Egy búcsúlevél margójára

Gerendás Péter befejezi Magyarországon. Élhetetlenné vált számára az ország. Szomorú döntés, és minden bizonnyal nem ő az első, de nem is az utolsó kétségbeesett zenész, aki hasonlóra kényszerül. Búcsúlevele sok mindenről szól, ezek nagy részét nem tisztem véleményezni. Van azonban két olyan megjegyzésem, ami a konkrét példából fakadva talán a jövőre nézve hasznos, mert a zenészek megélhetésének problémája jóval túlmutat ezen az egyedi eseten.

 

Zenészek: öngondoskodást!

„57 éves vagyok. Ennyi idős korában apám már vágta a centiket a nyugdíjhoz. Nekem se nyugdíjam nem lesz, se centim.”

Nem Gerendás Péter az egyetlen zenész, akinek a nyugdíjhelyzetéről hallottunk mostanában. Még a Voice és az LGT szuperkoncertek előtt Somló Tamás próbálta kinyomozni, mi lehet a nyugdíjával. A helyzet annyiban más, hogy ott a rendszerváltás előtti fellépések nyugdíjkimutatásai elveszhettek, de Somló esetében is igaz, hogy a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben (!) már volt lehetősége arra, hogy saját kezébe vegye sorsát.

Amikor szerzői jogi témában szólalok meg, én magam is sokszor érvelek azzal, hogy a zenészek nem kapnak fizetést, számukra a jogdíj (és persze a fellépti díj) jelenti a jövedelmet. Mégis, a zenészek között általában nem érzem a tudatos előre gondolkodást.

Az Artisjusnak saját nyugdíjpénztára van, amit ráadásul támogat is a nemzetközi szerzői közösség a szociális célokra fordítható kb 2%-os jogdíjrésszel. Ebbe a nyugdíjpénztárba az Artisjus egyesület bármelyik tagja beléphet három év tagság után, és ez tényleg olyan befektetés, amivel csak nyerni lehet. Ki tudja? Talán az e-mailes, telefonos, személyes megkeresés helyett ez a mostani eset jobb toborzás lehet. Szerzők: minél előbb megkezditek a megtakarítást, annál jobban megéri, gyertek, lépjetek be az Artisjus Nyugdíjpénztárába. Havi 2500 forintról beszélünk.

 

Közönség: tudatosságot!

„A második vonalban születtem, és ott is maradtam. Később a saját lábamra álltam. De a Rádiók nagyon keveset játszották a dalaimat, emiatt nem lehettek slágerek azok. Az elenyésző számú koncertek helyét átvették a vendéglátó helyek és a céges, sonkatekercs mellé játszott aláfestő zenék.”

Arról, hogy a Gerendás-exodus a zenefogyasztók tudatosságának szükségességére is ráirányítja a figyelmet, nálam hamarabb felhívta a figyelmet az Olaszországban élő magyar színésznő, Osvárt Andrea http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2013/04/01/osvart_andrea_gerendas/ . „Bár pillanatnyilag jóleső, de nem él meg like-okból, jókívánságokból és az internet adta ingyenes dal-/video megosztási lehetőségekből. Lehetséges, hogy a fizetős iTunes-on Gerendás Péternek még sem egy like-ja, sem egy csillagja nincs??? ...Azért mert nem költ marketingre?.... Bevallom, én sem tettem eddig, de most likeoltam, pontoztam és megvásároltam a dalait. A jogdíjak eljutnak hozzá. Ez így fair. Kíváncsi leszek, most hol lesz az a rengeteg rajongó. 200 Ft-ba kerül egy Gerendás dal.

A kultúra – sajnos – soha nem volt önfenntartó. A polgári eszmény megjelenése óta elsősorban a szerzői jog az, amely (szélmalom)harcot vív azért, hogy a kultúra egy szelete legalább részben mégis képes legyen rá, függetlenül attól, hogy az éppen aktuális gazdasági vagy politikai hatalomnak mi róla a véleménye. Mondhatod, hogy egy ponyvaregény, egy szappanopera vagy némelyik könnyűzenei produkció nem nyújt valódi értéket, de a szerzői jog lehetővé teszi, hogy erről a kérdésről ne az állam, és még csak ne is Te dönts, hanem kizárólag azok, akik nézik, olvassák. A szerzői jog így a demokratikus társadalom kultúrájának alapköve, ami az államhatalomtól független alkotómunkát lehetővé teszi.

Nézzünk egy konkrét példát. Amikor színházjegyet veszünk, tudnunk kell, hogy a jegybevételek a színház működési költségeinek alig harmadát teszik ki. Tehát például egy 3000 Ft-os (nem olcsó!) színházjegy valójában 9000 Ft-ba kerülne, ha az intézmény kizárólag a nézők pénzéből működne. Jusson eszünkbe a mondás: „Az rendeli a nótát, aki a prímást fizeti”. Értsd: elmehetünk 9000 Ft helyett 3000 Ft-ért színházba, csak aztán ne csodálkozzunk, ha a színigazgatót politikai okokból lecserélik. Bocsánat a drasztikus leegyszerűsítésért; ennél egy modern jogállamban jóval felvilágosultabban kellene ennek zajlania. De eszembe jut az Illyés-vers: „mindenki szem a láncban”, igen: Te is és én is. Ahhoz, hogy egy művész a mindenkori politikai elit szemébe tudjon nevetni, anyagi függetlenségre van szüksége, és ennek előteremtése mindannyiunk közös felelőssége.

