ALAI Tanulmányi Napok - Bécs 2010
Az első nap eseményei az ALAI Tanulmányi Napokon
1. Első ülésszak: Védelmi idő a szerzői jogban: 10 évtől 70 évig és azon túl
Elnök: Victor Nabhan
A Victor Nabham elnöklésével tartott első ülésszakon Michael Walter adott általános történelmi áttekintést a szerzői jogok védelmi időtartamának változásáról. Kitért a jogrendszerek közötti eltérő szabályozási megoldásokra és az azok között lassan kialakuló konvergenciára.
Bemutatta a szerzői jogi védelem első állomásait, ismertette az első angol és francia szabályokat. A szerzői jog a könyvnyomtatás területén jelent meg először, de a szerzői jogi védelem kezdetben nem volt magától értetődő. A védelmi idő szabályozása hosszú fejlődésen ment át, de állandó tendencia volt a védelmi idő emelkedése. Kezdetben 1 évtől 10 évig terjedt a védelem, és nem a szerző halálától, hanem a mű első nyilvánosságra hozatalától kellett számítani. De a legelső időkben a könyvnyomtatási jog bizonyos személyek privilégiuma volt. Ezek a privilégiumok azonban sokakat zavartak, mert kvázi monopolhelyzetet teremtettek az adott mű kiaknázására. A 17. századi Angliában bevezették a szöveget egy nyilvántartásba, és akinek a neve alatt szerepelt, az volt kizárólag jogosult a szöveget nyomatatni. De ez nem a szerző volt, hanem „kereskedő”, merthogy a szerzőknek ekkor még nem voltak jogaik, csak ha időnként kivételesen kaptak valami királyi felhatalmazást.
A szerzői jogi védelem nem függött regisztrációtól, csak az angolszász jogrendszerekben. Fontos kiemelni, hogy a regisztráció viszont kezdetben cenzúrát is jelentett egyben. Angliában Mária királynő idejében kezdődött az írott sajtó védelme. Ez a kiváltáság a könyvkereskedők kiváltsága volt és időben korlátlan privilégiumot jelentett.
Franciaországban nagy kérdés volt a 16. és 17. században, hogy időben korlátlan legyen-e a védelem, vagy csak egy meghatározott ideig tartson. A személyhez fűződő jogok tekintetében Franciaország egyéni útra lépett, mert a védelemnek nincs időbeli határa.
Először 1709-ben Angliában Anna királynő statútuma biztosított védelmet a szerzői műveknek. Ez áttörést jelentett, mert ez volt az első alkalom, hogy nem a kiadókat védték meg a jogosulatlan felhasználásokkal szemben. Ez a könyv kiadásától számított 14 éves védelmi időt irányzott elő azzal, hogy további 14 évvel meg lehetett a védelmet hosszabbítani.
Az előadó kiemelte John Locke munkásságát, aki korlátozott védelmi időt álmodott meg, ami 14 évig tart a szerző halálát követően.
A fizető köztulajdon intézményéről kevés szó eset, de elhangzott, hogy először Franciaországban és Olaszországban szabályozták.
A védelmi idő együtt fejlődött a szerzői joggal, és a szerzők érdekeinek irányába mozog, távolodva ezzel a kiadók érdekeitől. Középpontba került a szerző díjazása a kreatív alkotásáért, mert támogatni kellett a szerzők megélhetését és ezzel közvetve alkotásra kellett ösztönözni őket. Ez állt a "post mortem auctoris" védelem hátterében is.
Az előadó említést tett még azokról a művekről is, amelyek esetében a védelmi idő nem a szerző halálához kapcsolódik. Ilyenek a hátrahagyott művek, a névtelen és álnéven nyilvánosságra hozott művek, amelyek védelmi idejének kezdete az első nyilvánosságra hozatalhoz köthető.
Az első ülésszak második részében Silke von Lewinski mutatta be a szerzői jogok és szomszédos jogi teljesítmények védelmi ideje szabályozásának nemzetközi és uniós jogszabályi hátterét. Összehasonlította a védelmi idő nemzeti szabályait, kitérve a döntő különbségekre. Kiemelte a nemzeti szabályok összehasonlításának jelentőségét. A jogharmonizáció elsősorban akkor haladhat előre töretlenül, ha megértjük a különböző államok szerzői jogi rendszerét.
