Egyetértési megállapodás született az EU-ban a látássérült vagy csökkent olvasási képességű személyek művekhez való hozzáféréséről

Egyetértési megállapodást írtak alá 2010.szeptember 14-én az Európai Vakok Szövetsége, illetve az Európai Könyvkiadók Szövetsége részéről a látássérült, illetve csökkent olvasási képességű személyek művekhez való hozzáféréséről. Az ünnepélyes esemény elnöke Michel Barnier Belső Piaci biztos volt.  Az egyetértési megállapodás jelentős lépésnek minősül az ilyen „formailag átalakított” könyvek (pl. Braille írással készült alkotások, illetve hangoskönyvek) számának növelésében. A megállapodás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy az ilyen művek egy megbízható közvetítőkből álló hálózaton keresztül az EU valamennyi tagállamában elérhetővé váljanak; e tekintetben áttörő változás egy éven belül várható. Fontos megjegyezni, hogy a jelen dokumentum megszületése az „Európai digitális menetrend”, valamint a „Szerzői jog a tudásalapú gazdaságban” címmel megjelent Zöld könyv fontos célkitűzéseinek megvalósulásához járul hozzá, mégpedig a fogyatékkal élő európaiak eddiginél teljesebb mértékű társadalmi részvételéhez. Hangsúlyozandó, hogy az egyetértési megállapodás a Berni Egyezmény háromlépcsős tesztjével összhangban kívánja e hozzáférést megvalósítani, szem előtt tartva egyúttal a kiadók érdekeit is.

A szerzői jogi kivételek és korlátozások köréről, tartalmáról, ezek lehetséges bővítésének útjairól a Szellemi Tulajdon Világszervezetében (WIPO) és különösen annak Szerzői Jogi és Szomszédos Jogi Állandó Bizottságában (SCCR) évek óta vita zajlik, amelyben hangsúlyos témát alkot a látássérült, továbbá a csökkent olvasási képességű személyek hozzáférését biztosítani kívánó kivételek és korlátozások köre. A nemzetközi szinten folyó megoldáskeresésben az EU elkötelezettségét mutatja az a közös ajánlástervezet, amelyet idén nyújtottak be az SCCR soros ülésszakán. Az egyetértési megállapodásban foglaltak összhangban állnak a WIPO érdekelt feleket tömörítő platformja célkitűzéseivel, amelyben közvetve vagy közvetlenül több olyan résztvevő vesz részt, aki az EU-n belüli dialógus részese is.

 
Címkék: eu szerzői jog látássérültek wipo digitális menetrend kivételek korlátozások

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr922318173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.