Hiába hamisított vagy kalóz, mégis tovább kell engedni – az Európai Unió Bíróságának ítélete a Philips és Nokia egyesített ügyekben

Az Európai Unió Bírósága (EUB) a tegnapi napon meghozta régen várt ítéletét a C-446/09. sz. „Philips” és a C-495/09. sz. „Nokia” egyesített előzetes döntéshozatali ügyekben.

Elhamarkodott lenne kijelenteni, hogy az EUB ítélete egyértelmű választ adna a kérdésre, hogy a tagállami vámhatóságok feltartóztathatnak-e olyan hamisított vagy kalóz árukat, amelyek csupán „átutazóban” vannak az unió területén, valamint hogy ezen áruk vonatkozásában a tagállami bíróságok megállapíthatnak-e bitorlást. Ugyan az ítélet - összhangban Cruz Villalón főtanácsnok 2011. február 3-án kelt indítványával - nemleges választ ad a fenti kérdésekre, azonban nem zárja ki kategorikusan annak lehetőségét, hogy a hamisított vagy kalóz áruk mégis feltartóztatásra kerüljenek.

Az ítélet szerint az „átutazóban” lévő árukat a vámhatóságok akkor tartóztathatják fel, ha valamilyen bizonyíték áll rendelkezésre abban a vonatkozásban, hogy az érintett áruk végső soron az Unió piacára kerülhetnek. Habár ez összhangban áll a bíróság korábbi hasonló ügyekben hozott ítéleteivel (lásd például a C-281/05. sz. „Montex” ügyben hozott ítéletet), a gyakorlatban minden bizonnyal nem lesz egyszerű meghatározni, hogy milyen körülmények és bizonyítékok alapozzák meg a vámhatóság jogszerű intézkedését. Ugyan az ítélet felsorol néhány tipikus helyzetet, ugyanakkor ezeket a gyakorlatba a tagállami vámhatóságoknak kell átültetniük, így fennáll a veszélye, hogy az egyes tagállamokban, sőt akár egyes tagállamokon belül is eltérő gyakorlat alakul ki. Ez pedig végső soron mind a szellemi tulajdonjogok jogosultjainak, mind az áruk kereskedelmében és továbbításában érdekeltek számára kedvezőtlen helyzethez fog vezetni.

Előzmények – a Philips ügy

A Philips ügy tárgyát a korábban hatályban volt kalózkodás elleni közösségi vámrendelet (Anti-Piracy Regulation, APR) képezte, azaz a 1999. január 25-i 241/1999/EK tanácsi rendelettel módosított, az egyes szellemi tulajdonjogokat sértő áruknak a Közösségbe történő behozatalára, valamint a Közösségből történő kivitelére és újrakivitelére vonatkozó intézkedésekről [helyesen: egyes intézkedésekről] szóló, 1994. december 22-i 3295/94/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban erre a rendelete „Korábbi Vámrendeletként” hivatkozom).

Anélkül, hogy elvesznénk részletetekben, azt érdemes kiemelni, hogy a Korábbi Vámrendelet is lehetővé tette a vámhatóságok számára azt, hogy a szellemi tulajdonjogok megsértésének gyanúja esetében feltartóztassák a valószínűsíthetően hamisított vagy kalóz árukat. A feltartóztatás célja alapvetően az, hogy a jogosultak részére megkönnyítse a jogaik érvényesítését és hatékony eszközt biztosítson arra, hogy a gyanús áruk ne kerülhessenek piaci forgalomba, amíg azokról bíróság vagy más hatáskörrel rendelkező hatóság nem állapítja meg, hogy azok valóban bitorlóak. A Korábbi Vámrendelet hatálya is kiterjedt olyan árukra, amelyek harmadik országból származtak és ún. felfüggesztő eljárás tárgyát képezték. Itt gyakorlatilag a „tranzitárukról” van szó, amelyek ugyan fizikailag az Unió területén találhatóak, azonban jogilag mégsem közösségi áruk, mert például külső árutovábbítási eljárás vagy vámraktározás alatt állnak, azaz előbb vagy utóbb elhagyják az Unió területét, vagy ha mégsem, akkor további eljárások lefolytatását követően válhatnak csak közösségi áruvá, azaz kerülhetnek szabad forgalomba bocsátásra az Unió területén.