Felsorolta az összes lényeges szerzői jogi egyezményt, jogszabályt, hangsúlyozva ezek jelentőségét a kultúra áramlásában és a védelmi idők terjedelmének egységesítésében. Beszélt a BUE, a TRIPS, a Szerzői Jogi Szerződésről (WCT) és a szomszédos jogi teljesítmények kapcsán az Előadóművészek és Hangfelvétel-előállítók védelméről szóló egyezményről (WPPT), illetve a Római Egyezményről is.
Először a szerzőkre vonatkozó védelmi idő kezdő pontját elemezte. Elmagyarázta, hogy miért a "post mortem auctoris" a legelterjedtebb megoldás a különböző jogszabályokban. Elsősorban arról a tendenciáról mesélt, hogy a szerzők kerülnek egyre inkább a szerzői jogi védelem középpontjába.
Utalt arra is, hogy a védelmi idő kezdete közös művek esetében, névtelen vagy álnéven nyilvánosságra hozott művek esetében értelemszerűen más és más. Általában a mű megalkotásához vagy az első nyilvánosságra hozatalhoz kötődik a védelem.
Fontosnak tartotta megemlíteni a kétoldalú egyezményeket is, amik például az USA-ban különösen jelentősek mind a mai napig.
A szerzői jogi védelem időtartamával kapcsolatban érintette a védelmi idő felemelésének problematikáját. Jelenleg ugyan a szerző halálától számított 70 éves védelmi idő a legelterjedtebb, mert például a Védelmi idő irányelv is így harmonizálta a védelmi időt, de felhozott több példát, ahol ennél hosszabb a védelem. Mexikóban például 100 év p.m.a., az USA is ismer 120 éves védelmi időt a munkaviszonyban alkotott művek vagy a névtelenül nyilvánosságra hozott művek esetében. Kanada is kivételt képez, mert ott csak 50 év a védelmi idő.
A BUE jelentőségét abban látja, hogy szinte az egész világon hatályos, és meghatározza a minimum védelmi időt a szerzők (50 év) és szomszédos jogi jogosultak esetében is (25 év).
Ezen kívül kiemelt jelentőségűnek tartotta a védelmi idők összemérése kérdésének szabályozását is. Állítólag Uruguayban és Kanadában nem szabályozzák a kérdést. A BUE 7. cikk 8. bekezdése szerint főszabály szerint annak az országnak a védelmi idő előírását kell alkalmazni, ahol a védelmet kérik, viszont akkor a származási ország védelmi idejét kell alkalmazni, ha ott rövidebb a védelmi idő. Ha hosszabb, akkor nem lehet több annál, amit a védelem igénylésének helye szerinti országban előírnak.
Az előadó bővebben elemezte a közös művek kapcsán a védelmi időt, a leggyakoribb megoldás az, hogy a védelem a szerzőtársak életében és az utoljára elhunyó szerzőtárs halálától számított 70 évig tart. A problémát az jelenti, hogy a különböző országok máshogy definiálják a közös művek fogalmát, és a közös műveknek is sok fajtája van, minden esetben más szabályozással.
Fontos kérdés, hogy a közös mű részei önállóan felhasználhatóak-e. Ez döntően befolyásolja a védelmi idejük szabályozását, mert léteznek olyan nemzeti szabályok, ahol nem lehet külön sem felhasználni például egy zenemű szövegét addig, amíg a zeneszerző halálától számított védelmi idő el nem telik. Ha viszont az adott ország elválaszthatónak tekinti a szöveget a zenétől, akkor a külön felhasználáshoz nem kell bevárni a szerzőtárs halálától számított 70 évet. A közös művek csoportján belül az audiovizuális művekre és a szöveges zeneművekre tért ki bővebben.
Az audiovizuális művek esetében kiemelte Kanada példáját, amely megkülönbözteti a dramatizált és nem dramatizált filmeket. Kanada máshogy szabályozza ezt a két filmcsoportot. Alapvetően persze a védelem itt is az utoljára elhunyt szerzőhöz kötődik, de fontos lehet még a megalkotás pillanata és az első nyilvánosságra hozatal is.
