Még egyszer az Szjt. új szabad felhasználási szabályairól
A szerzői jogi törvény legutóbbi módosításában a többi, nagy horderejű módosítás mellett szinte elbújt az a két (és fél) szabály, amely a szabad felhasználásokról szóló rendelkezések körében vezetett be változtatásokat. A jelen blogbejegyzésben – mivel egy önálló cikk terjedelme a témához talán túl hosszú is lenne – ezeket értékeljük. Békés Gergely kollégánk az elsővel kapcsolatban két poszttal ezt megelőzően már kifejtette az álláspontját, amellyel - nem meglepő módon - az enyém sok ponton egybecseng, észrevételeimet azonban kissé más nézőpontból vizsgálódva teszem meg.
Az első, általam is vizsgált módosítás az Szjt. 36. § (5) bekezdésébe vezetett be új rendelkezést, kimondva, hogy eredeti műalkotások kiállítása vagy műkereskedő közreműködésével történő visszterhes átruházása esetén a műalkotások szabadon többszörözhetők és terjeszthetők az esemény reklámozása céljából, az esemény népszerűsítése által indokolt mértékben és körben, amennyiben az egyéb jövedelemszerzési vagy jövedelemfokozási célt közvetve sem szolgál. Az eredeti műalkotás és a műkereskedő fogalmának meghatározására a 70. § (2) és (3) bekezdését kell alkalmazni.
Ez a szabály abba a koncepcióba illeszkedik, amely a képző- és iparművészeti, valamint fotóművészeti alkotások piacán egy, a műkereskedők számára a jelenleginél szerzői jogi szempontból kedvezőbb környezet kialakítását célozza azáltal, hogy a követőjogi díj, továbbá a fizető köztulajdon mértékét átlagosan 20%-kal csökkenti, bár a szabad felhasználás bevezetésének szükségességére az indokolás semmilyen okot nem hoz fel. (A módosítás ellen az alkotók szervezetei 2011. októberében nyílt levélben fordultak az igazságügyi tárca miniszteréhez, az eredmény fényében lehet mondani, hogy hiába.) Szükséges itt azt megjegyezni, hogy ha kitekintünk a szerzői jogon kívüli helyzetre is, akkor láthatjuk, hogy ez a módosítás az egyébként is drámaian alulfinanszírozott képzőművészettel foglalkozó művészeket újabb bevételektől fosztja meg, ugyanakkor semmilyen számítást, hatáselemzést nem tartalmaz az indokolás abban a tekintetben, hogy ez esetleg kompenzálásra kerülhet-e olyan módon, hogy ez majd úgy meglendíti a műalkotások kereskedelmét, hogy végső soron több alkotást adjanak el a műkereskedőkés így a követőjogdíj bevétel növekedése kiegyenlítené a kiesést. Tartani lehet attól a jelenlegi gazdasági környezetben, hogy erre egy ideig még nem fog sor kerülni. Itt tudni kell azt is, hogy ma a nyilvántartott, megközelítőleg 170 galériából körülbelül 20 fizeti meg egyáltalán a követőjogi díjat (ez nem azt jelenti, hogy ennyi lenne a díj fizetésére kötelezettek száma). Helytállónak tartjuk emiatt Gergő megállapítását, miszerint az Országgyűlés (és tegyük hozzá: a javaslatot benyújtó Kormány) nem igazán szereti a képzőművészeket. Még egy adattal hadd szolgáljunk: 2010-ben összesen 12 millió (!) forintot tudott a jogkezelő szervezet beszedni követőjogi díjként azoktól a galériáktól, amelyeknek egyébként hozzávetőleg 15-16 milliárd (!) forint az éves forgalma. (Talán elfogultság nélkül állítható, hogy nem ez a díj teszi őket tönkre és nem is ennek a pár millió forinttal való csökkentése fogja a galériák működését fellendíteni, ugyanakkor az alkotóművészek számára fontos lett volna a megőrzése.)
Azon, hogy a szabályozás az alkotók helyzetét tovább rontja, az sem változtat, hogy az említett szabad felhasználás bevezetése nem vitathatóan uniós jogi háttér alapján áll, hiszen a szabály bevezetése nem kötelező, vagyis a nemzeti jogalkotó döntési kompetenciája, hogy él-e a szabad felhasználás lehetőségével, vagy sem. Az Infosoc-irányelv 5. cikke (3) bekezdés j) pontja lehetőséget ad (erre az egy szabályra utal az indokolás is), ugyanakkor azonban a jogalkotónak szükséges (lett volna) figyelembe vennie itt az 5. cikk (5) bekezdését is, az ún. háromlépcsős tesztet is. Ez utóbbi szerint nem lehet bevezetni szabad felhasználást, ha az nem egyes kivételes esetekre vonatkozik, ha sérelmes a mű rendes felhasználására, illetve sérti a szerző jogos érdekét.