A Korábbi Vámrendelet (amely 1995. július 1-től 2004. június 30-ig volt hatályban) egyik legtöbbet vitatott rendelkezése az ún. gyártási fikcióval volt kapcsolatos. A rendelet egyik preambulumbekezdése (számozás nélküli, de sorban a tizedik) szerint

mivel az illetékes hatóságoknak a hozzájuk benyújtott esetekről döntést kell hozniuk ugyanazon kritériumok alapján, mint amelyeket az érintett tagállamokban alkalmaznak annak meghatározására, hogy az ott előállított áruk szellemi tulajdonjogot sértenek-e; mivel a tagállamok igazságügyi hatóságainak illetékességére vonatkozó rendelkezéseit és eljárási rendjét ez a rendelet nem érinti;

A Korábbi Vámrendelet 6. cikk (2) bekezdésének a) pontja szerint

Az alábbiak tekintetében annak a tagállamnak az érvényes jogszabályait kell alkalmazni, amelynek területén az árukkal kapcsolatban […] eljárás indult […] a hatóság [itt az érdemi határozatot hozó illetékes hatóságról, azaz például a bitorlásról döntő bíróságról van szó] által hozandó határozatra. Erre vonatkozó közösségi szabályok hiánya esetén a határozat meghozatalára alkalmazandó kritériumoknak ugyanazoknak kell lenniük, mint amelyeket annak meghatározására alkalmaznak, hogy az érintett tagállamban gyártott áruk sértik-e a jogosult jogait.

A fenti rendelkezéseket a gyakorlatban több tagállam vámhatósága és bírósága úgy értelmezte, hogy a rendelet szerinti eljárásban lefoglalt árukat a bitorlás szempontjából úgy kell tekinteni, mintha azokat az adott tagállamban gyártották volna, akkor is, ha azok csupán átutazóban voltak az adott tagállam területén és egyébként nyilvánvaló volt, hogy az árukat valójában nem az adott tagállamban gyártották (ez az ún. gyártási fikció).

A Philips ügy 2002-ben indult, amikor a belga vámhatóság megvizsgált egy, a rendeltetési hely pontos megjelölése nélkül az antwerpeni kikötőben raktárba helyezett, Sanghajból érkező villanyborotvakészülék-szállítmányt, amelyben a készülékek a Philips által kifejlesztett és lajstromozott formatervezési mintákra hasonlítottak. Mivel a vámhatóság részéről felmerült a gyanú, hogy kalóz árukról van szó, ezért lefoglalták azokat. A Philips eljárást indított a Rechtbank van eerste aanleg te Antwerpen (antwerpeni elsőfokú bíróság) előtt az említett borotvakészülékek gyártásában, forgalmazásában, illetőleg szállításában részt vevő cégek ellen. A Philips keresete kiterjed arra, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az érintett társaságok bitorolták a formatervezési mintáit. A Philips kereseti kérelmében többek között a gyártási fikcióra is hivatkozott, amelyet a Benelux bíróságok kiterjedt módon alkalmaztak ilyen és hasonló ügyekben. Az antwerpeni elsőfokú bíróság érzékelte a gyártási fikció alkalmazásával kapcsolatos ellentmondásokat, és előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az EUB-nál.

Előzmények – a Nokia ügy

2008 júliusában az Egyesült Királyság vámhatósága (HM Revenue & Customs, HMRC) a londoni Heathrow repülőtéren vizsgálat alá vont egy Hong Kongból érkező és Kolumbiába tartó, mobiltelefonokat és azok kiegészítőit tartalmazó áruszállítmányt. Az áruk a Nokia védjegyével megegyező jelöléssel voltak ellátva. A Nokia megerősítette, hogy nem eredeti árukról van szó, és kérte e szállítmány lefoglalását. A HMRC azonban elutasította ezt a kérelmet azzal az indokkal, hogy az uniós jog alapján egy harmadik országból egy másik harmadik országba továbbított áruk nem tekinthetők „hamisított áruknak”, és ezért nem foglalhatók le. A Nokia a lefoglalás megtagadását bíróság előtt támadta meg. Az ügyben eljáró angol fellebbezési bíróság utalta az ügyet előzetes döntéshozatalra az EUB elé.

A Nokia ügyben a vámhatóságok és az angol bíróság már a 2004. július 1-jén hatályba lépett új rendeletet, az egyes szellemi tulajdonjogokat feltehetően sértő áruk elleni vámhatósági intézkedésekről és az ilyen jogokat ténylegesen sértő áruk ellen hozandó intézkedésekről szóló, 2003. július 22-i 1383/2003/EK tanácsi rendeletet alkalmazta (a továbbiakban erre a rendeletre „Új Vámrendeletként” hivatkozom).