A fotók kapcsán elmondta, hogy a BUE 25 éves védelmet biztosított a fotóknak a megalkotásuktól számítva. A WCT megszüntette a fotók eltérő szabályozását. Kitért arra is, hogy meg kell különböztetni az alkotásnak minősülő fotókat az egyedi jellemzőket nem hordozó fotótermékektől. Egyes országokban utóbbi is kaphat védelmet.
Részletesebben beszélt még a hátrahagyott művekről és arról, hogy ezek védelme általában csak 25 év az első nyilvánosságra hozataluktól.
A személyhez fűződő jogok kapcsán arra a különbségre hívta fel a figyelmet, hogy régen nagyon nem volt egyértelmű, hogy a személyhez fűződő jogok és a vagyoni jogok védelmi ideje megegyezzen-e. Jelenleg általában egyezik, de ismert olyan megoldás is, ami időben korlátlan védelmi időt ír elő a moral rights tekintetében. Franciaország például ilyen védelmi időt ír elő a személyhez fűződő jogok esetében.
A háborúra tekintettel történő védelmi idő kiterjesztés jelentősége halványodik, mert ezek a szabályok inkább az első és második világháború után voltak érdekesek. Általában nyolc évvel hosszabbodott meg a védelmi idő arra való tekintettel, hogy „háborúban a múzsák is hallgatnak.”
2. Második ülésszak: A megfelelő terjedelmű védelmi idő a szerzők esetében
Elnök: Pierre Sirinelli
A második ülésszakon négy neves előadó, különböző megközelítésekben azzal foglalkozott, hogy milyen hosszú legyen a szerzői és szomszédos jogok védelmi ideje, vagyis meddig álljanak a művek, szomszédos jogi teljesítmények védelem alatt.
Gazdasági, társadalmi és erkölcsi aspektusból is meg lehet közelíteni ezt a kérdést. A szerzőt az sérti, ha túl rövid a védelmi idő, viszont a társadalom számára az is fontos érdek, hogy a művekhez minél könnyebben lehessen hozzáférni. A dualista és monolista megközelítéseket szembe állította egymással, hogy éreztesse, mennyire nehéz megválaszolni azt a kérdést, hogy mi is lenne az ideális szerzői jogi védelmi időtartam.
Jens Gaster
Jens Gaster nem jelent meg a konferencián, de a témavezető összegezte az előadását. Azt vizsgálta volna az előadó, hogy „lifetime plus” megoldást milyen érvek támasztják alá.
Azokról a védelmi rendszerekről van szó, amelyek abból indulnak ki, hogy a szerző halálát követően is fenn kell tartani a szerzői jogi védelmet valamennyi ideig.
A kreativitás és a kultúra fejlődését eredményezi az ilyen rendszer. A művek a szerző halála után is jogdíjban részesülnek, ez pedig a szerzők leszármazottjainak érdekeit szolgálják, az ő megélhetésüket biztosítják. Két generációt véd a rendszer a szerző halálát követően. Az 1992-es francia Code de la propriété intellectuelle szerint a személyhez fűződő jogok védelme időben korlátlan.
Az 1988-as angol CDPA 163. cikke szerint a „korona” szerzői joga irodalmi, színházi és zeneművek esetében 125 évig tart a mű megalkotását követő év első napjától kezdődően, vagy ha a művet megalkotását követően 75 éven belül kereskedelmi forgalomba hozzák, akkor ettől számított még 50 évig áll majd védelem alatt.
A védelmi idő irányelv szerint a BUE 50 éves védelmi idő szabálya a szerzőt és az őt követő két generációt szolgálta. Viszont a BUE óta az átlag életkor emelkedett, 81-86 év között mozog, ezért indokolt volt felemelni 50 évről 70 évre a védelmi időt. Szintén említi az irányelv azt, hogy háborúra tekintettel egyes országok felemelték néhány évvel, zömében nyolccal, a védelmi időt. A hosszú védelmi idő az irányelv szerint nem csak a szerzők, hanem a fogyasztók, és az egész kultúra, szóval gyakorlatilag az egész társadalom érdekeit szolgálja.
Marshall Leaffer
Amerikai szerző jogász, ezért főleg az amerikai jogrendszerről beszélt. Szerinte az 50 éves védelmi idő is sok, de együtt kell élni vele.
