Április 23-a a könyv és a szerzői jog világnapja

Az UNESCO 1995-ben nyilvánította a könyv és a szerzői jog világnapjává április 23-át. E napon halt meg 1616-ban Cervantes és Shakespeare, valamint a Katalóniában e nap Szent György napja, amikor a hagyomány szerint minden eladott könyv mellé egy rózsát adnak ajándékba.  

Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója az e nap alkalmából közzétett levelében kiemeli, hogy a könyvek a különböző személyek, közösségek, kultúrák és generációk közötti párbeszéd eszközei, és mint ilyenek, kétségtelenül érdemesek a védelemre. A főigazgató üzenetében ugyanakkor utal a könyvek világának eddig talán sohasem látott átrendeződésére, ami az elektronikus könyvek és a letölthető tartalmak elterjedésére vezethető vissza. "A változás ugyanakkor lehetőséget ad a vitára, arra, hogy áttekintsük a szerzői jog mai helyzetét, a különböző megoldások előnyeit és hátrányait, valamint a szerzői minőség átalakulását, amit a blogok és wikik világa hozott el" - írja a főigazgató. Az UNESCO ebben a vitában szerepet kíván vállalni, így a júniusban az olaszországi Monzában megrendezendő kultúrával és kulturális iparágakkal foglalkozó UNESCO fórum is ezzel a témával foglalkozik. A konferencia címe "A jövő könyve, az írott szó jövője". 

A konferencia három fő témája, amelyek köré a plenáris ülések szerveződnek, a következők: "Az E-könyv gazdaságtana", "A szerzők jogai a digitális korban" és "A digitális könyvtár". E témákon belül, illetve ezekhez kapcsolódóan kilenc különböző workshopot fognak szervezni az alábbi címekkel: "Blog kontra újság", "Változások a gyártási és terjesztési láncolatban", "Copyright versus copy-left", "Fair use és Creative Commons", "A digitális emlékezet megőrzése", "A könyvtár mint közszolgáltatás", "A PPP előnyei és hátrányai", valamint "A digitalizáció kockázatai."

Irina Bokovának a jelen nap alkalmából közzétett levele ezen a linken olvasható, a konferenciával kapcsolatos videóüzenete pedig akár itt is megnézhető:

Az UNESCO konferenciával kapcsolatos további információk az alábbi linken érhetők el: http://focus2011.org/

 

 

 
Címkék: könyv konferencia ebook

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr182848856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.