Az Új Vámrendelet többé-kevésbé átvette a Korábbi Vámrendelet szabályait, illetve továbbfejlesztette azokat, azonban a Korábbi Vámrendelet fent idézett, a gyártási fikcióval kapcsolatos szabályait nem, vagy legalábbis nem ugyanolyan formában tartalmazza. A jelenleg hatályos rendeletnek csak a nyolcadik preambulum-bekezdése tartalmaz olyan szövegezést, amely bizonyos mértékben hasonlít a Korábbi Vámrendelet említett preambulum-bekezdéséhez. Előbbi szerint:

Az annak megállapítása iránt indított eljárásban, hogy a nemzeti jog alapján sor került-e szellemi tulajdonjog megsértésére, azok a feltételek irányadóak, amelyeket annak megállapítására alkalmaznak, hogy a kérdéses tagállamban előállított áruk sértenek-e szellemi tulajdonjogokat. Ez a rendelet nem érinti bíróságok hatáskörére és a bírósági eljárásokra vonatkozó tagállami rendelkezéseket.

Itt szükséges megemlíteni, hogy néhány tagállam hatóságai és bíróságai azonban úgy értelmezték a fenti bekezdést, mint amely továbbra is lehetőséget ad a gyártási fikció alkalmazására. Ugyanakkor mivel a jelenleg hatályos rendelet hatálya tágabb, és magában foglalja többek között szabadalmakat is, többször került sor generikus gyógyszerszállítmányok lefoglalására is. (Ezt a kérdést egy korábbi bejegyzésemben már érintettem.)

Az EUB részére feltett kérdések és az EUB előtti eljárás

A belga és az angol bíróságok tehát gyakorlatilag azt a kérdést tették fel az EUB részére, hogy a vámhatóságoknak miképpen kell eljárniuk akkor, ha harmadik országból származó, az Unió területén „átmenő” (pontosabban külső árutovábbítási eljárás vagy vámraktározás alá helyezett, azaz felfüggesztő eljárás alatt álló) áruk esetlegesen szellemi tulajdonjogokat sértenek. A kérdés tehát az, hogy az ilyen „átmenő” áruk tekinthetőek-e a Korábbi Vámrendelet és az Új Vámrendelet alapján „hamisított” vagy „kalóz” áruknak, akkor, ha vámjogi szempontból ezek úgy tekintendőek, hogy nincsenek is az EU területén.

A főtanácsnok indítványában mindkét ügyben nemleges választ javasolt és határozottan a gyártási fikció ellen foglalt állást. A főtanácsnok álláspontja megerősíti, hogy rendeletek eljárási szabályokat tartalmaznak, nem pedig olyan anyagi jogi szabályokat, amelyeket a nemzeti bíróságoknak a bitorlási eljárásokban is alkalmazniuk kellene.

Az EUB előtt a Philips, a Nokia, a belga, a francia, az olasz, a lengyel, a portugál és a finn kormány, valamint az International Trademark Association (INTA) - utalva többek között a felfüggesztő eljárás keretében bejelentett, azaz „átmenő” áruk uniós fogyasztók részére történő csalárd forgalomba hozatalának veszélyére, valamint azon veszélyekre, amelyeket a termékutánzatok és -másolatok az egészségre és a biztonságra nézve gyakorta jelentenek – arra hivatkoztak, hogy a raktározási vagy árutovábbítási szakaszban valamely tagállamban fellelt termékutánzatokat és -másolatokat le kell foglalni, és adott esetben a kereskedelemből ki kell vonni, anélkül hogy ismerni kellene arra utaló, vagy azt bizonyító tényeket, hogy ezen árukat az Unióban hozzák forgalomba vagy fogják forgalomba hozni. Érvelésük szerint az ilyen bizonyítékokat általában nehéz fellelni, és ha szükséges lenne ezek bemutatása, akkor ez megakadályozná mind a Korábbi Vámrendelet, mint az Új Vámrendelet hatékony alkalmazását.

Ezzel szemben a Far East Sourcing (amely a Philips ügy alperese), az Egyesült Királyság Kormánya és a cseh kormány, valamint a Bizottság - elismerve ugyan az utánzatok és másolatok nemzetközi kereskedelmével összefüggő problémákat - úgy ítélték meg, hogy az „átmenő” áruk nem tekinthetők az említett rendeletek szerinti „hamisított” áruknak”, sem „kalózáruknak” akkor, ha semmilyen bizonyíték alapján nem lehet azt feltételezni, hogy az érintett termékeket az Unióban fogják forgalomba hozni. Érvelésük szerint az ellenkező értelmezés alaptalanul terjesztené ki az uniós jog által, illetve a tagállamok nemzeti joga által biztosított szellemi tulajdonjogok területi hatályát, és azt eredményezné, hogy az Unión keresztül továbbított termékek nemzetközi kereskedelmének jogszerű ügyletei számos esetben akadályba ütköznének.

