Az Országgyűlés nem szereti a képzőművészeket

Az Országgyűlés 2011. december 5-én fogadta el a szerzői jogi törvény módosítását. A módosítás célja – annak általános indokolása szerint – elsősorban a közös jogkezelés rendszerének újraszabályozása volt, most azonban nem ezzel, hanem két aprónak tűnő, mégis jelentős módosítással foglalkozom.

Érdekes módon alig-alig kapott figyelmet, hogy a jogalkotó új szabad felhasználási esetet hozott létre akkor, amikor kimondta, hogy az

Eredeti műalkotások kiállítása vagy műkereskedő közreműködésével történő visszterhes átruházása esetén a műalkotások szabadon többszörözhetők és terjeszthetők az esemény reklámozása céljából, az esemény népszerűsítése által indokolt mértékben és körben, amennyiben az egyéb jövedelemszerzési vagy jövedelemfokozási célt közvetve sem szolgál. Az eredeti műalkotás és a műkereskedő fogalmának meghatározására a 70. § (2) és (3) bekezdését kell alkalmazni. (ld. Szjt. 36.§ (5) bekezdés)

A jogalkotó ezzel a módosítással az iránymutató 2001/29/EK irányelv (Infosoc irányelv) 5. cikk (3) bekezdés j) pontját vezette át a magyar jogrendbe. Az jogszabály általános indokolása egy szóval sem, részletes indokolása pedig érdemben nem indokolja az új szabad felhasználás bevezetését. Ez utóbbi – tehát a részletes indokolás – mindösszesen annyit tesz, hogy felidézi az Infosoc irányelvben biztosított lehetőséget, majd rögzíti, hogy az Szjt-t e lehetőséghez igazítják.

Nem meglepő, de ettől még tény, hogy nem ismert olyan hatásvizsgálat, amely az új szabad felhasználás gazdasági hatásait igyekezett volna feltárni. A jogalkotó, illetve a jogszabályt előkészítők azonban nem vesztegetett szót arra sem, hogy elmagyarázzák, milyen társadalmi, művészeti, gazdasági igények tették szükségessé a szerzői kizárólagos jogok korlátozását. Nem tudható, miért tértek el az irányelv szabályától azáltal, hogy a szabad felhasználás lehetőségét kibővítették a „terjesztésre” is (miközben erre az Infosoc irányelv egyébként lehetőséget ad).


A szabad felhasználás elsődleges célja, hogy a társadalmilag indokolt esetekben korlátozza a szerzők monopóliumát. Ezért korlátozza a jogalkotó a szerzők jogait – egyebek mellett – a magáncélú másolás, a tudományos kutatás, az információhoz jutás egyes eseteiben. De vajon kimutatható ebben az esetben olyan társadalmi igény, amely új szabad felhasználási eset bevezetése nélkül nem orvosolható?

Nekem úgy tűnik, nincsen ilyen társadalmi igény. Első, de sokadik olvasatra is úgy látszik, a jogalkotó a galériások számára kívánt kedvezményt adni, és ennek teljes költségét a képzőművészekre terhelte. Bár mondható, hogy a képzőművészeknek is érdeke, hogy a kiállítás/aukció megfelelő promóciót kapjon, ehhez azonban részint nem feltétlenül szükséges a művek használata (eddig is reklámozták a kiállításokat például rádiókban), másrészt pedig, a szerző – ha tényleg hasznosnak véli a promóciót – a korábbi szabályok szerint is adhatott ingyenes engedélyt a reklámcélú hasznosításhoz. A döntés most teljes egészében kikerült a szerző kezéből, ami különösen fájó azokban az esetekben, amikor az alapcselekmény sem igényli a szerző engedélyét, ahogyan nem szükséges az az aukciókhoz (amely szerzői jogi értelemben nem minősül felhasználásnak), illetve a közgyűjteményben őrzött művek kiállításához (amely ismét a szabad felhasználások körébe tartozik).

A jogalkotó azonban ennél is tovább megy, amikor újraszabályozza a követő jog mértékét. Az eddigi szabályokkal szemben a műkereskedő ugyanis januártól 5 helyett már csak 4 százalék díjat lesz köteles fizetni a szerzőnek a vételár első, 50.000 Eurós része után. A magyar műkereskedelmi piac sajátosságai miatt sajnos a műkereskedelmi értékesítés túlnyomó része ebbe a sávba tartozik. A szerző tehát igencsak kiszolgáltatott helyzetbe kerül: a mű első értékesítését követően nem befolyásolhatja, a mű mikor kerül aukcióra, nem befolyásolhatja művének reklámcélú hasznosítását, majd – ha aukció egyébként sikeres volt – a korábbinál kisebb követő jogra lesz jogosult.