Ahogy Osvárt Andrea mondja most: legalább azzal támogasd a zenészt, hogy megveszed a dalait valamelyik online zenei szolgáltatónál, legyen az az iTunes vagy éppen a dalok.hu.

Felmérések is mutatják, hogy az emberek hajlandóak kinyitni a pénztárcájukat, ha azt gondolják, ezzel támogatják ez előadót. Ezt az is igazolja, hogy az aranylemeznek minősüléshez kétszer annyi példányt kell igazolni egy belföldi kiadvány esetén, mint egy nemzetközinél – az emberek tehát közelebb érzik magukhoz a problémát, és szívesebben támogatják vásárlással a magyar zenéket.

Megvan tehát az az attitűd, hogy vásárlással támogatom a kedvelt zenekart, de azt gondolom, ezzel ma túlságosan szűkmarkúan bánik a társadalom: Ma csak a rajongás legfelső foka nyitja a pénztárcát, de ennél legalább egy szinttel lejjebb kellene vinni a „támogatott” kört. Az lenne az ideális, ha minden olyan zenénél, ami meghaladja az „egyszer meghallgattam, de nem tetszik” kategóriát, jó lenne, ha pénzköltéssel is támogatnánk a produkciót.

Ha ugyanis nem változik a közönség tudatossága, ha egyszerűen örülünk, hogy meg tudtunk valamit ingyen szerezni, amiért más pénzt kért volna, akkor önerőből nem tudja fenntartani magát a könnyűzene. Ez ilyen egyszerű – sajnos.

Dr. Tóth Péter Benjamin

Artisjus stratégiai és kommunikációs igazgató

 
Címkék: Címkék

Ujvári János diplomadíj-pályázat

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pályázati kiírást tett közzé végzős egyetemi hallgatók számára. A pályázat célja, hogy elősegítse a diplomamunkát készítőket abban, hogy választott témájukat a szellemi alkotások joga szempontjából is megvizsgálják.

A pályázat feltétele, hogy a pályázó dolgozatában legalább tíz oldalt szánjon a szellemi alkotások védelmére, annak kapcsolódására választott témájához.

A pályázat jelentkezési határideje 2013. február 25. A diplomamunkák leadási határideje 2013. június 29.

Az SzTNH pályázati felhívása elolvasható itt, a részletes feltételek pedig megtekinthetőek itt.

 
Címkék: pályázat szerzői jog szellemi tulajdon nemzeti hivatala

Móricz-jogok: Pá, kis aranyom?

Az európai országokban egységes szerzői jogi védelmi idő szabályozás következtében alapvetően egyszerű dolga van annak, aki arra kíváncsi, hogy egy adott szerző jogai védettek-e még. A hagyományos tulajdonjogtól eltérően ugyanis a szellemi tulajdon mindig csak valamilyen meghatározott időn belül áll fenn (még ha ez az idő a védjegyjog területén akár örök időkre meg is hosszabbítható). A szerzői jog esetében az oltalom az alkotó életében, halála évében, és azt követően 70 évig tart. Ezt hívják p.m.a (post mortem auctoris) 70 éves védelmi időnek.

Kiszámítható

Az európai szabályozás a könnyű kiszámíthatóságot előtérbe helyezi, így – az amerikai megoldással ellentétben – a védelmi idő korábbi felemeléseinél azok a művek is újból védelem alá kerültek, amelyek védelme egyszer már lejárt. Mivel nálunk 1994-ben került sor a védelmi idő pma50-ről pma70-re emelésére, az összes olyan szerző, akinek jogai most év elejével lejártak, korábban már voltak hasonló helyzetben: 1942+50-ben, tehát 1992 végén kikerültek a szerzői jogi oltalom alól, majd 1994-ben újból védelem alá helyezték őket.

A magyar kultúra 1942-es „veszteséglistáján” végigfutva kiemelkedik Móricz Zsigmond neve. A védelmi idő lejárta az ő esetében is azt jelenti, hogy most már bárki kiadhat, átdolgozhat, feldolgozhat, színre vihet (stb.) Móricz-műveket, az örökösök engedélye nélkül. A névjog (vagy a szerzőség elismeréséhez fűződő jog) azonban a védelmi idő lejárta után is fennmarad. Nem állíthatja tehát senki, hogy ő írta mondjuk az Iciri-piciri mesét.

Nincs is erről mit többet mesélni, a szabályozás szándékosan ennyire egyszerű. A jogok lejártak, a felhasználás szabad, a nevet viszont fel kell tüntetni. És punktum.

Köszönöm, hogy imádott

Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy alig két nappal Móricz után ment el egy másik író-újságíró, Szilágyi László. Nos, a könyvesboltok polcai valószínűleg ezentúl sem lesznek tele az ő műveivel, mégis, ha a személye nem is közismert, az átlag magyar többet tud idézni tőle, mint Móricztól. Szilágyi ugyanis operettlibrettistaként olyan slágerek szövegét írta, mint a Pá, kis aranyom, a Köszönöm, hogy imádott, vagy az Éjjel az omnibusz tetején.

