Dal és szöveg - Cseh Tamás emlékére

Egy éve kísértük utolsó útjára Cseh Tamást, az "igazmondó énekest". A ravatalnál szerzőtársa, barátja, Bereményi Géza mondott búcsúbeszédet.

Találtam benne egy olyan idézetet, amit minden szerzői jogot tanuló hallgatónak olvasnia kell. Egy idézet arról, hogy a dal és a szöveg még akkor is közös alkotás [ld. Szjt. 5.§ (2)], ha azok elvileg aztán külön is felhasználhatók (a dal eldúdolható, a szöveg leírható).

Tamás, Te elvitted magaddal az eljövendő dalszövegeket, mert tenélküled, azok már sohasem fognak előbújni belőlem, mert hozzájuk a Te fizikai jelenléted feltétlen szükséges. Hogy ott ülj a gitároddal, és nézz rám várakozóan. Pedig borzasztóan kíváncsi lennék a meg nem született dalainkra. Mostantól azok elvetélt gyerekek, rengetegen vannak ismeretlenül.
 

Ez az egymásra tekintettel való alkotás, ez a szoros személyes kapcsolat az, ami pl. nem engedi azt, hogy a két "fél" alkotás védelmi ideje külön járjon le [Szjt. 31.§ (2)], vagy ami alapján az egyik "fél" alkotás a másik "fél" szerzőjének engedélye nélkül nem kapcsolható új dallamhoz vagy szöveghez [Szjt. 5.§ (2) második mondat].
 

Ez a közös alkotás olyankor is meg tud valósulni, amikor egy már meglévő vershez ír valaki új szöveget. Az énekelt vers koronázatlan királya, a tavaly 40 éves Kaláka együttes vezetője, Gryllus Dániel mondja az idei Artisjus évkönyvben:

A dal stílusa is a versből következik. Az énekelt szöveg ritkán és csak néhány szóban tér el az eredeti verstől. Bár néha kisebb változtatásokra szükség van. Például amikor Eörsi István versének megzenésítésén dolgoztunk, akkor megkérdeztük tőle, hogy változtathatunk-e rajta. Mire ő: „Ha úgy érzitek, hogy az úgy jobb, akkor nemcsak jogotok, hanem kötelességetek is megváltoztatni!” Ez a fajta nyitott hozzáállás jellemezte Rab Zsuzsát vagy Fodor Andrást is, amikor az egyik műfordításuk megváltoztatását kértük. Sőt! Weöres Sándor még a kötetében is áthúzott és újra írt néhány sort, mert úgy érezte, az jobban igazodik a dallamunkhoz.

Dal és szöveg - nagy szerzőpárosok, misztikus kapcsolatok a profán könnyűzene világában. Szörényi és Bródy, Lennon és McCartney, Presser és Dusán, Cseh Tamás és Bereményi Géza. Alkotók.

 
Címkék: szerzői jog védelmi idő közös mű

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr222271059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2010.09.04. 17:44:45

Nagyon jó ez a fénykép. Ki csinálta? Sajnos a bejegyzésből nem derül ki.

tothpb 2010.09.06. 09:41:43

Fotó: Koncz Zsuzsa

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2010.09.06. 10:12:27

Köszönöm a választ.

Röviden ennyi a bajom a szerzőijog-védelemmel.

Egy énekes halála jó alkalom, hogy jogszabályokat citáljunk, de a fényképet egyszerűbb bemásolni forrás- és szerzőhivatkozás nélkül.

tothpb 2010.09.07. 05:37:21

@Komavary: Köszönöm az építő kritikát - megfogadtatik.