A jogalkotó indokolása ezúttal sem nevezhető szószátyárnak. A jogszabály részletes indokolása – egyébként helyesen – megállapítja, hogy a követő jogról szóló 2001/84/EK irányelv főszabály szerint 4 százalékos díjat állapít meg, és bár engedi az attól való eltérést, „a piaci igények arra engednek következtetni, hogy a magasabb összegű díj fenntartása nem indokolt”. Az előterjesztés arról – a valóság egy nem jelentéktelen szeletét elrejtve – ugyanakkor nem tesz említést, hogy a követő jog intézményét Magyarországon nem az irányelv hozta létre, az 1979 (!) óta létezik, és az elmúlt 30 évben annak mértéke mindvégig öt százalék volt. A jogalkotó tehát nem egy ránk erőszakolt jogintézményt, hanem a magyar jogfejlődés több évtizedes szabályát módosítja mindösszesen egy mondattal indokolva. A jogalkotó azt sem tartja említésre méltónak, hogy az irányelvben megállapított négy százalékos díjat épp azon tagállamok miatt engedték öt százalékra felemelni, amelyekben a műkereskedelmi piac nem túl erős, ahol a tranzakciók átlagos értéke nem haladja meg az alsó sáv 50.000 Euróját. Magyarországon azonban nem csak az Uniós csatlakozás idején tartozott ezen országok közé, de a helyzete sem változott azóta.

De vissza az alapproblémához. Az indokolás szerint tehát a módosítást kizárólag a piaci igények indokolják. De egyáltalán melyik piacról van szó? A képzőművészeti tárgyak szerzői piacáról vagy a professzionális műkereskedelmi piacról? És a jogalkotó vajon milyen piaci felmérés alapján jutott erre a következtetésre?  A kérdések persze álnaivak, itt nyilvánvalóan a műkereskedelmi galériák piacáról van szó. De ha tudjuk is ezt, akkor is válaszolni kell arra a kérdésre, hogy indokolt lehet-e pusztán az említett – meglehetősen szűk kört érintő –  piaci igények alapján a szerzők hátrányára módosítani a jogszabályt?

A professzionális műkereskedelmi piaci igényei egyébként természetesen nem csak az öt, hanem a négy, sőt a három, kettő és egy százalékos díj csökkentését is alátámasztják. Miért állunk meg itt? Sutba az egésszel! A jogalkotó láthatólag azzal sem törődik, hogy a módosításra olyan időszakban kerül sor, amikor az állam szinte teljesen kivonult a kultúrafinanszírozásból.

Az teljesen világos, hogy a módosítás jó a galériásoknak (ami önmagában természetesen még nem baj). És a szerzőknek milyen előnnyel jár? Tényleg olyan túlzott volt a három évtizede bevezetett szabály, hogy azon feltétlenül, azonnal, érdemi egyeztetés nélkül kell módosítani?

 
Címkék: szerzői jog követő jog

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr303516150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Halász Bálint 2012.01.04. 11:18:59

