Az első csapás - megérkeztek az első figyelmeztetések

2010. október 1-én két francia ISP (a Bouygues Telecom és a Numéricable) kiküldte az első figyelmeztető leveleket olyan előfizetőiknek, akik a HADOPI adatgyűjtése alapján nem jártak el körültekintően internetes kapcsolatuk biztonságának fenntartása érdekében (más szóval feltehetőleg "fájlokat cseréltek"). Három napra rá további két ISP (Orange és az SFR) is kiküldte az első figyelmeztetéseket a maga gyanúba került előfizetőinek.

Úgy fest, hogy a fenti ISP-k minden további nélkül együtt fognak működni a HADOPI-val, azonban úgy tűnik, hogy nem minden szolgáltató kíván hasonlóan eljárni. A "Free" nevű ISP ugyanis világossá tette, hogy nem kívánják a HADOPI helyett elvégezni a piszkos munkát. A cég úgy érvel, hogy a HADOPI II törvény alapján az ISP-k ugyan kötelesek a HADOPI hivatalos levelét továbbítani a feltételezett jogsértők felé, azonban a törvény azt nem írja körül, ennek mi a konkrét módja. Egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy a törvény - szemben a feltételezett jogsértők azonosításának elmulasztása esetére előírt 1500 eurós bírsággal - nem helyezett kilátásba szankciót e "küldemények" továbbításának elmulasztása esetén.

Ez a váratlan viselkedés a többi ISP-ből heves reakciókat váltott ki. Számukra ugyanis úgy tűnik, hogy a Free megpróbál úgy taktikázni, hogy - megkerülve a törvény szövegét - alternatívát nyújtson az előfizetőknek, magához vonzva minél többet a fájlcserélésre hajlamos személyek közül. Ennek megfelelően az Orange és a Numéricable máris a HADOPI-hoz fordult, hogy foglaljon állást a Free magatartását illetően. Ezzel összhangban a héten a francia kulturális miniszter is bejelentette, hogy a kormány olyan rendeletet kíván elfogadni, amely a HADOPI-val együtt nem működő ISP-k szankcionálásáról fog szólni.

Végül érdemes megemlíteni, hogy egy francia hírportál (Numerama) olyan szolgáltatást indított (Hadopi-data.fr), amely a HADOPI átláthatóságának zálogaként arra ad lehetőséget, hogy a figyelmeztetést kapó előfizetők megosszák információikat egymással. Az oldal egyik tervezett "szolgáltatása" az lesz, hogy az információkat feltöltő személyek - postai irányítószámuk megadásával - hozzájáruljanak egy olyan statisztika készítéséhez, amely a kiküldött figyelmeztetések földrajzi megoszlását elemzi majd.

Mivel a HADOPI II törvény alapján a második (ajánlott postai levél útján továbbított) figyelmeztetés kiküldésére akkor van lehetőség, ha az első figyelmeztetésben részesült személy hat hónapon belül ismét fennakad a hatóság hálóján, ezért a rendszer további alakulásáról korai lenne beszélni. Bár azt meg lehet bátran kockáztatni, hogy a hatóság valószínűleg nem fog hat hónapig várni minden feltételezett jogsértő újbóli ellenőrzésével.

 
Címkék: internet szerzői jog fájlcsere három csapás peer to peer

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr532360890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.