Az amerikai alkotmány Art 1 sec. 8 cl. 8 teszi lehetővé a szerző és feltalálók számára, hogy alkotásuk vagy találmányuk egy bizonyos ideig védett legyen.
Jelenleg az 1978. január 1. előtt készült művek esetében 70 év a védelmi idő a szerző halálától. Anonim és álnéven nyilvánosságra hozott művek esetében, sőt a megrendelésre, munkaviszonyban készült művek esetében is 95 év a nyilvánosságra hozataltól, vagy 120 év a készítéstől, attól függően, hogy melyik jár le előbb.
Az 1909-es törvényben még a védelem az első nyilvánosságra hozatalhoz kötődött, vagy az amerikai szerzői jogi irodánál tett regisztrációhoz.
Az 1909-es törvény szerint 28 év volt a védelmi idő, és 28 év után a szerző dönthetett, hogy meg akarja-e hosszabbítani a védelmet még 28 évvel. Az 1976-os törvény változtatott ezen, 50 év lett a védelmi idő, és nem volt mód hosszabbításra. A védelem automatikusan keletkezett a mű megalkotásakor és rögzítésekor. A regisztráció nem volt már kötelező a védelemhez. Azok a művek, amiknél nem telt még el a 28 éves védelmi idő, további 47 évet kaptak, ha a szerző igényelte a plusz védelmet. Ha egy mű a második 28 éves védelmi ideje alatt állt, akkor csak 19 évet kaphatott.
Az 1992-es módosítás már azt sem követelte meg a védelem kiterjesztéséhez, hogy igényelje a kiterjesztést a szerző.
Végül az 1998-es Sonny Bono törvény volt az, amely 70 évre emelte a védelmi időt.
Kitért az előadó a Golan ügyre és az Eldred kontra Ashcroft ügyre is, amikben az amerikai szerzői jogi törvény új betoldása, az Uruguay Round Agreement Act alkotmányosságát kellett megvizsgálni, mert újból védelem alá helyezett olyan műveket, amik már egyszer közkinccsé váltak. Ez állítólag az amerikai alkotmány első módosításába ütközik, vagyis a szólás szabadságát sérti.
Ejan Mackaay
A Planck Intézet jeles jogásza gazdasági szempontból elemezte a védelmi idő felemelésének kérdését, sokkal inkább egy közgazdász szemével, mint jogász szemmel.
Úgy véli, hogy a jogot mindig társadalmi kontextusban kell vizsgálni és a társadalmi hatásokkal számolni kell. Lehet ugyan úgy tekinteni a szerzői jogra, hogy „natural rights”, de ez nem jelenti azt, hogy ne kéne megvizsgálni, hogy ki mennyit profitál belőle. A védelmi idő felemelése egyeseknek ad, másoktól elvesz, és az összhatást matematikai, közgazdasági módszerekkel is kell elemezni. Egyértelmű, hogy a kreativitást ösztönzi a szerzői jogi védelem, ezért kellett megteremteni a kizárólagos jogok rendszerét, ami egyfajta időben korlátozott monopóliumot jelent. A tudás és kultúra is memetikai fejlődés útján halad előre, önmagára épül, ezért is fontos a védelem. Viszont a kreativitást hosszú távon kell szemlélni.
Mackaay ábrákon, diagramokon ismertette annak a vizsgálatnak az eredményét, amely a védelmi idő felemelése és az általános társadalmi jólét közötti kapcsolatot vizsgálta.
Közgazdasági számítások szerint az ideális védelmi idő 14 év, a szerző halálától számítva. A 14. évig tehát növekszik a társadalmi jólét, ha nő a védelmi idő, viszont ezt követően lassan ugyan, de csökkeni kezd a társadalmi haszna a védelmi idő további emelésének.
A mindörökké tartó szerzői jogi védelem és a védelem teljes hiánya két olyan extrém illuzórikus állapot, ami egyértelműen hátrányos a társadalom számára. A védelem hiánya elértékteleníti a műveket, az időben korlátlan védelem pedig feleslegesen akadályozza a művek felhasználását.
