Lezárult az ACTA tárgyalások tízedik köre

Augusztus 16-a és 20-a között Washingtonban tartották az ACTA (Anti-Counterfeiting Trade Agreement) tárgyalások tízedik fordulóját az USA, az Európai Unió, Japán, Korea, Mexikó, Marokkó, Új-Zéland, Szingapúr és Svájc részvételével.

A tárgyalásokról a szokásosnak tekinthető szűkszavú közleményt adták csupán ki, amely szerint a résztvevők az egyezmény valamennyi lényeges elemét érintették, így a bevezető rendelkezéseken túl a polgári és büntető jogi rendelkezéseket, a határőrizetet érintő kérdéseket és a szervezeti ügyeket is.

A közlemény ezúttal is hangsúlyozza, hogy az ACTA a jogérvényesítésről fog szólni, új szellemi tulajdonjogot nem kíván létrehozni. Az aláírók továbbá azt is hangsúlyozták, hogy az ACTA nem fogja korlátozni az aláíró államok lehetőségét az alapvető szabadságjogok biztosításában, az egyezmény szabályai pedig összhangban lesznek a TRIPS egyezmény rendelkezéseivel.

Az ACTA tárgyalásokon részes államok megőrizték azon „szokásukat” is, hogy nem hozzák nyilvánosságra az egyezmény tervezetének aktualizált szövegét. E tekintetben csupán arra tettek vállalást, hogy a teljes szöveget még az aláírás előtt nyilvánosságra fogják hozni.

Az egyeztetések szeptemberben folytatódnak, Japánban.

Az ACTA iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom Michael Geist, az Ottawai Egyetem jogászprofesszorának e témában írt blogbejegyzéseit.
 

 
Címkék: szerzői jog acta jogérvényesítés

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr992243015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.