A szöveges zeneműveknél a védelmi idő számítása valamivel bonyolultabb, mint az önálló műveknél. Itt mindig az utoljára elhunyt szerzőtárs halálától kell számítani azt a bizonyos 70 évet, tehát bár Móricz és Szilágyi halála időben egybeesik, utóbbi legfontosabb műveinek jogai jóval tovább állnak majd védelem alatt, hiszen szerzőtársai, Eisemann Mihály és Zerkovitz Béla csak később: 1966-ban, illetve 1948-ban hunytak el.

Mi lesz veled, Piszkos Fred?

A napokban sokat hallhattunk-olvashattunk még arról is, hogy éppen 70 éve hunyt el Rejtő Jenő – a Kossuth rádió egyik szerkesztője eléggé meglepett, amikor január 1-jén azzal hívott engem, hogy ugye akkor most lejártak a Rejtő-jogok. Nos, mivel ő 1942. 1943. január 1-jén hunyt el, a védelmi idő pedig mindig a halál évének végétől számítódik, a Rejtő jogok felszabadulásával még egy évet várni kell.

Rejtő példája nemcsak azért izgalmas, mert Jókai és Örkény mellett a legnépszerűbb magyar írók közé sorolhatjuk, hanem azért is, mert nála a művek mellett a karakterek önmagukban is rendkívül népszerűek lettek – gondoljunk Fülig Jimmyre vagy Piszkos Fredre. Ezért a Rejtő-örökösök számára idén még lehetőség nyílhat arra a megoldásra, amit a Conan Doyle jogutódok választottak.

A Sherlock Holmes novellák természetesen nem állnak már szerzői jogi védelem alatt, azokat ma már bárki újból lefordíthatja, kiadhatja. A karakterek neve azonban védjegyként éppúgy továbbél, mint mondjuk a Shell vagy Coca-Cola név és embléma. Ezzel a szerzői jogi oltalom ugyan nem hosszabbodik meg, de például pólók, társasjátékok, számítógépes játékok, filmsorozatok ezekkel a karakterekkel nem készíthetők, csak a jogosult (Arthur Conan Doyle Characters Ltd.) engedélyével.

Azt gondolom, a Rejtő karakterek is megérdemelnék ezt a figyelmet, oltalmat a jövőben is.

És… kit érdekel ez az egész?

Visszatérve a védelmi idő lejártára: azon túl, hogy milyen érdekes hír a Móricz-jogok lejárta, vajon az átlag olvasó mit vesz észre ebből? Meggyőződésem, hogy szinte semmit. A könyvesboltok polcain valószínűleg nem lesz jóval több vagy jóval olcsóbb Móricz-kötet, egyszerűen azért, mert a kínálatot és az árakat elsősorban a kereslet határozza meg. Nagyon ritka az az eset, amikor valamilyen szerző védelmi időből kiesését alig várja a műveket hasznosítani akarók tömege.

Ez azt is jelzi, hogy a szerzői jog összességében jól végzi munkáját: célja nem a művek „elzárása”, hanem az, hogy azok felhasználásából maguk az alkotók és családjuk megélhetést tudjon generálni.

És azért az is levonható következtetésként, hogy csak nagyon kevés szerző és nagyon kevés mű van, ami ilyen hosszú idő elteltével is aktuális, érdekes tud maradni. A legtöbb esetben a szerzői jogok túlélik magát a művet. És ez így van jól: mondjuk egy rádiós szerkesztőnek vagy koncertszervezőnek nem éri meg csak azért csupa lejárt jogú dalt játszani, hogy ne kelljen jogdíjat fizetnie.

 
Címkék: zene eu szerzői jog védelmi idő

Viralitás és szerzői jog Gangnam Style

Miközben a Gangnam Style töretlenül halad az 1milliárdodik (pff!) megtekintés felé, időről időre felmerül, hogy a siker részben annak is köszönhető, hogy a szerző-előadó PSY „lemondott szerzői jogairól”. Az ezt állító források szerint a szerzői jogi lemondás miatt mindenki szabadon készíthetett új verziókat a dalból, ami nagyon sokat segített a videó terjedésében.

Eközben mindannyian olvastuk, hogy PSY a dallal idén mégis több mint 8 millió dollárt keresett. Akkor most hogy is van ez?

 

A szerzői jog lebontását / puhítását / visszaszorítását zászlójukra tűző mozgalmak és gondolkodók szívesen mossák össze a szerző azon jogát, hogy művének átdolgozását engedélyezze - a szerzői jog egészével. Amikor Lawrence Lessig Budapesten járt, volt szerencsém élőben is meghallgatni az előadását (és persze ravasz és hatásos prezentációs trükköket ellesni tőle :)). Azt, hogy a szerzői jog szerinte egészében nem alkalmas az internet jelenségeinek kezelésére, azzal támasztotta alá, hogy példákat mutatott izgalmas és mulatságos remixekre, mashupokra, paródiákra. Majd komor arccal ránk ijesztett: a copyright miatt ezeket nem lehet szabadon elkészíteni, hiszen az a szerző engedélyéhez van kötve.

Ha el is felejtjük, hogy a paródiák készítését több ország szerzői joga kifejezetten elismeri (más országokban pedig, mint Magyarországon, külön szabályozás nélkül is gond nélkül készíthetők ilyenek), ez a kijelentés még korántsem jelenti a szerzői jog egészének megkérdőjelezését. Ezt éppen a Gangnam Style sikere húzza alá.