Az EUB ítélete

A fenti előzményeket követően hozta meg az EUB az ítéletét, amelynek rendelkező része szerint:

[A Korábbi Vámrendeletet és az Új Vámrendeletet] a következőképpen kell értelmezni:

- azon harmadik országból származó áruk, amelyek az Európai Unióban védjegyoltalom alatt álló termék utánzatának minősülnek, vagy az Unióban szerzői jogi vagy szomszédos jogi oltalom alatt, illetve formatervezési mintaoltalom alatt álló termék másolatának minősülnek, nem tekinthetők a szóban forgó rendeletek értelmében „hamisított áruknak” vagy „kalózáruknak” pusztán azon tényből kifolyólag, hogy azokat az Unió vámterületére felfüggesztő eljárás keretében léptetik be;

- ezek az áruk ugyanakkor sérthetik a szóban forgó jogot és ezért tekinthetők „hamisított áruknak” vagy „kalózáruknak” akkor, ha bizonyított, hogy azokat az Európai Unióban történő forgalomba hozatalra szánják, erre pedig különösen az jelent bizonyítékot, ha megerősítést nyer, hogy az érintett árukat egy uniós vásárló részére értékesítették, vagy uniós fogyasztók részére eladásra felkínálták, illetve hirdették, vagy pedig ha az érintett árukkal kapcsolatos iratokból vagy levélváltásból kiderül, hogy az áruknak az uniós fogyasztók részére történő jogellenes forgalomba hozatalát tervezik;

- ahhoz, hogy az érdemi döntésre illetékes szerv hasznosan vizsgálhassa meg az ilyen bizonyítéknak és a hivatkozott szellemi tulajdonjog megsértését megvalósító egyéb tényeknek a létezését, az intézkedés iránti kérelem alapján eljáró vámhatóságnak, amint tudomást szerez a szóban forgó jogsértés fennállásának gyanúját felvető ténykörülményekről, fel kell függesztenie az érintett áruk forgalomba bocsátását, vagy azokat le kell foglalnia, továbbá, hogy

- e ténykörülmények között szerepelhet különösen az, hogy az áruk rendeltetési helyét nem jelentik be, miközben a kért felfüggesztő eljárás megköveteli ennek bejelentését, hogy nincsenek pontos, illetve megbízható információk az áruk gyártójának vagy fuvarozójának kilétéről, illetve címéről, hogy nem működnek együtt a vámhatósággal, vagy akár az, hogy az érintett árukra vonatkozóan olyan iratokra vagy levélváltásra derül fény, amelyek arra utalnak, hogy megtörténhet ezen áruknak az európai uniós fogyasztók részére történő jogellenes forgalomba hozatala.

A főtanácsnok indítványával összhangban az EUB kimondatlanul a gyártási fikció ellenében foglalt állást, és azt állapította meg, hogy az „átmenő” áruk nem tekinthetők „hamisított áruknak”, sem „kalózáruknak”, kivéve, ha alappal feltételezhető, hogy az érintett termékeket az Unióban fogják forgalomba hozni.

Az EUB sajtóközleményét olvasva az az eufórikus érzés szállhatja meg az olvasót, hogy a fenti ítélet egyszer és mindenkorra eligazítást ad az „átmenő” áruk jogi státuszával kapcsolatban. A sajtóközlemény címe szerint

A Bíróság meghatározza, hogy a tagállami vámhatóságok milyen feltételek mellett foglalhatnak le harmadik országból származó olyan árukat, amelyek az Unióban szellemi tulajdonjogi védelem hatálya alá tartozó termék utánzatának vagy másolatának minősülnek. Ha ezek az áruk az Unióban vámraktárban vannak, vagy árutovábbítási eljárás alatt állnak, abban az esetben minősíthetők „hamisított árunak” vagy „kalózárunak”, ha azokat bizonyítottan az Unióban történő forgalomba hozatalra szánják.

Az ítélet rendelkező részének ismeretében azonban látható, hogy a helyzet korántsem ilyen egyszerű, hiszen az arra vonatkozó gyanúnak, hogy az árukat bizonyítottan az Európai Unióban történő forgalomba hozatalra szánják, mindig az adott eset egyedi körülményein kell alapulnia. Nem nehéz belátni, hogy a gyakorlatban rengeteg értelmezési nehézség várható azzal kapcsolatban, hogy mit fognak az egyes tagállamok vámhatóságai és bíróságai megfelelő bizonyítéknak tekinteni. Fennáll a veszélye annak, hogy a vámszervek a bizonyítékok felkutatásnak terhét a hatóságok egyszerűen a szellemi tulajdonjogok jogosultjaira helyezik és így megnehezül a jogok érvényesítése.

