Módosították az Szjt-t

Az Országgyűlés 2010. december 6-i ülésen elfogadta a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXLVIII. törvényt, amely a Magyar Közlöny 2010. évi 191. számában (2010. december 16.) került kihirdetésre.

Az említett törvény 147-153. szakaszai két körben hoznak lényeges, további egy ponton pedig kevésbé fontos változást a szerzői jog hazai intézményrendszerében. Először is 2011-től kezdve a kultúráért felelős miniszter (nemzeti erőforrás miniszter) helyett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (ez a Magyar Szabadalmi Hivatal 2011-től használatos neve) fogja ellátni a közös jogkezelés feletti felügyelettel kapcsolatos feladatokat. Ez a tevékenység kiterjed a közös jogkezelő szervezetek állami nyilvántartásának vezetésére, az éves, illetve a rendkívüli ellenőrzések lefolytatására, továbbá a közös jogkezelő szervezetek által kihirdetésre előterjesztett díjszabások előkészítésére. A díjszabások államigazgatási jóváhagyása továbbra is miniszteri jogosítvány marad, amit az igazságügyért felelős miniszter (közigazgatási és igazságügyi miniszter) gyakorol. A másik oldalról a kultúráért felelős miniszter feladatai sem szűnnek meg teljesen a díjszabások tekintetében, mivel a kihirdetésre jóváhagyott díjszabásokat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala véleményezésre megküldi a NEFMI-nek.

A másik lényeges változás, hogy a jövőben a közös jogkezelő szervezetek felügyeleti díjat kötelesek fizetni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának. A felügyeleti díj mértékét a törvény határozza meg, annak mértéke az előző évi nettó jogdíjbevételek 0,3%-a, amelyet a második naptári negyedév utolsó napjáig kell megfizetni.

A törvény módosította továbbá az Egyeztető Testületre vonatkozó szabályokat oly módon, hogy az informatikáért felelős miniszter a jövőben már nem gyakorolhatja véleményezési jogát a Testület eljárási szabályzata kapcsán. Mivel egyeztető testületi eljárásra még nem került sor itthon, a változásnak túl nagy gyakorlati jelentősége várhatóan nem lesz.

 
Címkék: szerzői jog közös jogkezelés jogszabálymódosítás szellemi tulajdon nemzeti hivatala

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr112529653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eszjéó 2010.12.23. 14:19:26

További fontos változás, hogy az informatikáért felelős miniszternek megszűnik a véleményezési joga az Szjt. 26. § (8) bekezdése második mondatában szabályozott felhasználás tekintetében.

Grad-Gyenge Anikó 2010.12.23. 15:31:12

de vajon melyik miniszter felelős az informatikáért? nem a közigazgatási és igazságügyi?