A British Library és a Google digitalizálásról szóló megállapodása

A világ egyik legnagyobb kutatókönyvtáraként ismert brit nemzeti könyvtár (British Library) és a Google 2011. június 20-án bejelentette a közöttük létrejött partnerségi megállapodást a könyvtár gyűjteményének részét képező 250 ezer darab 1700-1870 közötti időszakból származó, így szerzői jogi védelem alatt nem álló könyv digitalizálásáról.
A megállapodás értelmében a könyvek kiválasztása a könyvtár feladata lesz, melynek során elsősorban olyan könyvekre fókuszál, amelyek digitális formában ingyenesen még nem találhatóak meg.

A digitalizálás folyamata és a projekttel felmerülő költségek viselése a Google feladata, a könyvek a Google Books oldalán keresztül, illetve a könyvtár honlapján  ingyenesen lesznek majd elérhetőek.

A könyvtár ezáltal is demonstrálni kívánja elkötelezettségét aziránt, hogy növelje gyűjteményének egy részéhez bárki által történő hozzáférést. Ennek a szolgáltatásnak a keretében lehetőség nyílik többek között a dokumentumok nem kereskedelmi célú másolására, illetve megosztására is..

A tervek között szerepel, hogy a műveket az Europeana platformon  keresztül is elérhetővé tegyék.

 
Címkék: könyv digitális könyvtár

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr523011268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.