Érdekes párhuzamot állított a szabadalmi oltalom és a szerzői jogi oltalom között. Azon az állásponton van, hogy a védelmi idő automatikus meghosszabbítása azért nem szerencsés, mert hiányzik belőle az a piaci, gazdasági racionalitás, amit például a szabadalmi jog jól ismer, vagyis, hogy a szabadalmas dönthet arról, hogy fenntartja-e az oltalmat vagy sem.
A BUE-t is kritizálta, mondván, a védelem automatikusan keletkezik a mű megalkotásával, egységes és túl hosszú az 50 év. Véleménye szerint az ideális tehát egy automatikus 14 év hosszú védelmi idő lenne a szerző halálától számítva, aztán pedig a jogosult döntésére kéne bízni, hogy meghosszabbítja-e a védelmet vagy sem.
Carlos Ballesteros
A védelmi idő felemelése mindennapi téma a szerzői jogászok számára, és igen komoly kritikák kereszttüzében kell megtalálni a minden érdekcsoport számára elfogadható megoldást.
A védelmi idő felemelése elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a szerző érdekei erősebb védelem alatt álljanak. Mindenek előtt arra a kérdésre kell válaszolni, hogy mi is a védelem célja. Az örökké tartó védelem nagyon erős monopólium a szerzőnek, de árt a kultúrának, mert akadályozza annak szabad mozgását.
A védelmi idő felemelése tendencia, a védelmi idő irányelv módosítását irányozta elő a Bizottság is, és fel kívánja emelni a védelmi időt a keletkezéstől számtott 95 évre a hangfelvétel-előállítók és előadóművészek esetében.
Argentínában is épp az elmúlt években emelték fel a művek védelmi idejét.
Sokszor nem is szerzők, hanem az leszármazottjaik érdeke a védelmi idő meghosszabbítása. A szerzőn kívül leszármazók két generációjának érdekeit hivatott védeni a védelmi idő.
3. Harmadik ülésszak: A szomszédos jogok védelmi ideje
Elnök: Frank Gotzen
Thomas Dreir
Ez az előadás általános áttekintést nyújtott az előadóművészek, hangfelvétel-előállítók, műsorsugárzók és a filmelőállítók szomszédos jogi védelméről.
A szomszédos jogi jogosultak nem mindig magánszemélyek, ebben alapvetően különbözhetnek a szerzőktől.
Különböző kiinduló pontjai lehetnek a védelemnek, nem a jogosult halálához kötődik, hanem inkább az első nyilvánosságra hozatalhoz, előadás megtartásához, rögzítéshez, stb.
Vannak olyan szomszédos jogok, amik csak nemzeti szabályozásban léteznek. Az előadó elemezte a nemzetközi szabályozását is a területnek.
A szomszédos jogi jogosultjak védelmének igénye Európában a 20. század elején jelent meg, talán ezért is figyelhető meg egyértelmű lemaradás. Az 1961-es Római Egyezmény volt az első ami védte az előadóművészeket, hangfelvétel-előállítókat és műsorsugárzó szervezeteket is. Adatbázisokról és filmelőállítókról még szó sem volt. A műsorsugárzók esetében 20 év volt a védelem kezdetben és az első nyilvánossághoz közvetítéssel kezdődött a védelem. Ez a szabály kevésnek bizonyult, nem volt egységes Európa, ezért is volt szükség arra, hogy a védelmi idő irányelv harmonizálja a védelmi időt, és egységesen 50 évben állapítsa meg. A védelem kezdete jogosulti csoportonként eltérő, az élő előadások esetében az előadás időpontja, a rögzített előadásnál a forgalomba hozatal időpontja, vagy a rögzítés időpontja.
Beszélt a TRIPS-ről és a WPPT-ről is, amik lényegében átveszik a Római Egyezményekből ezeket a szabályokat.
USA nem védi kifejezetten a szomszédos jogi jogosultakat. Ennek ellenére van két olyan szabály, amit mégis érdemes kiemelni.
Az első, hogy az amerikai jog tiltja az élő zenei előadások engedély nélküli rögzítését és nyilvánossághoz közvetítését. Ez a védelem azonban nem szerzői jogi jellegű Amerikában, mert nem olyan teljesítményről van szó, amit korábban valamilyen kézzelfogható formában rögzítettek volna. Védelmi idő nincs meghatározva ezekre.