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az internetes kultúra valóban megkérdőjelezi a nagyon széles átdolgozási engedélyezési jog fenntartásának helyességét: ha jogilag nem is teljesen lehetetlen fellépni a különböző átdolgozások közzététele ellen, az internet virális hatását az a szerző tudja jól kihasználni, aki szabadon engedi, hogy a rajongók (vagy ellenzők) szabadon töltsenek fel új verziókat például a YouTube-ra.

De ennek van egy másik oldala is, és itt jön a képbe a szerzői jog. Az átdolgozások, új verziók készítését ugyan szabadon megengedi PSY, de ezen verziók reklámbevételéből és jogdíjbevételéből is ő részesül, és nem az új verzió alkotója. A YouTube Content ID rendszere ugyanis beazonosítja mások feltöltéseit, és mindig felkínálja (a szerzői jog alapján!) a jogtulajdonosnak, hogy ezeket a verziókat letiltsa – vagy éppen engedje és monetizálja.

„Döntsd el előzetesen, hogy mi történjen a videók megtalálásakor. Keress pénzt általuk. Ismerd meg azok statisztikai adatait. Vagy tiltsd le őket a YouTube-on.” – olvashatjuk a rendszer leírásában.

PSY tehát egyáltalán nem mondott le a szerzői jogairól. Sőt, éppen a szerzői jog alapján részesül a rádiós és tévés játszások jogdíjából, az internetes letöltésekből és streaming szolgáltatásokból, a hangfelvétel-eladásokból, a reklámfilmes felhasználásokból, stb. Valójában tehát arról van szó, hogy a virális terjedéshez szükséges felhasználásokat nem tiltotta meg – viszont az azok után járó bevételeket magának igényelte.

Hát kérem, így kell alkalmazkodni a valósághoz, rugalmas és korszerű szerzői jogi stratégiával.

 
Címkék: Címkék

Higiri vagy migiri? szerintem higiri…

Hip-hop szerzői ismeretterjesztés mesterien

 

Nem elég, hogy a magyarországi hiphop-mission elkötelezettjeiként már évek óta pályakezdő rappertehetségeket karolnak fel, az Animal Cannibalsnek a minap az az állati ötlete támadt, hogy fiatal szerzőknek, bandáknak más módon is közvetítenék a rapperknowhowt. Az Akváriumba meg is szervezték egykori mentoráltjaik, a Hősök szülinapi bulijának apropóján az ún. Hip-hop Akadémiát.

A rendezvényen egészen kötetlen beszélgetésben, mégis meglepő részletességgel és pontossággal járták körbe mindazokat a kérdéseket, ami a pályakezdőknek gyakran „kínai”. Nem elég ugyanis, ha a tehetséges alkotók költenek, írnak, rappelnek, énekelnek és zenélnek, ezen túl egy sor terhes-nyűgös, mégis szükséges adminisztratív ügyet is intézniük kell. Hasznos tehát, ha jól ismerik a rendszert. Az Artisjus téglájaként külön örültem annak, hogy szerzői körben már nem annyira sikkes a közös jogkezelőt szidni, hanem praktikusan inkább igyekeznek élni vele. Ricsipí egészen az alapoktól kezdi: mit tegyél, ha dalt írtál, hogy jelentsd le az Artisjusnál és az EJI-nél, mi után várhatsz jogdíjat, valamint a másik oldalról: milyen felhasználások után kell engedélyt kérni. „A műbejelentés a szerzők dolga, fiúk, ne bízzátok ezt senki másra!”- figyelmeztet. Qka beszél például a menedzserválasztásról: szerinte függetlenül attól, milyen elszámolást kérne, a lényeg, hogy akkor dönts menedzser mellett, ha olyat tud hozzátenni a projekthez, amit Te nem. A Gold Record hangfelvételkiadó képviseletében zárásként Molnár Gábor ül rá - emelvény helyett - a répaszékre, és többek között a Youtube-ról, és az online legális piacra való bekerülés nehézségeiről beszél, de megemlíti a dj-k által fizetendő MAHASZ-jogdíjakat is.

baseball cap.jpg

A zenefelhasználás remélt jövőjét jelenthetik a magyar zenei piacon új szereplőként jelen levő internetes szolgáltatók, amelyek eltérő modellben, de mind jogszerűen juttathatják el a zenét a fogyasztókhoz. Ez pedig nálunk a „vadkeleten”, ahol az „ingyenesnél nincsen olcsóbb” (idézet az előadóktól) még nem bejáratott. Ennek ellenére határozott egyetértést éreztem abban, hogy a torrentezés változatlan népszerűsége mellett az ilyen online szolgáltatások felé mozdul el a világ, és ezt maguknak az alkotóknak is ösztönözni szükséges. Szó esett arról, hogy mit várhatnak a YouTube-tól, hogy érhetik el, hogy a magyar dalok fenn legyenek a Deezer-en, Muzzián, és azt is, hogy mit is nyújt az I-tunes. Az előadók is kiemelték: egyik szolgáltatás sem tud hatékonyan működni a szerzők és a lemezkiadók aktív és tudatos részvétele (megfelelő regisztráció, feltöltések, adatszolgáltatás) nélkül, sőt Molnár Gábor azt is kiemelte, hogy itt az idő, hogy a zenészek elkezdjék a saját rajongóikat is oktatni arra, hogy milyen legális zenei szolgáltatásokat érdemes használni.

A beharangozó szerint a következő Hip-hop Akadémián többek között a videókészítésről, koncertezésről és például az előadók számlaképességéről is szó lesz majd, érdemes lesz újra lenézni!

