Te nyuszi! Hát a sapkád?

Visszatérő - és tegyük hozzá, sok tekintetben jogos - kritika a tartalomiparral szemben, hogy az nem képes a fogyasztói igényeket kielégíteni, mivel a népszerű tartalmak gyakran nem érhetőek el online módon a nyilvánosság számára.

 

Az említett kritikára adott volna választ két német médiaóriás, az RTL és a Pro7Sat1 csoport, amikor közös videómegosztó portált hoztak volna létre elsősorban saját tartalmaik számára. Az elképzelés szerint a televíziós programok megnézése után díjat ugyan nem kellett volna fizetni a látogatóknak, de reklámokat helyeztek volna el a műsorok köré. A terv megvalósítását a múlt héten a német versenyhatóság akadályozta meg, mivel álláspontjuk szerint az akadályozta volna a szabad versenyt.

 

A nyilvánosságra hozott sajtóközlemény szerint (előzménye itt) a német versenyhatóságot elsősorban az zavarta, hogy a két vállalkozás nem nyitotta volna meg eléggé a rendszert a többi televíziónak, miközben ez utóbbiak a televíziós reklámokért folytatott versenyben konkurenciájuknak számítanak. A két cég nem engedte volna teljesen szabadon megválasztani például a felvételek minőségét, megjelenési időpontját, vagy időablakát. A vizsgálat során a két televízió ugyan bővítette az együttműködés lehetőségét, a versenyhatóság megítélése szerint ugyanakkor csak a platform teljes - nem csak a televíziókra, hanem az online tartalomszolgáltatók számára történő - megnyitásával lehetett volna elejét venni a verseny korlátozásának. A teljes nyitást azonban az RTL és a Pro7Sat1 nem kívánta, mivel - a megjelent elemzések (pl. itt és itt) szerint - annak hatására a szolgáltatás túlságosan hasonlított volna a YouTube-ra, miközben ők inkább a Hulu-t tekintették mintának.

A döntés nem jogerős, a két televízió egy hónapon belül nyújthatja be fellebbezését.

Úgy tűnik, néhány esetben nem csak a túl kevés, hanem a túl sok sem üdvözítő.

 
Címkék: rtl németország szerzői jog versenyjog pro7sat1

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr532759362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tothpb 2011.03.22. 11:18:13

Szerintem egy nyitott videomegosztó platform jót tenne a televíziós piacnak, különösen a fogyasztók szemszögéből.

Úgy érzem, hogy a német versenyhatóság döntése ésszerű, mert a két nagy szereplő kivételével a többi tartalomelőállítót kizárta volna erről a nyilván nagyon népszerű platformról, ami a médiapiac további koncentrálódásához vezetett volna.