A hangfelvételek esete a második. Az 1972. előtti hangfelvételek nem védettek szövetségi szinten, csak az egyes tagállamok igen eltérő szerzői jogi szabályai által.
A nem eredeti fotók is kaphatnak szomszédos jogi védelmet, csak úgy, mint a filmelőállítók. Németországban a kulturális események szervezői is védelmet élveznek. A sportesemények szervezői is védelmet élveznek bizonyos országokban. Az újságszerkesztők is védettek Németországban. Jogsértésnek számít Angliában az is, ha valaki engedély nélkül rögzít egy focimeccset, és aztán felrakja például a YouTube-ra.
A nemzeti szabályok a keletkezéstől számított 50 éves minimum védelmet vezették be többnyire, de természetesen ez alól is számos kivétel van, például 75 éves védelmi időt ír elő Mexikó a szomszédos jogi védelem alatt álló teljesítményekre.
Az adatbázisokról is esett szó, kiemelte, hogy ha az adatbázis-előállító jelentős összeget fektet be az adatbázis fejlesztésébe, akkor meghosszabbítható a védelmi idő. Amúgy 15 év az első nyilvánosságra hozataltól az uniós szabályok szerint. De például Mexikóban csak 5 éves védelmet kaptak az adatbázisok. Az előadó kitért még a rögzített és a nem rögzített előadások közötti eltérő szabályozásra.
A személyhez fűződő jogok témáját is érintette, fontosnak tartaná, hogy minden országban legyen, és legalább a szerző haláláig álljon fenn, hogy ne fordulhasson elő, hogy a szerzőnek még életében bele kelljen törődnie ezen jogai sárba tiprásába. Franciaország viszont időben korlátlan védelmi időt alkalmaz. Olyan országok is vannak, ahol egyáltalán nem védik a személyhez fűződő jogokat a szomszédos jogi teljesítmények kapcsán.
Kitért még az átmeneti rendelkezésekre is. Fontos kérdés, hogy feléled-e a védelem, vagy az egyszer már közkincsbe került teljesítmények ott is maradnak. Az sem mellékes kérdés, hogy ki lesz a jogosult, ha feléled a védelem. Az előadó véleménye szerint ezen a területen nagyon heterogén, inkonzisztens a különböző államok szerzői jogi szabályozása.
Shira Perlmutter
Ismertette a védelmi idő irányelv módosítás megszületésének hátterét. Mindenképpen szükséges megemlíteni háttérként magát az eredeti irányelvet 1993-ból, és azt a körülményt, hogy az USA-ban a védelmi idő 1993-ban két esetkörben is felemelkedett. Egyrészt felemelték 95 illetve 120 évre a megrendelésre, munkaviszonyban alkotott művek védelmi idejét, másrészt a hanglemezkiadók védelme is időben megemelkedett. A névtelen vagy álnéven nyilvánosságra hozott művekről nem is beszélve.
Fontosnak tartotta részletezni, hogy a Bizottság milyen politikai nyomás alatt állt a javaslat kidolgozás során, a különböző érdekek kereszttüzében kellett megszövegezni és keresztülvinni a javaslatot.
Brüsszelben hat éve merült fel a védelmi idő felemelésének gondolata, amikor felülvizsgálták az "aquit". Készült egy hatástanulmány is, ami minden szempontból igyekezett elemezni a zeneipar, a zenészek, hangfelvétel-előállítók akkori helyzetét. Az előadóművészek petíciót is benyújtottak a védelmi idő felemelése érdekében. Természetesen a fogyasztók egy része ellenezte a védelem kiterjesztését. A hangfelvétel-előállítók is erős nyomást igyekeztek gyakorolni a jogalkotókra. Szóval nagyon erős volt a lobbi minden irányból.
A következő szempontokat kellett mérlegelnie a Bizottságnak: nagy volt a különbség az amerikai és az uniós zeneiparban működő cégek között, sokkal rosszabbul jártak az uniós vállalkozások, mint amerikai versenytársaik, és ezen változtatni kellett. Hosszabb is volt a védelem az USA-ban, még ha az nem is igazi szomszédos jogi védelem volt.