A bejegyzésben először említett módosítással kapcsolatban (új szabad felhasználási eset a műalkotások többszörözésére és terjesztésére a "galériások" javára, Szjt. 36.§ (5) bekezdés) vitatkozom, szerintem ez egy indokolt módosítás. Ezt én sem átfogó hatástanulmány, hanem egy személyes tapasztalat alapján mondom. Történt ugyanis néhány évvel ezelőtt, hogy egy galériás több éves munkával és jelentős pénzügyi befektetéssel szerte a világból összegyűjtötte egy nemrég elhunyt festőművész műveinek jelentős részét. A képeket egy aukción kívánta értékesíteni, aminek érdekében azokat a galériájában kifüggesztette. A művekről annak rendje és módja szerint készített egy (igényes) katalógust, valamint néhány mű fényképét felhasználta az aukció promóciója céljára készített egyéb kiadványokon (szórólap, újsághirdetés stb.), valamint a galéria weboldalán. Néhány nap múlva a rendőrség megjelent a galériában, amit szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének (329/A. §) gyanúja miatt lezártak, a galéria tulajdonosát pedig bevitték a rendőrőrsre és rabosították. Kiderült, hogy az eljárás a művész örököseinek feljelentése alapján indult, akiket bosszantott az, hogy rajtuk kívül valaki másnál is vannak alkotások az elhunyt képzőművésztől és az anélkül rendezett aukciót, hogy tőlük erre engedélyt kért volna (most tekintsünk el attól, hogy erre lett-e volna egyáltalán joguk). Magánvéleményem szerint ebben az esetben a galériás semmiféle olyan magatartást sem tett, amely társadalmilag helyteleníthető lenne. Az alkotások tulajdonjogát megszerezte, majd azokról fényképeket készített és azokat kizárólag az aukció promóciójának céljára felhasználta. Szerintem ilyen esetben a tulajdonjoghoz fűződő jogok erősebbek. Különösen nem gondolom azt, hogy bűncselekmény lenne az, hogy ha valaki a saját tulajdonát jóhiszeműen kifüggeszti a galériájában, azokat lefotózza, és katalógust készít azért, hogy azokat később jogszerűen értékesítse. Sajnos az ügy kimeneteléről nem tudok beszámolni, de remélem, hogy a büntetőeljárás megszüntetésével vagy felmentéssel zárult. Mindenesetre a magam részéről örvendetesnek tartom, hogy az új Szjt. 36.§ (5) bekezdés tisztázza ezt a kérdést.

Békés Gergely 2012.01.04. 12:06:06

@Halász Bálint: Az általad említett eset jól mutatja, hogy a jogalkotó nem valamilyen társadalmi igényt kívánt kielégíteni, hanem egy üzleti érdeket akart kiszolgálni. De a kérdés ettől még kérdés marad: ki viselje ennek költségeit? Tényleg a művészre (örökösre) kell ezt terhelni?

Halász Bálint 2012.01.04. 12:12:12

@Békés Gergely: Én nem látok éles határvonalat a társadalmi igény és az üzleti érdek között. Mi több, szerintem az üzleti érdek is valamiféle társadalmi igény. Ettől függetlenül, nem teljesen értem, hogy milyen költség merülnek fel? És ha felmerülnek ilyenek, akkor ezeket miért a szerző vagy örököse viseli?

Békés Gergely 2012.01.04. 12:20:55

@Halász Bálint: Én nem tartom társadalmi igénynek azt, ami összesen pár tucat - egyébként nyilván hasznos, értékes, fontos tevékenységet végző - galériának az érdeke. [Az ingyenes felhasználást támogató művészeket nem veszem ebbe a körbe, hiszen ők eddig is adhattak ingyenes engedélyt.]
A költség pedig az a jogdíj, ami eddig a szerzőt megillette műveinek többszörözése, terjesztése, után.

Halász Bálint 2012.01.04. 14:55:37

@Békés Gergely: a társadalmi igény mibenlétét nagyon eltérően látjuk. Azt gondolom, hogy a költség szó használata azt sugallja, mintha a szerzőknek valamiféle pluszköltsége keletkezne ezen új szabad felhasználási mód miatt. Ha jól értem, erről nincs szó, ezért én inkább az elmaradt haszon vagy kieső bevétel fordulatot tartom szerencsésebbnek. E vonatkozásban ugyanakkor lényeges, hogy az Szjt. új 36.§ (5) bekezdése jelentős korlátokat is szab a felhasználásra: "az esemény reklámozása céljából, az esemény népszerűsítése által indokolt mértékben és körben, amennyiben az egyéb jövedelemszerzési vagy jövedelemfokozási célt közvetve sem szolgál". Tehát az értékesítési célt meghaladó felhasználás továbbra is engedély- és díjköteles, amivel természetesen maximálisan egyetértek. További érvem az lenne, hogy a szerzők kieső bevételeit (bár nincsenek közvetlen tapasztalataim, de feltételezem, hogy eddig sem folyhatott be túl sok bevétel a fenti felhasználások révén a szerzőkhöz) alapvetően a követő jog és az abból befolyó bevétel lenne hivatott kompenzálni, hiszen a fenti szabad felhasználás szorosan kapcsolódik ehhez. Belátom azonban, hogy ez az érvem inog, tekintettel a bejegyzés második felében is taglalt változásra, nevezetesen, hogy a követő jogdíj mértéke az 50.000 € és az alatti vételár esetében 5%-ról 4%-ra csökkent. Utóbbival én sem tudok egyetérteni.