A két zene összehasonlítása szerzői jogi értelemben is izgalmas eszmefuttatás. Vegyük az eredeti „számot”, ami legtöbbünkben azt a kérdést veti fel: ez most komoly…? Aztán rögtön utána hallgassuk meg a szövegében és dallamában megegyező, de előadásmódjában, hangszerelésében, stílusában, mondandójában teljesen eltérő, érettebb adaptációt.

 

Természetesen a szerzői jogi szabályok szerint koncerten bármely együttes bármilyen dalt (miután persze a szervező megfizette a koncertjogdíjat) eljátszhat, s eközben újrahangszerelheti, valamint a művészi produkció során személyiségéhez, az együttes stílusához illesztheti a dalt – ehhez nem szükséges az eredeti szerző engedélye. Ha az előadást rögzítik is, akkor az így létrejött „számot” már szigorúbban ítéljük meg, hiszen a koncertre jellemző élőzenés rögtönzés iránti – egyébként inkább szokásjogi – engedmény nem él. Alapvetően azt kell tehát vizsgálni, hogy az adaptáció az eredeti műhöz képest tartalmaz-e olyan fokú egyéni-eredeti alkotómunkát, olyan kreatív „pluszt”, hogy azzal lényegében új mű jön létre. (A zeneművek újrahangszerelésének és átdolgozásának pontos elhatárolásához ld. még az Szjszt. 18/10. döntését)

 

Jogászként és rádióhallgatóként is megállapíthatom, hogy a Mizu esetében a Kesh együttes az eredetire építve nemcsak előadóművészként eljátszotta, hanem dalszerzőként át is dolgozta az eredeti dalt. Egyszerűbben: bár a szöveg és a dallamvezetés azonos maradt, minden más annyira eltér az eredetitől, hogy nem csak egy koncertvariáns, hanem egy önálló életet élő sláger született.

 

A Mizu akusztikus változata szintén kapott elismerést és kritikát is. Hogy a szöveg még így is igénytelen? Kérem, szerintem kimondottan szellemes, ahogy az énekesnő búgja, hogy te lány én meg fiú - a kicsi legók egymásra találásáról már nem is beszélve. Humorérzék, az mindenképpen kell hozzá! A rádió facebook oldalán az együttes maga írja, hogy a feldolgozást poénnak, meglepetésnek szánta, de ezt azért nem kellene annyira véresen komolyan venni. Engem megmosolyogtat, ahogy egyes „kultúrlények” mégis felhúzzák magukat rajta.

 

Arról persze fogalmam sincs, hogy hozzájárult-e műve átdolgozásához, de akár így, akár úgy, Fluortomi a blogoldalán sikerként könyveli el, hogy a számát játsszák, feldolgozzák, többek között, hogy „kedden a Kesh zenekar feldolgozásában hallhatjátok majd a MIZU-t az MR2 Akusztikban…”. Úgy vélem, hogy a Kesh sem tartja az adaptációjukat új zeneműnek: bár a kommentben „feldolgozásról” szólnak, ez zenésznyelven szerintem inkább azt jelenti, hogy „újra eljátszom a dalt a saját stílusomban”.

 

Ha a felek szerzői jogi értelemben egy új műként tekintetének a variációra (ami valljuk be, a fenti érvelés tükrében jogos lenne, hiszen lényegében új dalt szereztek), akkor ennek megfelelően az átdolgozás tényét és magát az új művet az új szerzőségi arányokkal együtt bejelentették volna a rádiós jogdíját kezelő szervezetnek, az Artisjusnak, hogy az új mű után az átdolgozó szerző (zenész) is kapjon jogdíjat. Az sem felesleges jogászkodás, hogy másik oldalról az eredeti mű szerzője az átdolgozótól esetleg külön pénzt is kérhetne az átdolgozásért.

 

Természetesen a ráutaló magatartással adott átdolgozási engedély („Extra durva megtisztelő…!”) is tökéletesen megfelelhet mindkét félnek, hiszen az eredeti szerző  jól jár, ha a műve rádiós játszása az akusztikus verziónak köszönhetően megugrik. Márpedig, ha az átdolgozásra nem születik jogdíj-megállapodás, az átdolgozott, új dal jogdíjai is az eredeti szerzőhöz folynak be. Vagyis mindenkinek „bejön ez a szitu”!!

 

Érdekesség, hogy a Kiss Tibor-szerzemény Most múlik pontosan, ami talán ma a legismertebb „kétverziójú” magyar dal, mind a Csík zenekar-, mind a Quimby-variánsként ott szerepel az MR2 toplistájának az élén. E mű esetében azonban nemcsak a hallgatók, hanem a szerzők maguk is új dalként kezelték a szövegében és dallamában változatlan, de stílusában, tempójában, felfogásában és előadásmódjában teljesen eltérő dalt. Így a két alkotás ténylegesen és jogilag is külön életet él, és a játszások jogdíjai is elkülönülten érkeznek a dalokra. Végső soron a maga is alkotóművész átdolgozóra nézve ez a legkorrektebb eljárás.

  

Megjegyzem, hogy az angolszász szerzői jogban jellemző az átdolgozó szerző kisemmizése, így gyakran bármennyire is újat alkot, nulla százalékban lesz az új mű szerzőjeként bejelentve. Ennek példájaként nem hagyhatom ki a legmegdöbbentőbb dal-azonosságot idevágni, ami még a mizueffektet is felülmúlja: 50cent... Milow.... / Ayo Technology /

 

Bizony, ennek a két dalnak ugyanaz a szerzője (Jackson, Mosley, Hills, Timberlake) - vagy legalábbis nincs regisztrálva külön az átdolgozott mű. Így bármelyik megy is le a rádióban, vagy bármelyiket játsszák le koncerten, ugyanazok a szerzők kapnak jogdíjat. Szükségszerű lenne, hogy az akusztikus-melodikus újragondolások háttérbe szoruljanak a hiphop-eredetivel szemben?

 

Ez általában azért nem úgy van.