Az isoHunt ujjlenyomatok alapján szűri a tartalmat

Június elején nagyszabású bejelentést tett Andrew Cuomo, New York állam 2006-ban megválasztott főügyésze. A kiskorúakat ábrázoló pornográf tartalmak internetes térnyerése ellen évek óta sikeres harcot vívó főügyész bejelentette, hogy az érintett képek digitális ujjlenyomatából (hash values) adatbázist képeznek, amelyet minden internetes szolgáltatónak elérhetővé tesznek, hogy ezzel is elősegítsék az érintett tartalom blokkolását.

Első lépésben az adatbázis 8000 kép digitális megfelelőjét tartalmazza, de folyamatosan dolgoznak annak bővítésén. A sajtóközlemény szerint a két legnagyobb közösségi oldal, a Facebook és a MySpace már a bejelentést megelőzően megállapodott a főügyésszel abban, hogy az adatbázisban tárolt képek megjelenését megakadályozzák, de a főügyész itt sem állt meg: további tucatnyi közösségi és – ami talán első hallásra meglepő, fájlcserélő – oldalnak küldött invitálást. E körben olyan óriásokat is megkerestek, mint pl. a képmegosztás terén világelső Flickr.

Alig egy héttel a bejelentést követően a főügyész már arról számolt be, hogy a kezdeményezéshez csatlakozott két további közösségi oldal (a Hi5 és a Friendster), illetve a kanadai székhelyű isoHunt is, egy további héttel később pedig további vállalkozások (pl. a LiveJournal és a Fotolog) csatlakoztak a kezdeményezéshez. Úgy tűnik, a főügyésznek tényleg sikerült hatásos eszközt találni erre a kétség kívül jelentős problémára.

A szűrés bevezetésének azonban van egy másik vetülete is, az ugyanis messzemenőkig kihathat a szerzői jogi tartalmakat érintő jogvitákra is. Az a tény ugyanis, hogy az isoHunt használatba vette az adatbázist, és az alapján megoldja a tartalmak szűrését, tökéletesen ellentétes a fájlcserélők eddigi érvelésével. Az isoHunt a világ egyik legnépszerűbb peer-to-peer szolgáltatását üzemeltette, amíg tavaly decemberben – első fokon – el nem veszítette perét a major filmforgalmazókkal szemben (az ítélet letölthető innen). Ítéletben a bíróság egyebek mellett arra kötelezte az isoHuntot, hogy megfelelő kulcsszavas szűréssel akadályozza meg a jogsértő tartalom terjesztését. Az isoHunt az ítélet ellen természetesen fellebbezett, egyik fő érve az volt, hogy a tartalom ilyen jellegű szűrése nem megoldható rendszerében. (Áprilistól az isoHuntnak már csak Lite verziója érhető el, ami lényegében egy szabad szavas torrent kereső.) Ahogy arról Gary Fung 2010. június 25-én kelt előkészítő irata beszámolt, a filmstúdiók egy kb. 24.000 tételes címjegyzéket adtak át az isoHuntnak, ami – a dolog természetéből adódóan, igazodva a filmek címéhez – túlnyomó részt közhasználatú kifejezéseket tartalmaz, így a szűrés olyan elemeket is érinthet, aminek semmi köze nincs a felperesek katalógusához. A beadvány a főügyész fenti adatbázist azonban olyan megoldásként említi, amely megoldhatja a fájlok szűrését, mivel a hash, a cím és a méret (az ügyészségi adatbázis ezeket a metaadatokat tartalmazza) alapján egyértelműen azonosíthatóak a tartalmak.

Az isoHunt döntése bizonyítja, hogy – szemben sok operátor ellenkező érvelésével – technikailag a P2P hálózatokban is megoldható a fájlok szűrése. De azt is igazolja, hogy határozott állami jogérvényesítés esetén – amely a gyermekpornográfia esetén adott – és kellő technikai támogatás mellett a szolgáltatók sem találják ördögtől valónak a szűrést. Ezt követően még izgalmasabb lehet az isoHunt per folytatása.

 
Címkék: szerzői jog fájlcsere bírósági ítélet jogérvényesítés peer to peer

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr302138391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.