A médiatörvény jó a magyar zenének, halálos a videótartalom számára
Az újonnan elfogadott médiatörvényt igen sok kritika kapott az elmúlt egy hét alatt. Ez a bejegyzés a médiatörvény eddig vitatott részeivel nem foglalkozik, ehelyett azt vizsgálja meg, hogy van-e, és ha igen, milyen hatása az új szabályozásnak a magyar repertoár felhasználására.
A 2011. január elsejétől hatályos médiatörvény még nem került kihirdetésre, ezért kiindulási pontként a zárószavazásra benyújtott egységes javaslatot használtam.
A médiatörvény 21.§-a szerint a „lineáris rádiós médiaszolgáltatásban a zenei művek közzétételére szánt műsoridő legalább harmincöt százalékát magyar zenei művek bemutatására kell fordítani”.
Az Artisjus felosztási adatai alapján összeállított jelentés szerint a hazai rádiók műsorában tavaly már csak 21% volt a magyar zene aránya, így a változás jelentős bővülést hozhat. Tegyük hozzá, hogy az Artisjus felmérése és a törvény nem pontosan ugyanazt érti „magyar” zene alatt.
Érdemes megjegyezni, hogy a jogszabály szerinti 35 százalékos magyar arány pontosan megegyezik a két országos földfelszíni frekvenciával rendelkező kereskedelmi rádió (Neo és Class) pályázatában vállalt aránnyal, ezek a műsorszolgáltatók tehát pusztán a változás miatt nem fognak több magyar zenét sugározni.
A médiatörvény másik jelentős változtatása, hogy a rádiók nagyszámú „friss” megjelenést kötelesek sugározni (az összes magyar felvétel negyedének öt évnél frissebbnek kell lennie).
A médiatörvény a „magyar zene” fogalmát meglehetősen tág körben és számos esetben csak nehezen értelmezhető módon határozta meg. A törvény szerint ide tartozik az a mű, amely
"a) amely eredetileg teljes egészében magyar nyelven készült,
b) amely eredetileg több nyelven készült, de időtartamát tekintve eredeti magyar nyelvű része hosszabb, mint bármelyik másik nyelven készült része,
c) amely eredetileg valamely, a Magyar Köztársaság által elismert nemzeti vagy etnikai kisebbség nyelvén készült, ha tárgya az adott kisebbség magyarországi életével, kultúrájával van összefüggésben,
d) amely alapjául magyar irodalmi mű, zenemű szolgált,
e) amely olyan zenei műsorszám, amely magyar nyelven kerül előadásra, vagy amely a Magyar Köztársaság által elismert valamely nemzeti vagy etnikai kisebbség nyelvén kerül előadásra, ha az adott kisebbség Magyarországhoz kapcsolódó kultúrájával van összefüggésben,
f) amely olyan instrumentális zenei műsorszám, amely — elsősorban szerzője révén — a magyar vagy a Magyar Köztársaság által elismert valamely nemzeti vagy etnikai kisebbség Magyarországhoz kapcsolódó kultúrájának részét képezi,
g) amely olyan zenei mű, amelynek legalább egy szerzője magyar,
h) amely olyan zenei műsorszám, amely magyar előadók közreműködésével készült".
A magyar arányra vonatkozó kötelezettségek teljesítése jelentős terhet fog róni a műsorszolgáltatókra. A teher egyik része a műsor szerkesztésével függ össze: a korábbinál lényegesen több izgalmas, a közönség ízlésének megfelelő magyar zenét kell majd felkutatni és bevezetni a hazai rádiós piacra. Ezzel párhuzamosan azonban jelentősen kell majd fejleszteni a rádiók hangfelvétel-adatbázisát is, a mai tapasztalatok szerint ugyanis a rádiók zöme nem rendelkezik olyan adatsorral, amely alapján üzembiztosan megállapítható, hogy adott felvétel magyarnak minősül-e vagy sem. A másik oldalról ugyanakkor ismereteim szerint a Hatóság sem rendelkezik olyan adatbázissal, amely alapján a magyar kvóta teljesítésére vonatkozó kötelezettség teljesítését ellenőrizhetné.
A törvény 20.§-a önálló magyar kvótát állapít meg a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatók számára is, amely szerint az adott naptári évben elérhetővé tett műsorszámok egybeszámított időtartamának több mint negyedét magyar műveknek kell kitennie. A törvény célja szerint a törvény hatálya alá az a videó szolgáltatás tartozik, amely „gazdasági jellegű”, szolgáltatása a televíziós médiaszolgáltatásokkal versenyben áll. Ezek szerint ide tartoznak majd a video on demand szolgáltatást nyújtó vállalkozások.
A „magyar mű” fogalma ez esetben is megfelel a fentieknek, továbbá ilyennek számítanak azok a művek is, amelyek a mozgóképről szóló törvény szerint „magyarnak minősülnek”. Az említett törvény szerint az a film minősül magyarnak, amely egy speciális pontrendszer szerint legalább 75 pontot elér, amelyből például a szerzők 24 pontot, az előadók 15-öt, a forgatás helyszínei pedig 16-ot érnek. Ebből pedig az következik, hogy egyetlen a magyar médiatörvény hatálya alá tartozó lekérhető audiovizuális szolgáltató sem törekedhet majd a teljes világrepertoár elérhetővé tételére, mivel évente - sajnos - meglehetősen kevés olyan új film készül, amely magyarnak minősül. Miközben a hazai filmek jelentős kulturális értéket képviselnek, ez a szabályozás lényegében lehetetlenné teszi a széles közönség számára érdekes – jellemzően külföldi sikerfilmeken alapuló – katalógus kialakítását, amely egyet jelent a piaci veszteséggel, amely pedig egyet jelent a területen eddig is hiányzó üzleti befektetések további visszafogásával. Ha a népszerű tartalmak bármilyen okból nem jelenhetnek meg egy szolgáltatásban, úgy az internetezők továbbra is az illegális forrásokat fogják várhatóan használni a friss megjelenések beszerzésére.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