Fontos szempont volt, hogy közelebb kerüljön az előadóművészek védelme a szerzőkéhez, mert nem vitás, hogy sokszor ők viszik sikerre a zenét. A személyhez fűződő jogok sem voltak kellően védve, előfordulhatott, hogy egy szerző nem tudta megakadályozni a hírnevére ártalmas felhasználásokat, mert letelt a védelmi idő. A hangfelvétel kiadók nem fektettek be új tehetségekbe, mert nem volt rá pénzük, csökkent a bevételük a kalózkodás miatt. Fontos volt figyelembe venni, hogyha felemelik a védelmi időt, akkor a cd-k drágábbá válhatnak a fogyasztók számára. Ellenérv volt, hogy háttérzenészek azért sem járnának olyan jól a védelmi idő felemelésével, mert őket általában kivásárolják a lemezkiadók.
A Bizottság megvizsgálta az összes szempontot, és kb. két éve készült el a javaslat, amit végül az Európai Parlament is elfogadott kisebb-nagyobb módosításokkal, ezért jelenleg a Tanács előtt van. A tervezet nem ismeri a védelmi idő feléledését, így átmeneti szabályokat sem terveztek alkalmazni. Ezen kívül egy alap létrehozása is be lett tervezve, amihez a hanglemezkiadók bevételük 20 %-val járulnának hozzá. Ha 50 év után már nem értékesíti a hanglemezkiadó a hangfelvételt, akkor a hangfelvétel jogai visszaszállnak az előadóművészre.
Bernd Hugenholtz
Az előadó arról beszélt, hogy milyen komoly lobbi vette körül a védelmi idő felemelését.
Leginkább a hanglemezkiadók lobbiját tartja fontosnak, de jelezte, hogy azért az előadóművészek is írtak petíciót. Leginkább a hanglemezkiadók próbáltak nyomást gyakorolni a jogalkotókra tehát. A szomszédos jogi jogosultak nem alkotnak homogén közeget, nem lehetett őket egyszerre kiszolgálni, sőt az előadóművészek és hangfelvétel-előállítók kifejezetten ellentétes érdekűek.
A hanglemezkiadók esetében az ideális védelmi idő annyi, ami még nem akadályozza a szabad versenyt. A zeneipar változott, sokkal olcsóbb lett a zenekiadás, mert a digitális technika lehetővé tette, hogy számítógépen készüljenek a zenék akár kis otthoni stúdiókban. Ezen kívül a CD ipar is beszűkült a kalózkodás miatt. A P2P fájlmegosztás világtendencia, egy aranylemezhez már 10-ed annyi CD eladás kell, mint régen. Ez bevételkiesés a hanglemez kiadóknak, amit máshonnan kell pótolniuk. Az online értékesítés sem működik, nem olyan nyereséges, mert amit le lehet tölteni ingyen, azért nem fognak fizetni. Ez a tendencia eredményezte azt is, hogy egyre kevesebb alkalmazottal dolgoznak a kiadók. Így persze nem fektetnek be új tehetségekbe sem. Nem segít ebben az esetben a 3 csapás modell sem, vagy legalábbis nem elég, és nem is fér össze az Uniós joggal. A Beatles például lassan közkincsbe fog kerülni, pedig még bőven lehet értékesíteni ezeket a zenéket. Ki lehet jelenteni, hogy a védelmi idő felemelése a zeneipar lobbijának gyümölcse.
Az Amszterdami Egyetem keretében készült egy tanulmány is a Bizottság megbízásából, a kutatásokat maga az előadó vezette. Kifejezetten a védelmi idő meghosszabbítása ellen érvelt. A hosszabb amerikai védelmi idő nem szolgál elég alapul az uniós védelem újbóli meghosszabbítására. A hangfelvételek tekintetében probléma, hogy nincs minőségi feltételhez kötve a védelem. Összehasonlította az adatbázis-előállítók (itt kell legalább jelentős ráfordítás) védelmét a hangfelvétel-előállítókéval. Felvetette az előadó, hogy ő személy szerint a védelmi idő csökkentését tartja praktikusnak a hangfelvételek tekintetében, mert a kutatások azt igazolják, hogy a hangfelvételek az első években hoznak több hasznot, ha az eső években nem sikeresek, akkor később sem lesznek.