 

 
Címkék: zene hip-hop internet artisjus rap Animal Cannibals Akvárium szerzői akadémia

Kézikönyv a szerzői jog érvényesítéséhez

A szerzői joggal foglalkozó szakembereknek szóló hasznos kiadványhoz juthat, aki a ProArt honlapjáról letölti a Kézikönyv a szerzői jog érvényesítéséhez című kötetet. A mű a jogkereső jogosultak, felhasználók, hivatásos és alkalmi jogalkalmazók számára készült tudományos gondossággal, pontossággal.

Az első fejezet a szerzői jog mindenkor hatályos anyagi jogi szabályozásába enged betekintést, ismertetve a bírói és szakértői gyakorlatot, valamint az Európai Bíróság döntéseit, majd a polgári jogi jogérvényesítés eszköztárát mutatja be, rávilágítva a legjobb gyakorlatokra és jogérvényesítési problémákra is. Ezt követi a büntetőjogi jogérvényesítési fejezet, elsősorban a Btk. rendelkezéseire koncentrálva. A kötetet a vámjogi fejezet zárja, amely terület ugyan a szerzői jogi jogérvényesítésben egyre kisebb szerepet játszik, a jogérvényesítési kötet azonban semmiképp sem lehetne teljes nélküle.

A kötet szerzői: Békés Gergely, Bérczes László, Financsek Zsuzsanna, Gondol Daniella, Grad-Gyenge Anikó, Horváth Katalin, Jókúti András, Kabai Eszter, Lábody Péter, Lukácsi Péter, Molnár Alexandra, Szesztay-Szép Eszter. A kötet szerkesztője: Grad-Gyenge Anikó.

A kötet - névre szóló, dedikált változata - ingyenesen letölthető a ProArt honlapjáról

 

Purcell Kórus, Irie Maffia, Superbutt, Zagar: nem magyar

Az Országgyűlés 2012. június 4-én fogadta el, és alig egy hónappal később, július 3. napján már hatályba is léptette a médiatörvény módosítását. A módosítások érintették az ún. „magyar kvótára" vonatkozó rendelkezéseket is, amelyek eredeti célja az volt, hogy a korábbinál több olyan zenei műsorszám kerüljön a rádiók adásába, amely valamilyen módon kötődik a hazai kultúrához.

A kvótaszabályozás Európa több államában régóta alkalmazott, és bevált módszer a nemzeti kultúra erősítésére. Itthon ilyen jellegű szabályozás – a zenész szakmai minden kezdeményezésre ellenére – egészen 2010-ig nem volt, az akkor sok vita mellett elfogadott médiatörvény azonban bizonyos eredményeket elért azzal, hogy a magyar hangfelvételek arányát minimum 35%-ban határozta meg a rádiók esetében. A komolyabb siker elérését elsősorban két körülmény akadályozta meg: részint a kvóták alkalmazása alól mentességet kaptak a helyi rádiók, másrészt pedig az újonnan elfogadott kvóták lényegében semmilyen változást nem hoztak az országos kereskedelmi rádiók esetében (ők ugyanis épp 35% magyar arányt vállaltak korábban szerződéseikben). A szabályozás így tehát lényegében csupán a közösségi műsorszolgáltatókra határozott meg új kötelezettséget (ezek a szolgáltatók ugyanakkor csekély reklámbevétellel rendelkeznek, ennek megfelelően pedig kevés jogdíjat is fizetnek a szerzőknek, előadóknak) vagyis a médiatörvénytől várt pozitív hatások kódolhatóan nem voltak elérhetőek.

Az eredeti szabályozásnak azonban további gondjai is voltak. Ilyen gyakorlati nehézség volt, hogy a jogszabály esetenként nehezen értelmezhető definíció szerint határozta meg, mely felvételeket kell a kvóták számítása során magyarnak tekinteni. A törvény szerint például magyarnak kellett tekinteni az olyan instrumentális zenei művet, amely – elsősorban szerzője révén – valamely Magyarország által elismert nemzetiség kisebbség Magyarországhoz kapcsolódó kultúrájának részét képezi. A gond ez esetben az, hogy nincs és nem is lehet létrehozni olyan nyilvános, közhiteles katalógust, amely a fenti ismérv alapján besorolhatóvá teszi az egyes műveket. Ezen a helyen ugyanakkor fontos megemlíteni azt is, hogy a szabályozás – helyesen – a magyar kvóta számítása során beszámíthatónak minősítette azokat a felvételeket, amelyek ugyan nem magyarul (vagy valamely kisebbség nyelvén) szólalnak meg, de szerzője, vagy előadója révén mégis kötődik Magyarország kultúrájához.

Miközben a szabályozástól a minőségi magyar zenei kultúra megerősödését várta a jogalkotó, a műsorszolgáltatók már akkor jelezték: bármilyen szélesen is határozták meg a magyar művek listáját, egyszerűen nincs olyan mennyiségű minőségi magyar hangfelvétel, amivel a hallgatókat hosszú távon le lehetne kötni. A rádiók attól féltek, hogy végül a hallgatóság csökkenéséhez vezethet a kvótaszabályozás.

