Használt zene! Mennyiért?
Egy rendkívül érdekes új üzleti modell ütötte fel fejét az Egyesült Államokban a múlt héten. Hogy sikeres vállalkozás lesz-e, esetleg hamar (névtelenül vagy perekkel a háta mögött) a süllyesztőbe kerül a ReDigi, a jövő kérdése. A start-up célja, hogy a fogyasztók számára lehetővé tegye legálisan beszerzett, ám megunt, használt digitális hangfelvételeik adását és vételét.
A modell egy fontos szerzői jogi alaptétel nyugszik: ez pedig a jogkimerülés (az Egyesült Államok jogában „first sale doctrine”). E szerint a szerzői jogosult nem tekinthető a jogvédett tartalmakat hordozó kézzelfogható eszköz vagy hordozó (egy CD lemez, egy könyv, az előhívott fotó stb.) „tulajdonosának”, ennek forgalma felett – néhány kivételtől eltekintve – nem gyakorol felügyeletet. Más szavakkal, ha kiolvastam egy könyvet, de nem akarom azt megőrizni, eladhatom jogszerűen. A DVD lemezeimet is lepasszolhatom a szomszédomnak. De csak ezt a példányt.
A ReDigi most arra tesz kísérletet, hogy a jogkimerülés tételére építve egy használt zenepiacot keltsen életre. Ennek keretében az oldal használói a ReDigi Music Manager szoftver segítségével kijelölhetik az értékesíteni kívánt fájlokat, amelyek legális voltát – a ReDigi állítása szerint – a szoftver ellenőrzi. Ha ezen a szűrőn átesik a potenciális eladó, akkor a szoftver a tartalmat felmásolja a ReDigi szerverére, az eredeti helyéről pedig törli azt. Végül e tartalmat a potenciális vevő a ReDigi szervereiről szerzi be a vételár megfizetésével. A TechCrunch híre szerint a modell több szerzői jogász előzetes pozitív visszajelzése fényében kapott zöld lámpát.
Mindez egészen jól hangzik. Ugye látni kell, csak a legálisan letöltött tartalmak értékesítése lehetséges (az már nem, hogy egy CD lemezről felrippelek mindent a számítógépre, majd eladom, majd kezdem újra az egészet). Afelől azért erősek az aggályaim, hogy a menedzser szoftver képes lenne az kiszűrni, hogy az adott tartalmat én előzetesen lementem az mp3 lejátszómra, és kvázi az eredeti példányt adom el úgy, hogy nekem megmarad a másolat. Valahol az egész modell sikere is itt rejtőzik: mennyire hatékony a ReDigi Music Manager program? S ettől eltekintve is vajon mennyire lesznek lelkesek a jogosultak az ilyen kezdeményezésekkel kapcsolatban.
Az is igaz, hogy a hatásos műszaki intézkedések (DRM) védelmének bevezetésével a jogkimerülés addigi relatív egyértelműsége is megtörni látszik. Mi van akkor, ha a dal, amit letöltök/letöltöttem az internetről egy legális szolgáltatáson keresztül, DRM-mel van ellátva? Alig néhány éve az iTunes csak olyan példányokat értékesített, amelyek kizárólag a vevő olyan készülékein volt meghallgatható, amelyet az Apple gyártott. (Három éve például hiába akarta egy ismerősöm rám tukmálni kedvenc Madonna dalait, nem tudtam velük mit kezdeni, mert az iPodom nem akarta felismerni a tartalmat.) A DRM kijátszása azonban – egyes kivételektől eltekintve – a szerzői jogba ütközik. (Bár helyesen lehet amellett érvelni, hogy nem tekinthető jogellenesnek az olyan „kijátszás”, ami egy szabad felhasználás megvalósítása érdekében történik.) Sok a kérdőjel tehát még, az innováció viszont megállíthatatlan. Sőt, úgy tűnik, annyira sikeres a próbálkozás, hogy jelenleg túlterhelt az oldal...
A bejegyzés trackback címe:
https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr453322219
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
