Listázzunk!

Visszatérő téma, hogy a szerzői jogi jogosultak egy része teljes egészében kontrolálni akarja az internetes tartalommegosztást. Nem teljesen alaptalan ez a „vád”, a jogosultakat képviselő némely szervezetek valóban nem vetnék el az ehhez hasonló drasztikus megoldásokat sem, de nyilván aránytalan, életszerűtlen és technikailag is kivitelezhetetlen lenne akár csak egy átviteli csatorna teljes szűrése is, nem beszélve egy ennél szélesebb korlátozásról.

Egy pillanatra tegyük félre azt a kérdést, hogy a jogosultak veszítenek-e az illegális felhasználásokkal (kutatások hol alátámasztják ezt, hol pedig nem). Pár percig ne foglalkozzunk azzal sem, hogy a jogsértő felhasználókat, illetve az illegális forrásból letöltőket mi motiválja. Koncentráljunk a nagyobb számítógépes hálózatot üzemeltető szervezetekre, azon belül is elsősorban azokra, amelyek valamiért fontosnak tartják, hogy hálózatukat senki ne használhassa jogellenes célokra. E csoportba kell(ene), hogy tartozzanak például a közpénzből fenntartott intézmények (önkormányzati intézmények, kutatóintézetek, egyetemek, könyvtárak) és azok a vállalkozások, szervezetek, amelyek egyéb, például piaci okok miatt törekednek jóhírnevük megőrzésére.

Ezen jószándékú szervezetek számára gondot jelent, hogy ma nem létezik olyan nyilvános adatbázis Magyarországon, amely alapján egy kívülálló megmondhatná, mely tartalmak tekinthetőek jogszerűtlennek, vagy épp jogosítottnak. E hiányból pedig az következik, hogy az említett szervezetek vagy teljesen tiltanak egyes átviteli csatornákat (pl. teljesen kizárják az egyetemi hálózatból a fájlcserét), blokkolnak teljes szolgáltatásokat (pl. egy domain teljes tartalmát kiszűrik), vagy nem foglalkoznak az egész kérdéssel, mert túl sok erőforrást igényelne a szűrések folyamatos karbantartása.

A jogosultaknak azonban érdekükben állhat, hogy legalább az arra fogékony szervezetek számára létrehozzanak és frissítsenek egy feketelistát (a nem jogosított, de azonosított tartalmakról), illetve egy fehérlistát (a jogosított szolgáltatásokról), mert így a forgalomból úgy lehetne az illegális tartalmat kiszűrni, hogy az egyébként nem érintené a jogosított tartalmakat. Mivel a zenei terület jogosultjai egyébként is foglalkoznak az internetes tartalmak folyamatos ellenőrzésével, egy feketelista kialakítása nem jelentene extra terhet sem a jogosultaknak.

Mit kell tudnia egy hasznos feketelistának? A teljesség igénye nélkül, legalább a következőket:
a) legyen átlátható, kiszámítható, hogy milyen feltételek alapján kerülhet fel egy szolgáltatás a listára;
b) e feltételek között kizárólag az szerepelhet, hogy adott szolgáltatás rendelkezik-e megfelelő engedéllyel, vagy sem;
c) az érintettek számára biztosítani kell, hogy előzetes és ingyenes adatszolgáltatással megakadályozzák szolgáltatásuk feketelistára kerülését (ez egyben a fehérlistát is létrehozhatja);
d) az érintettek számára egyszerű, olcsó és gyors eljárást kell biztosítani arra, hogy szükség esetén utólag igazolják szolgáltatásuk jogszerűségüket, ha pedig ez bizonyított, a feketelistát haladéktalanul frissíteni kell;
e) garantálni kell a listák folyamatos frissítését;
f) a listákat mindenki számára ingyenesen letölthetővé kell tenni, olyan formátumokban, amelyek alkalmasak a leggyakoribb szervertípusok gyors és egyszerű kiszolgálására;
g) ha a fehérlistát alkalmazó szervezet ellen a jogosultak valamelyike jogi eljárást kezdeményez, a listákat készítő szervezet vállaljon garanciát a lista taralmáért.

Meggyőződésem, hogy a jogosultak és a számítógépes hálózatot üzemeltető szervezetek érdekei találkoznak egymással. A kérdés csak az, hogy megtaláljuk-e ezeket a találkozási pontokat.
 

 
Címkék: internet szerzői jog tudatosság jogérvényesítés kalózkiadás

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr832228052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.