Ezt követően pár hete jelentősen szigorították a kvótaszabályozást, tovább szűkítve a magyarként elfogadható művek listáját. Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy immár csak az felvétel fogadható el magyarként a kvótaszámítás során, amely magyarul (vagy valamely nemzetiség nyelvén) szólal meg. A szerző és az előadóművész „magyarsága" csupán az instrumentális alkotások során vehető figyelembe. Ebből következően nem lehet figyelembe venni olyan kiváló együttesek hangfelvételeit, mint például a kizárólag angol nyelven játszó underground sztár Irie Maffia, az elektronikus színtér egyik kiemelkedő alakja, a Zagar, a ska-t itthon sikerre vivő PASO, vagy a metálos körökben népszerű Superbutt. Az említett előadók nem csak abban közösek, hogy nem magyar nyelven zenélnek, hanem abban is, hogy Magyarországon népszerűek és ennek köszönhetően a rádiók is rendre sugározzák dalaikat, illetve, hogy a nemzetközileg is jegyzik őket.

A jogszabály módosítás eredménye, hogy az említett zenekarok (és persze tucatnyi másik is) érezhető hátrányba kerülnek akkor, amikor a rádiós szerkesztőknek dönteniük kell az adásba kerülő dalokról. Azt valószínűsítem, hogy az érintettek kevesebb teret fognak kapni innentől kezdve a rádiókban, ennek köszönhetően pedig kiváló magyar szerzők és előadók esnek el jogdíjbevételektől. A másik oldalról megközelítve: ha az említettek továbbra is magas rádiós játszást - és jogdíjat - szeretnének elérni, úgy át kell állniuk a magyar nyelvre. A magyar nyelv – kulturális, művészeti, nyelvtani és más okokból – azonban egyszerűen nem működik bizonyos műfajok esetén. A Purcell kórus például, ha megfeszül sem képes klasszikus zenét magyar nyelven előadni historikus felfogásban. Ráadásul, minél inkább magyar nyelven alkot egy együttes, annál nehezebben jut ki a nemzetközi porondra. Következmény az is, hogy ha eddig nehézséget okozott a rádiós piacon a magyar kvótát minőségi magyar zenével kitölteni, ezt követően még nagyobb gondot fog okozni ez.

Talán a hibák jelentős részét elkerülhette volna a jogalkotó, ha a zenész szakmával egyeztet a témában. Ilyen egyeztetésre persze nem került sor.

 
Címkék: zene magyarország médiatörvény

Döntés a UsedSoft-ügyben

Békés Gergő egy korábbi posztjában már megemlékezett a UsedSoft-ügyben kiadott főtanácsnoki véleményről, amelynek azóta folytatásaként megszületett az Európai Bíróság ítélete is, amely újabb lépés a Bíróság jogkimerülés elvét érintő jogfejlesztő tevékenységének, ezúttal már a lehívásra hozzáférhetővé tételből származó műpéldányok érintésével.

Emlékeztetőül:

Az Oracle kliens/szerver módon működő számítógépi programokat fejleszt, amelyeket többek között az internetről való letöltés útján forgalmaz. A vevő a program példányát közvetlenül az Oracle internetes oldaláról tölti le. Az ilyen programra vonatkozó, licencszerződésben biztosított felhasználási jog magában foglalja e program egy példányának valamely szerveren történő tárolásához való jogot és az annak lehetővé tételére vonatkozó jogot, hogy a program példányához legfeljebb 25 felhasználó – a munkaállomásának operatív memóriájába való letöltés útján – hozzáférhessen. A licencszerződések alapján a vevő határozatlan időre, át nem ruházható, a belső szakmai céljaira fenntartott használati jogot szerez a programon. A karbantartási szerződések alapján az Oracle internetes oldaláról az érintett program naprakésszé tett változatai (updates) és a hibák kijavítását lehetővé tévő programok (patches) is letölthetőek.

A UsedSoft nevű német társaság az Oracle vevőitől vásárolt licencek forgalmazásával foglalkozik. A UsedSoftnak a számítógépi programmal még nem rendelkező vevői a „használt” licenc megszerzését követően közvetlenül az Oracle internetes oldaláról töltik le ezt a szoftvert. Azok a vevők, akik már rendelkeznek ezzel a számítógépi programmal kiegészítő jelleggel további felhasználók számára megvásárolhatják a licencet vagy a licenc egy részét. Ebben az esetben a vevők a programot közvetlenül ezen további felhasználók munkaállomásainak operatív memóriájába töltik le.

A vita lényege az volt, hogy a jogkimerülés szabálya alkalmazható-e az ilyen esetekben.

A Bíróság a mai ítéletében azt mondja ki, hogy a terjesztési jog kimerülésének elve nem csak akkor alkalmazandó, ha a jogosult anyagi adathordozón, így CD‑ROM‑on vagy DVD‑n forgalmazza a programjának példányait, hanem akkor is ha azt az internetes oldaláról történő letöltés útján terjeszti.

Ugyanis ha a szerzői jog jogosultja a vevője rendelkezésére bocsátja a számítógépi program egyik – anyagi vagy immateriális – példányát, és egyidejűleg díjfizetés ellenében licencszerződés megkötésével vevője számára határozatlan időtartamra biztosítja az e példány használatára vonatkozó jogot, azzal ez a jogosult eladja ezt a példányt, és kimeríti a terjesztésre vonatkozó kizárólagos jogát. Az ilyen ügylet ugyanis a példány tulajdonjogának átruházásával jár. Ennélfogva a jogosult ezt követően akkor sem tiltakozhat e példány újraeladása ellen, ha a licencszerződés a további átruházást megtiltja.

