Instant pop - az angol Sony és Universal megvilágosodásáról

Nagy nap volt a tegnapi: a korábbi bejelentésnek megfelelően tegnap óta a rádiós játszások megkezdésével egyidejűleg online is megvásárolhatóvá teszi felvételeit az angol Sony és Universal.

Az említett kiadók korábbi gyakorlata – tökéletesen figyelmen kívül hagyva a zenehallgatók igényeit – az volt, hogy mielőtt megkezdték egy-egy felvétel árusítását, 4-6 héten keresztül játszatták azt a célközönség alapján kiválasztott rádióadókon. Az üzleti várakozás az volt, hogy miután a rádiós promócióval felkeltették az érdeklődők figyelmét, a kiszemeltek alig várják a felvétel legális forgalomba hozatalát, és amint ez megtörtént, hosszú tömött sorban fizetnek az online shopokban az áhított dalért.

Az XXI. század és az internet azonban nem így működik. Először is hozzászoktunk ahhoz, hogy ha egy igényük nem elégíthető ki azonnal, inkább leteszünk róla. Nem várunk a film letöltésére, nem keresünk órákon át egy információt, azonnal meg akarjuk nézni a legújabb videoklipet… stb. Másodsorban a zeneipar felgyorsult, egy-egy track kereskedelmi kifutása érezhetően lerövidült az elmúlt években. Harmadsorban pedig a zenéért (sajnos) egyébként sem fizet szinte senki, kár elriasztani azokat, akik egyébként hajlandóak lennének időt/pénzt áldozni egy felvétel beszerzésére. A kereskedelmi értékesítés elcsúsztatása mindezek hatására nem növelte, hanem épp csökkentette az elért bevételeket.

Az említett angol kiadók annyira büszkék üzletpolitikájuk forradalmi megújítására, hogy a beszámolók szerint nem voltak restek arról levélben tájékoztatni az angol kulturális minisztert. Sok sikert kívánok nekik.

 
Címkék: internet szerzői jog kiadók hangfelvétel

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr32632980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.