A szabály lényegében nem másról szól, mint a műkereskedelmi tevékenység hatékonyságát növelő reklámtevékenység általános támogatásáról, függetlenül azonban attól, hogy e tevékenység végeredményben a szerző számára jelent-e bevételt (azaz a reklámozási tevékenység eredményes lesz-e az ő szempontjából is).
A bevezetett szabály ilyen módon mechanikus átültetése az (egyik) irányelvi rendelkezésnek, amely viszont egyáltalán nem veszi figyelembe az 5. cikk (5) bekezdését, különösen pedig annak első fordulatát: nem egyes, kivételes esetekre vonatkozik, hanem általában vesz ki a szerzői engedélyezési jog alól egy jellemző, a műalkotások esetében önállónak tekinthető felhasználási módot, ilyen módon sérti a háromlépcsős tesztet. A teszt szabályai szerint pedig ha egy felhasználás nem felel meg az első lépcsőfoknak, már nincs szükség a további lépcsőfokok vizsgálatára, a felhasználás nem tehető szabaddá.
Ettől függetlenül érdemes megjegyezni, hogy még ha azt is feltételezzük, hogy ha egy aukció alkalmával az adott műalkotás eladásra kerül, végső soron a reklámozás egyértelműen szolgálta az adott szerző érdekét, ez igen nehezen kimutatható akkor, ha az érintett szerző műve végül nem kerül eladásra. Emiatt célszerű lett volna úgy megfogalmazni a szabályt, hogy az figyelembe vegye annak a szerzőnek a jogos érdekét is, akinek a reklámozásból nem származik előnye végső soron. Etekintetben érdemes lett volna különbséget tenni a kiállítás és az aukció között is (vö. ezt a Szerzői Jogi SZakértő Testület 34/2002 véleményével). Enélkül ugyanis a teszt harmadik lépcsőjét sem elégíti ki a szabály.
Ezen a helyzeten az sem segít, hogy a bíróságoknak a konkrét cselekmény tekintetében a szabad felhasználás megengedettsége megállapításánál alkalmazniuk kell a 33. §-ban foglalt csonka tesztet is: ugyanis ha a jogalkotó maga már eldöntötte, hogy a 36. § (5) bekezdésének keretébe beleférő cselekmény megengedett felhasználás, a bíróság ezzel ellentétesen nem dönthet, felül nem írhatja azt, legfeljebb a törvényben nem szabályozott feltételek tekintetében mérlegelheti a megengedettséget.
Mindezen kedvezmények ellenére persze az aukciós brosúra, a kiállítási album abban az esetben biztosan nem esik a szabad felhasználás alá, ha árulják is. Az már az egyedi ügyekben bizonyítás tárgyát fogja képezni, hogy ha a brossúráért önmagában nem, csak az aukción való részvételért kell fizetni, az beleesik-e a közvetett jövedelemszerzés kategóriájába (valószínűleg igen). Innen pedig már csak egy lépés lenne, hogy a bíróság megállapítsa, hogy az is közvetett jövedelemszerzés, ha a galéria a reklámozott aukción vagy kiállításon eladott képek árába bekalkulálja a saját nyereségét is. Annyiban itt segíthet a 33. §, hogy a bíróságnak kötelező a szabad felhasználást megszorítóan értelmezni, ami legalább a jövedelemszerzési cél fennállásának megítélését segítheti.
Ezt a szabályozást egészíti ki a 40. § bővítése, amely szerint az így többszörözött példányok terjeszthetők a szerző engedélye nélkül is. Hogy ez külön szabad felhasználást jelent-e (ahogy a hivatkozott szakaszban a könyvtárközi kölcsönzés igen), azt nehéz eldönteni. És felmerül az a kérdés is, hogy ez a terjesztés megvalósulhat-e jövedelemszerzés céljára (itt ugyanis nem szerepel az a korlátozás, ami a 36. § (5) bekezdésében a többszörözés tekintetében igen). Álláspontunk szerint itt is csak a háromlépcsős teszt segíthet a bölcs – és a szerző érdekét is figyelembe vevő gyakorlat kialakításában.
Itt tudni kell azt is, hogy a korábbi szabályozás szerint az ilyen felhasználás a szerzők engedélyezési jogába tartozott, amelyet nevükben az e jog tekintetében is nyilvántartásba vett HUNGART gyakorolt. Ugyanakkor azon felhasználások tekintetében, amelyek után az alkotások adásvételéért az alkotót megillető követőjogi díj befizetésére vonatkozó adatszolgáltatást a műkereskedő vállalta, ezt a díjat elengedte. Ez a lehetőség most nyilvánvalóan kiesik, ami az adatszolgáltatási hajlandóságot és így közvetve a követőjogi díjak mennyiségét is csökkenteni fogja, amellett, hogy a követőjogi díj mértéke egyébként is csökkent.
