Apáthy-pályázat 2010

A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület 2010-ben is kiírja pályázatát az Apáthy-díjra.

Az első magyar szerzői jogi törvény – az 1884. évi XVI. törvény – Arany László kezdeményezését követően Apáthy István előterjesztése alapján született meg. A törvény korszerű, a polgári viszonyokhoz igazodó kodifikációt valósított meg, a szellemi tulajdon napjainkig meghatározó elméleti alapjáról kiindulva.

Pályázni lehet minden olyan magyar nyelven elkészített szakdolgozattal (diplomamunkával), amely a szerzői jogot, különösen a szerzői jog aktuális kérdéseit, a gyakorlatban felmerült problémáit érinti, illetve a szerzői jognak más jogágakkal vagy társadalomtudományokkal (pl. közgazdaságtan, szociológia) való interdiszciplináris kutatása tárgyában jött létre. A pályázat további feltétele, hogy a szakdolgozatot (diplomamunkát) a 2009/2010. tanév keretében a jogász alapképzés, szakjogász képzés, illetve más posztgraduális képzés keretében nyújtották be, és a pályázat eredményhirdetéséig nyilvános közlésre sem részben, sem teljes terjedelmében, sem más neve (vagy álnév) alatt még nem kerültek.

A pályázat részletes kiírása letölthető a Szerző Jogi Fórum honlapjáról.

 
Címkék: pályázat szerzői jog apáthy díj

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr431961695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.