A Bíróság többek között arra mutat rá, hogy a terjesztési jog kimerülése elvének kizárólag az anyagi adathordozón eladott számítógépi programok példányaira való korlátozása lehetővé tenné, hogy a szerzői jog jogosultja az internetről letöltött példányok újraeladását ellenőrzése alatt tartsa, és minden egyes újraeladás alkalmával újabb díjazást igényeljen, jóllehet az érintett példány első eladása az említett jogosult számára már lehetővé tette, hogy megfelelő díjazásban részesüljön. Az internetről letöltött számítógépi programok példányai újraeladásának ilyen korlátozása meghaladná az érintett szellemi tulajdon sajátos tárgyának megóvásához szükséges mértéket.

Egyébiránt megállapította a Bíróság, hogy a terjesztési jog kimerülése kiterjed a számítógépi programnak a szerzői jog jogosultja által eladott, kijavított és naprakésszé tett példányára is. Ugyanis még ha a karbantartási szerződés határozott időre is szól, az ilyen szerződés alapján kijavított, megváltoztatott vagy kiegészített funkciók szerves részét képezik az eredetileg letöltött példánynak, és azokat a vevő időbeli korlátozás nélkül használhatja.

A Bíróság mindazonáltal hangsúlyozza, hogy ha az első megszerző személy által megszerzett licenc a szükségleteit meghaladó számú felhasználóra vonatkozik, akkor ez a megszerző a terjesztési jog kimerülésére tekintettel nem jogosult arra, hogy a licencet megossza, és annak csak egy részét adja el újra.

Ezenkívül a Bíróság kimondja, hogy a számítógépi program azon anyagi vagy immateriális példányának eredeti megszerzője, amely esetében a szerzői jog jogosultjának terjesztési joga kimerült, a program példányának újraeladása időpontjában a saját számítógépére letöltött példányt köteles használhatatlanná tenni. Amennyiben ugyanis azt tovább használná, megsértené a számítógépi program megalkotójának a programra vonatkozó kizárólagos többszörözési jogát. A kizárólagos terjesztési jogtól eltérően a kizárólagos többszörözési jog nem merül ki az első eladással. Az irányelv mindazonáltal engedélyezi az összes ahhoz szükséges többszörözést, hogy a számítógépi programot az azt jogszerűen megszerző személy a rendeltetési célnak megfelelően használja. Az ilyen többszörözéseket nem lehet szerződésben megtiltani.

A Bíróság ebben az összefüggésben úgy válaszol, hogy ebben az értelemben jogszerű megszerzőnek minősül azon példány összes későbbi megszerzője, amely esetében a szerző jog jogosultjának terjesztési joga kimerült. Ez a megszerző tehát jogosult letölteni a számítógépére azt a példányt, amelyet számára az első megszerző adott el. Az ilyen letöltést a számítógépi program szükséges többszörözésének kell tekinteni, amelynek azt kell lehetővé tennie, hogy a programot az új megszerző a rendeltetési céljának megfelelően használhassa.

Ennélfogva, a felhasználói licenc új megszerzője, így a UsedSoft vevője, az érintett számítógépi program kijavított és naprakésszé tett példányának „jogszerű megszerzőjeként” jogosult letölteni ezt a példányt a szerzői jog jogosultjának internetes oldaláról.

A döntés itt hozzáférhető (magyar változata nincs):

http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf;jsessionid=9ea7d2dc30dbf23b7469a1f14e46a7e1954c5cdd1ea3.e34KaxiLc3qMb40Rch0SaxuKaNr0?text=&docid=124564&pageIndex=0&doclang=EN&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=5224916

 

Elfogadták az audiovizális előadások védelméről szóló Pekingi Szerződést

A Szellemi Tulajdon Nemzetközi Szervezete (WIPO) által szervezett diplomáciai konferencia résztvevői 2012. június 26-án elfogadták az audiovizuális előadások védelméről szóló Pekingi Szerződést.

Az audiovizuális előadások védelméről szóló nemzetközi szerződés tervezete közel másfél évtizede napirenden van, miután 1996-ban megszületett nemzetközi szerződés (a WPPT) csupán a hangfelvételek előadóit (és a hangfelvételek előállítóit) helyezte oltalom alá, és miután a nemzetközi közösség 2000-ben sikertelenül igyekezett megállapodni az audiovizuális előadások védelméről is.

A most tető alá hozott szerződés az első olyan nemzetközi megállapodás, amely az audiovizuális előadások vonatkozásában megfelelő választ ad a digitális világ kihívásaira. A szerződés erősíti az audiovizuális előadások létrehozásában résztvevő előadóművészek vagyoni jogait abból a célból, hogy az érintettek díjazásban részesüljenek a produkciókból származó bevételekből. A szerződés továbbá személyhez fűződő jogokat is biztosít az előadóművészeknek, hogy megakadályozhassák az előadásuk eltorzítását.

A Pekingben megrendezett diplomáciai konferencián a WIPO 156 tagállama vett részt (melyből 48 ország magát a szerződést is aláírta), amelyek mellett 6 kormányközi és 45 nem-kormányzati szervezet képviseltette magát. A szerződés hatálybalépéséhez az szükséges, hogy a szerződést 30 ország ratifikálja. Az Európai Unió és tagállamai várhatóan ratifikálni fogják a szerződést. Ha erre sor kerül, Magyarországon az audiovizuális előadóművészek vagyoni jogai némileg bővülhetnek.