Tilo Gerlach
Tilo Gerlach ismertette mélységeiben az előadóművészek álláspontját az irányelvtervezettel kapcsolatban. Mivel a hangfelvételek tömeges előállítása az 50-es években kezdődött, a most következő tíz évben egyre több 1957 és 1967.között kiadott előadás kerül ki a szerzői jogi védelem alól. Rengeteg előadó veszít ezzel jövedelmet, de a legsúlyosabban az névtelen kísérőzenészeket sújtja a védelmi idő lejárta. Ezeket az előadókat egy egyösszegű átalányösszeg fejében kivásárolták a hangfelvétel-előállítók, ezért csak az rádiós és televíziós nyilvánossághoz közvetítésből származott bevételük, viszont a védelmi idő lejártával ez is megszűnne. A kísérő zenészeknek abból sem származik többletbevételük, ha az előadás sikeres lesz, mivel egyösszegű díjazásban részesültek. Ez a réteg másodállás vállalására kényszerül, és megélhetési gondokkal küzd. Csökkenti bevételeiket az is, hogy gyenge alkupozícióban vannak, ezért a hangfelvétel-előállító különböző költségeket von le a jogdíjakból, klip költségek, reklámkiadások és a gyártási költségek, stb. Mindenképpen segítené őket a védelmi idő 95 évre való felemelése, de még inkább a kísérő átmeneti intézkedések.
A vezető előadóművészek (pl. szólisták) helyzete annyiban jobb, hogy a szerződéses gyakorlat szerint bizonyos százalékot kapnak a hangfelvétel-előállító nyereségéből. Ennek ellenére az ő érdekeiket is szolgálja a védelmi idő kiterjesztése.
A védelmi idő kiterjesztésével a hangfelvétel-előállítók bevétele is növekedne, és többet költhetnének új tehetségek kinevelésére.
Tomori Pál
Tomori Pál előadása során bemutatta az uniós szerzői jogi irányelvek azon szerződéses rendelkezéseit, amelyek a szerzőket vagy előadóművészeket védik a hangfelvétel-előállítókkal szemben. A szerzők és előadóművészek gyenge alkupozícióban vannak a szerződéskötések során, ezt ellensúlyozandó a Bérlet irányelv előírja a méltányos díjazáshoz való elidegeníthetetlen jogot például a hangfelvétel bérletéért, vagy a védelmi idő irányelvtervezet lehetővé teszi az előadóművész számára, hogy felmondja az átruházási vagy felhasználási szerződést, ha a hangfelvétel-előállító nem kínálja fel megfelelő mennyiségben a hangfelvétel példányait az 50 éves védelmi idő lejárta után.
Az irányelvtervezet kísérő átmeneti intézkedései közül kiemelendő, hogy a hangfelvétel-előállítók kötelesek évente 20 %-os tartalékot képezni olyan hangfelvételek terjesztésének, többszörözésének és internetes hozzáférhetővé tételének kizárólagos jogaiból származó bevételekből, amelyek a védelmi idő jogszerű nyilvánosságra hozatal vagy jogszerű nyilvánossághoz közvetítés révén történő meghosszabbítása nélkül közkincsnek minősülnének. Ezt a pénzt kizárólag azok között az előadóművészek között kell felosztani, akiknek az előadásait hangfelvételben rögzítik, és akik egyszeri díjfizetés ellenében a hangfelvétel-előállítóra ruházták jogaikat. A felosztást a közös jogkezelő szervezetek végeznék. A tagállamok mentesíthetik azokat a vállalkozásokat, amelyek évi bevétele nem éri el a 2 millió eurós minimum küszöböt.
Azok az előadóművészek, akik a védelmi idő meghosszabbítása előtt ruházták át jogaikat a hangfelvétel-előállítókra, visszaszerzik az előadás rögzítéséhez kapcsolódó jogaikat, ha a hangfelvétel-előállító nem kínál értékesítésre vagy tesz hozzáférhetővé megfelelő mennyiségben egy olyan hangfelvételt, amely amúgy közkinccsé válna. Ez a „felhasználod vagy elveszted” doktrína.
Ezzel az előadással ért véget az ALAI konferencia első napja.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.