Az EUB fenti ítélete alapján tehát akkor valósulhat meg a szellemi tulajdonjogok jogok megsértése, ha valamely, harmadik országból származó áru azon idő alatt, amíg az Unió vámterületén felfüggesztő eljárás alatt áll, vagy akár az e területre való érkezését megelőzően, az uniós fogyasztók felé irányuló kereskedelmi aktus - úgymint értékesítés, eladásra való felkínálás vagy hirdetés - tárgyát képezi, vagy valamilyen írásbeli bizonyíték utal arra, hogy az árukat az uniós fogyasztók részére jogellenes módon akarják forgalomba hozni.

Más körülmények is vezethetnek ahhoz, hogy a tagállami vámhatóság az árukat feltartóztassa. Erre sor kerülhet akkor is, ha a vámszerveknek, ha olyan ténykörülményekről van tudomása, amelyek szerint az áruk gyártásában, fuvarozásában vagy forgalmazásában részt vevő egy vagy több gazdasági szereplő, bár még nem kezdte meg ezen áruknak az uniós fogyasztók részére történő felkínálását, éppen ezt készül megtenni, vagy kereskedelmi szándékait elrejti.

Ilyen ténykörülmények lehetnek különösen az alábbiak:

  • az áruk rendeltetési helyét nem jelentik be, miközben a kért felfüggesztő eljárás megköveteli ennek bejelentését,
  • nincsenek pontos, illetve megbízható információk az áruk gyártójának vagy fuvarozójának kilétéről, illetve címéről,
  • nem működnek együtt a vámhatósággal, vagy
  • ezen árukra vonatkozóan olyan iratokra vagy levélváltásra derül fény, amelyek arra utalnak, hogy megtörténhet ezen áruknak az uniós fogyasztók részére történő jogellenes forgalomba hozatala.

Az EUB ítélete alapján tehát az olyan áruk, amelyek vonatkozásban nem merülnek fel a fenti körülmények, tehát azon áruk, amelyek tekintetében alapos vizsgálatot követően nem nyer bizonyítást, hogy azokat az Unióban történő forgalomba hozatalra szánják, nem minősíthetők „hamisított árunak” vagy „kalózárunak”, azaz azokat nem lehet feltartóztatni, illetve azok feltartóztatását meg kell szüntetni, illetve a bíróságok ezeket nem minősíthetik bitorlónak.

Habár ez a szellemi tulajdonjogok jogosultjai részére sovány vigasz, az EUB ítéletében utal arra, hogy még akkor is, ha az áruk feltartóztatása nem lehetséges a fenti vámrendeletek alapján, az áruk adott esetben lefoglalhatók az uniós vámkódex által szabályozott más helyzetekben, így például akkor, ha az érintett áruk az egészségre és a biztonságra nézve veszélyt jelentenek.

Összefoglalva, az EUB olyan salamoni ítéletet hozott, amely a gyakorlatban még sok értelmezési problémához fog vezetni. Nyilvánvaló, hogy a szellemi tulajdonjogok jogosultjai abban lesznek érdekeltek, hogy az Európai Unió területén „átmenő” - egyébként nyilvánvalóan „hamisított”, „kalóz” vagy adott esetben más szellemi tulajdonjogot, így például szabadalmakat sértő - áruk vonatkozásában a „jogsértés fennállásának gyanúját felvető ténykörülményekkel” összefüggésben a vámhatóságok az ingerküszöböt a lehető legalacsonyabban állítsák be. Ezzel szemben az áruk kereskedelmében érdekeltek azt fogják szorgalmazni, hogy azok az áruk, amelyek vonatkozásában nem áll rendelkezésre teljesen egyértelmű bizonyíték arra, hogy ezeket az Unió piacára szánják, ne kerülhessen sor feltartóztatásra.

Előfordulhat, hogy az értelmezési problémákat az Új Vámrendeletet felváltani tervezett újabb rendelet fogja megoldani. Ezt az Európai Unió Bizottsága készíti elő, amelynek honlapján elérhető a tervezet szövege és a további kapcsolódó dokumentumok.
 

 
Címkék: eu kalózkodás európai bizottság bírósági ítélet jogérvényesítés európai bíróság főtanácsnoki indítvány formatervezési mintaoltalom

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr133432225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.