Google cenzúra

Kevin Kelly írta egyszer, hogy korunk internetes világa egyfajta digitális szocializmus irányába halad. Úgy érvelt, hogy az emberek egy idő után nem csak megosztanak, hanem rendszereznek, kooperálnak, és végül olyan keretek közé helyezik az internetet, ahol az az állam nélkül is működni képes. Kelly írását magam is kritizáltam több ízben, egyik ilyen anyag angolul elérhető itt. Kelly ugyanis azt az egyet felejtette el (vagy legalábbis hallgatta el), hogy e "szocialista szervezkedésből" szerepet vállaló internetes szolgáltatók valójában messze nem érdekeltek abban, hogy a felhasználók megteremtsék a maguk kis független világát, amiben azt tesznek, amit akarnak. Az olyan cégek, mint a Google, a digitális kapitalizmus mágnásai, semmint a digitális szocializmus úttörői.

Úgy fest, hogy e kritika nyer világos létalapot, ha elolvassuk a TorrentFreak friss bejegyzését. Eszerint ugyanis a Google keresőmotorja immáron nem dob fel több olyan kulcsszót sem, amelyek szerzői jogsértéshez ("kalózkodáshoz") köthetők, pl. BitTorrent, uTorrent, RapidShare, MegaUpload.

Ez a lépés/megoldás rendkívüli aggodalomra adhat okot azok körében, akik még hiszik, hogy van olyan: netes semlegesség. (Egyesek amúgy, mint például Dmytri Kleiner, úgy tartják, hogy e jelenség már nem is létezik.) Nemrég pont arról írtam e blogon, hogy a RapidShare jogszerűségét alapjaiban véve (tehát nem konkrét esetekről beszélve) nem vonták kétségbe két vezető szerzői jogi nagyhatalomban. Ennek megfelelően az, hogy a Google önkéntesen ítéletet mond egyes szolgáltatók felett, kétségeket ébreszt a szűrés hatékonysága és indokoltsága kapcsán. Mi több, az is különös, hogy a Google bár letiltja a RapidShare és MegaUpload kulcsszavakat, de nem tesz így a Hotfile vagy 4share DDL oldalakkal, éppígy nem villantja fel a BitTorrent szót (ami egyebekben egy legális kliensprogram, illetve egy kaliforniai cég neve), de nem tesz így a Vuze vagy a The Pirate Bay keresőoldalak neveivel.

A probléma tehát rendkívül sokrétű, olyan, amelynek mindenképpen várható folytatása.

 
Címkék: google internet szerzői jog fájlcsere jogérvényesítés

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr762618346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mezei Péter 2011.01.28. 07:38:49

Ezzel a témakörrel (egyelőre nem a Google fenti eljárásával) kapcsolatos, rendkívül lényeges dokumentumot tett közzé a European Digital Rights (EDRi) szervezet "The Slide from 'Self-Regulation' to Corporate Censorship" címmel. Lásd: www.edri.org/files/EDRI_selfreg_final_20110124.pdf.

tothpb 2011.01.30. 23:21:03

Ez az "előszűrés" a beírás közbeni keresésre vonatkozik csak. Jó játék egyébként próbálgatni, hogy mi mindent szűr ki a Google így. Én például a gerillamarketinget kerestem, és a "gerilla" kifejezésre nem ad gyorstalálatot (tehát entert kell ütni a kereséshez, mint eddig), és ha továbbírom a szót, akkor már ad.

Gondolom, az a Google üzleti titka, hogy milyen kifejezéseket szűr ki ebből a gyorskeresésből. Ez a technológia ugyanis rettentő kényelmessé teszi a keresést, de a véletlen találatokat is megmutatja, ami kockázatos lehet. Ezért a Google - úgy látom - kifejezetten tág "tiltó" listával indította ezt a szolgáltatást. Nekem ez nem tűnik cenzúrának, hiszen a keresőszolgáltatás továbbra is igénybe vehető, csak nem beírás közben, hanem enter lenyomása után.

Mezei Péter 2011.02.01. 17:02:42

@tothpb: Abban tökéletesen egyet kell értenem, hogy ez nem "tényleges cenzúra". Az instant és autocomplete szolgáltatások ilyesféle korlátozása egy egyszerű felhasználó által is "kijátszható" azzal, hogy valaki nem vár a szórészlet automatikus kiegészítésére, hanem megnyomja az enter gombot, és a találatok között keresgél tovább.

Nekem amiért az egész szituáció zűrösnek tűnik:

1. A "miért éppen őket" kérdés mentén zavaró a következetlen szűrés, az állítólagos "kalóz kifejezések" összeállítása.

2. Perspektivikusan szeretem szemlélni a helyzetet: a Google elkezdte (vagy már sikerrel meg is tette?) rászoktatni a fogyasztókat az instant és autocomplete funkciók használatára. Ezek után néhány embernek eleve eszébe sem fog jutni keresgélni, ha elsőre sem ajánl fel neki a rendszer találatokat.

Másrészt: semmi nem garantálja, hogy a Google nem fog tovább menni rövid időn belül, és nem korlátozza tovább a kereséseket. Meg tudná tenni. Az a kérdés, meg is fogja-e tenni?