A szerződés végleges szövege letölthető innen (angol, francia, orosz, spanyol, arab és kínai nyelven).

 
Címkék: film audiovizuális wipo Pekingi Szerződés

Elfogadták az új Btk-t

A magyar Országgyűlés - sajnos ismét csak egy rapid, a szakmaiságot csekély mértékben tükröző eljárás után - elfogadta a Büntető törvénykönyvről szóló új törvényt, vagyis a Btk.-t. A korábbiakban többször értekeztem ennek várható tartalmáról a Szerzői jog a XXI. században blogon, a zárószavazást követően mégis indokoltnak látom még egyszer hangsúlyozni az ezzel kapcsolatos véleményemet.
 
Érdemes folyamatában látni az eseményeket. Idén februárban került nyilvánosságra a Btk. szövegtervezete. "Relatíve" sok idő, több mint két hét állt rendelkezésre ahhoz, hogy a szakma a véleményét megformálja a tervezet tartalmát illetően. A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület - részben az általam megfogalmazottakra is tekintettel - saját véleményt dolgozott ki, és juttatott el az illetékeseknek. Ebben több olyan szakmai hibára is felhívtuk a figyelmet, ami a koncepció vonatkozó részeinek rövid átolvasása után világossá válhatott. Nem sokkal később meg is született a második, módosított verziója a Btk. tervezetének, amelyet az MSZJF-es kollégák ismét véleményeztek. (Ezúttal sajnos nem volt lehetőségem külön feljegyzést írni a változásokról, de az MSZJF által előadottakkal maradéktalanul egyetértek.) És mindezek után áprilisban jött a hideg zuhany. A 3.0-ás verzió egy teljesen új bekezdéssel egészítette ki a legfajsúlyosabb szakaszt, a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése tényállását. Hadd hangsúlyozzam: a szakmai közönség véleményének kikérése nélkül került ez az új rendelkezés beiktatásra. Ez alapján rögtön felkiáltott az internetes társadalom: immáron nem jogellenes a fájlcserélés. Ez persze egyáltalán nem igaz. A szerzői jogi törvény alapján a jogosultak bármikor benyújthatnak kártérítési igényt a fájlcserélőkkel szemben. Csak épp utóbbiak nem büntethetők a büntetőjog eszközeivel.
 
A T/6958-as törvénytervezet 445-447. oldalán található indokolás világossá is teszi (kicsit kiolvasva belőle mindazt, amiről a szerzői jogászok, köztük magam is többször hangsúlyoztunk), hogy a fájlcserélés dinamikus jelenség, amely a letöltésen felül gyakorlatilag a lehívásra történő, vagyis nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételt is szükségessé teszi. A jogalkotó ezt felismerve világossá tette az indokolásban: a büntetőjogot meg kívánja tartani ultima ratio eszköznek, vagyis végső megoldásnak a jogérvényesítésben. Az indokolás alapján (p. 447.) az is világos lehet, hogy az újonnan bevezetett (és általam alapvetően támogatott) 100.000 Ft-os értékhatárt meg nem haladó fájlcserélés eleve nem bűncselekmény, 100.001 és 500.000 Ft között pedig az új 384.§ (5) bekezdése zárja ki a büntethetőséget. Ami azonban nem jelent mást, mint hogy 500.000 Ft fölött továbbra is megvalósítja a bűncselekményt valamennyi fájlcserélő. Nem tisztem számolgatni, nem lévén igazságügyi szakértő, de az eddigi tapasztalataim fényében ez azt jelenti, hogy megközelítőleg 200 film, avagy 3000 dal letöltése alatt nem beszélhetünk bűncselekményről. (Szoftverek esetén a helyzet más, azoknak az értéke egyedileg meghatározandó, habár ezen eljárás - tipikusan a kiskereskedelmi nettó ár alapul vétele - aggályokat is felvet.)
 
Az új Btk. másik érdekessége, hogy törvényi egységet hoz létre a fájlcserélők (és minden szerzői jogsértő) vonatkozásában. Vagyis most már nem a sértettek számához igazítja majd a jogalkalmazó a bűncselekmény rendbeliségét, hanem ún. "összefoglalt bűncselekményként" vizsgálja a fájlcserélést, s így minden eljárás csak egy rendbeli vétség (értékhatártól függően bűntett) lesz. Valljuk be, nem lesz ez rossz a kriminálstatisztika szempontjából. (Nagyjából a tizedére is visszaeshet papíron az eljárások száma.)
 
Az elfogadott javaslat gyakorlatilag már csak két lépcsőn kell, hogy feljusson. Az első az Országgyűlés elnökének az aláírása. Ez nem hiszem, hogy nagy akadály lenne. Végül a köztársasági elnöknek is alá kell írnia a törvényt. Mivel nem vagyok büntetőjogász, sőt igazán alkotmányjogász sem, nem tudom, hogy akad-e bármiféle ellenvetése Áder Jánosnak a szöveggel szemben. Ha nem, akkor hazánknak hamarosan új büntető törvénykönyve lesz. Ráadásul a törvény utat fog mutatni az európai országoknak fájlcsere és büntetőjog viszonylatban. Hogy persze ez milyen út lesz, még magam sem tudom.
 
 
Címkék: fájlcsere büntető jog