A másik szabad felhasználást érintő módosítás a szerzői engedélyezési jog alá tartozó nyilvános előadások közül kivett, tehát szabad felhasználásnak minősülő nyilvános előadások körét kívánta változtatni. Az Szjt. 38. § (1) bekezdése alapján ha az előadás jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, és a közreműködők sem részesülnek díjazásban, a művek előadhatók a következő esetekben: a) színpadi mű esetében műkedvelő művészeti csoportok előadásán, kiadott szöveg vagy jogosan használt kézirat alapján, feltéve, hogy ez nem ütközik nemzetközi szerződésbe, b) iskolai oktatás céljára és iskolai ünnepélyeken, c) szociális és időskori gondozás keretében, d) nemzeti ünnepeken tartott ünnepségeken, e) egyházak vallási szertartásain és egyházi ünnepségein, f) magánhasználatra, valamint alkalomszerűen tartott zártkörű összejövetelen. Itt a törvényben szerepel az az értelmező rendelkezés is, hogy jövedelemfokozás célját szolgálja a felhasználás, ha alkalmas arra, hogy a felhasználó (pl. üzlet, szórakozóhely) vevőkörét vagy látogatottságát növelje, vagy pedig, ha az üzlethelyiséget látogató vendégek vagy más fogyasztók szórakoztatását szolgálja. Jövedelemszerzésnek minősül különösen a belépődíj szedése, akkor is, ha egyéb elnevezés alatt történik. Díjazásnak minősül a fellépéssel kapcsolatban ténylegesen felmerült és indokolt költségeket meghaladó térítés is. Ezt követően, a (3) bekezdésben szerepelt korábban az, hogy nem minősül iskolai oktatási célú előadásnak az iskolai táncmulatság. Ez azt jelentette, hogy 2012. január 1-jét megelőzően az iskolai táncmulatságok alkalmával történő (jellemzően zene)felhasználások esetében a főszabály érvényesült, azaz engedélykötelesek voltak.
Mit jelent az, hogy a nyilvános előadási engedélyezési jog alóli kivételekre vonatkozó szabályok közül kikerült ez az utóbbi rendelkezés, miszerint nem minősül iskolai oktatási célú előadásnak az iskolai táncmulatság?
Figyelemmel arra, hogy e tekintetben a jogalkotó semmiféle indokolást nem fűzött a változtatáshoz, azt kell feltételezni, hogy a jövőben az iskolai táncmulatság alkalmával megvalósuló nyilvános előadás (ide értve természetesen az élő és a mechanikai úton megvalósuló nyilvános elődást is) csak abban az esetben szabad felhasználás, ha beletartozik egyébként a (2) bekezdésben felsorolt esetkörökbe (értelemszerűen elsősorban, ha megfeleltethető az iskolai oktatási célú előadás fogalmának). Ezt a törvény nem definiálja, tartalma csak a közoktatási szabályok (ideértve a tanterveket) alapján állapítható meg. Ha ebbe a kategóriába nem sorolható be a táncmulatság (azért azt előlegezzük meg: ez jó eséllyel így lesz, hiszen a szalagavatónak pl. igen csekély oktatási célja nincs), akkor az nem minősül szabad felhasználásnak, ugyanúgy mint korábban, függetlenül ráadásul attól, hogy szednek-e belépőjegyet vagy sem. Ezt a szerző javára szolgáló értelmezést fogja segíteni az Szjt. 33. §-ában lévő kiterjesztő értelmezés tilalma is. Ugyanis a frissen hatályba lépett szabályok alapján ha sikerül az iskolai táncmulatságot oktatási célú előadásnak tekinteni, akkor is csak abban az esetben lesz szabad felhasználás, ha nincs mögötte közvetve sem jövedelemszerzés. Ha nem sikerül ez az értelmezési bravúr, akkor minden körülmények között engedélyköteles lesz a táncmulatság.
Tartunk tőle, hogy a jogalkotói szándék nem ebbe az irányba mutatott, hanem ellenkezőleg: ha a Kormány azokat a panaszokat akarta meghallgatni, amelyek tavaly fogalmazódtak meg egyes sajtóorgánumokban azzal kapcsolatban, hogy a közös jogkezelő szervezet „felháborító módon” érvényesíti a szerzők jogait az ilyen típusú felhasználások esetében. Ha ezt a lehetőséget akarta megszüntetni a jogszabály, akkor az nyilvánvalóan nem sikerült, ha viszont meg akarta erősíteni a jogérvényesítést, akkor azt az értelmező szabály érintetlenül hagyásával, egyértelmű értelmezéssel lehetett volna elérni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
