„Nyereséges” évet zárt az OSA

Az Eszerint-ben már olvashattunk a szlovák közös jogkezelő szervezet, a SOZA  2009-es teljesítményéről. Ellentétben a cikkben ismertetett negatív tendenciákkal, az idei évben 6426 zenei szerzői jogi jogtulajdonos érdekét képviselő, cseh közös jogkezelő, az OSA is beszámolt a 2009-es év eredményeiről és büszkén jelenthette, hogy a jogdíjak beszedéséből származó bevétele 5,5 %-os növekedést mutat 2009-ben. Ez az adat azért is lehet érdekes, mert a tavalyi évben a kiadott zenei művek eladása zuhanásnak indult.

Habár ez az emelkedés még így is elmarad az előző évek növekedési tendenciájától, büszkék lehetnek rá, hiszen számos jogdíjbevételi forrásuk apadásnak indult. De akkor mégis mi állhat a növekedést mutató számok hátterében?  Nos, végre befejeződtek a tárgyalások a nagyobb televíziós társaságok és az OSA között a szerzői jogdíjak arányát illetően és bevezetésre került egy új együttműködési forma, mely a szállást biztosító helyek zeneszolgáltatásai esetében is védi a jogtulajdonosok jogait és jogdíjat szed be ezért a felhasználásért.

Érdemes szót ejtenünk a nyilvános előadások különféle formáiból származó bevételekről is, amely a tavalyi év legjelentősebb bevételi forrását jelentette az OSA-nak. A táncos esteknek és a klasszikus zenei koncerteknek köszönhetően az élőzenei előadások jogdíjai hozták előző évi formájukat, bár a diszkók, klubok eredményei itt is elmaradtak a 2008-as évhez képest. Mindezek mellett a 2008 májusi szerzői jogi törvénymódosításnak köszönhetően a szálláslehetőséget biztosító intézmények tévé- és rádióadások sugárzása után szedett jogdíjjal járultak hozzá legjelentősebben a nyilvános előadásokból származó jogdíjbevételekhez. A módosított törvény szerint 2005-ig visszamenőleg be kellett fizetni a szálláshelyeknek a jogdíjakat a rádióban és televízióban történt sugárzások után.

Végezetül még egy érdekes adat: a legtöbb európai országgal ellentétben, ahol ez a bevételi forrás hanyatlásnak indult, a cseh jogkezelő közel 22 %-os növekedést könyvelhetett el a csengőhangok után szedett jogdíjbevételekből.

Ezeknek a növekvő számoknak nem csak az OSA örülhet, hanem főleg azok a  szerzők és más jogosultak, akiknek a közös jogkezelését az OSA végzi, és akik között 2009-ben 622,6 millió cseh korona került kiosztásra, vagyis több, mint az azt megelőző évben.

Forrás: Music & Copyright, 419

 
Címkék: szerzői jog közös jogkezelés

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr762296095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.