Guilty verdict!
A hét végén megérkezett a hír (másik forrás itt): a The Pirate Bay jó ideje húzódó ügyében a fellebbviteli bíróság bűnösnek találta Peter Sundet, Frederik Neijt és Carl Lundströmöt. (Gottfrid Svartholm betegsége okán távol maradt a tárgyalástól, így vele szemben még nem szabott ki szankciót a bíróság.)
A döntés alapvetően két irányba módosította az első fokú ítéletet: egyrészt a kiszabott szabadságvesztés büntetéseket csökkentették (ez jelenleg 4 és 10 hónap között mozog: Neij 10, Sunde 8, Lundström 4 hónapot kell, hogy rács mögött töltsön), a kártérítés összege azonban jelentősen emelkedett. Az első fokú bíróság fejenként kb. 905.000 USD kártérítés megfizetésére kötelezte a négy eredeti terheltet. A most meghozott döntés értelmében a három elmarasztalt személy kb. 6.5 millió USD-t kell, hogy egyetemlegesen megfizessen. A bíróság megfogalmazása szerint azért, mert a fellebbviteli fórum sokkal inkább meggyőzőnek találta a szórakoztatóipar kárát igazolni igyekvő bizonyítékokat.
A folytatás borítékolható: az ügy a Legfelsőbb Bíróságig fog menni, habár intő jel, hogy a Svéd Kalózpárt elnöke (Rick Falkvinge) kijelentette: "a per politikai volt, a megoldás is politikai lesz". Hogy mire kíván itt utalni, hamarosan kiderül. Habár mivel a Kalózpárt épp nincs bent a svéd parlamentben, az EU Parlamenti két képviselői hely pedig ehhez kevés lesz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.