A könyvkiadók bevételei az egész világon csökkennek, és ezért elsősorban az internethez kapcsolódó új felhasználási lehetőségeket teszik felelőssé. A kiadók hazánkban is eltökélt kampányba fogtak, hogy visszaszerezzék a bevételi forrásukat jelentő olvasókat. A „Ne másolj! – A másolás több mint ciki!” fiatalos szlogent a közös honlapjukon és magazin formájában is közvetítik. http://www.nemasolj.hu/ 2010. december 8-án a BME-n a könyvárak és a felsőoktatási intézmények figyelmét kívánták felhívni az illegális fénymásolásokból őket ért károkra, és azonnali együttes cselekvésre szólítottak fel. A kerekasztal-beszélgetés eredeti célja a szerzői jog értelmezése lett volna, tehát annak feltárása, hogy a jelenlegi szabályozás mellett mit szabad és mit nem, és ezen kereteken belül milyen megoldási lehetőségekkel élhetnek a szereplők. Látva azonban, hogy a többi megjelent nem azonosan látja a problémáikat, a kiadói indulatok kissé elszabadultak, így az objektív tényfeltárásra sajnos ezen a találkozón nem kerülhetett sor.

 

A tankönyvkiadók célközönsége elsősorban a modern technikát ismerő, használó, találékony hallgatók, akik a tudást közvetítő termékek megvásárlása helyett gyakran takarékosabb módon szerzik be a könyveket. Azt viszont be kell látni, hogy cselekményeik egy része jogszerű felhasználás.

 

Szerzői jogilag például indifferens, ha több egyetemista együtt használ egy könyvet, tehát megosztják, kölcsönkérik azt. A terjesztési jog kimerülése lehetőséget nyújt tankönyvbörzéken illetve antikvár könyvesboltokban használt példányok beszerzésére, tehát a tanulók jogszerűen adják el az alsóbb évfolyamoknak a már nem használt könyveiket. A szerzői jogi törvény azt is megengedi, hogy bárki magáncélra (így tanulási célra is) lemásoljon egy könyvből néhány fejezetet akár a könyvtárban, akár a fénymásolószalonban. Ezen túl az oktatók is behozhatnak egy-egy szemináriumi csoportnak másolt könyvfejezetet vagy cikket. A hallgatók számára a könyvtárak helyben olvasásra vagy kölcsönzésre kínálhatnak könyveket, sőt ma már helyben olvasásra a könyvek digitalizált változatát is elérhetővé tehetik.

 

Abszurd tehát az a kiadói elvárás, hogy az egyetemek szorítsák rá a hallgatókat, hogy vegyék meg a tankönyveiket, hiszen a fenti jogszerű felhasználásokat írnák felül egy ilyen kényszerrel. Másrészt az egyetem sem kíván a hallatói felett „könyvrendőrségként” eljárni. Szintén nem tartható a könyvtárakat hibáztatni a megváltozott felhasználási szokásokért.

 

Viszont igaz, hogy a fent leírt felhasználások terjedelmét meghaladó másolások a szerzői jogi szabályok szerint jogszerűtlenek, tehát ezek ellen joggal tiltakoznak a kiadók. Az egyetemek mellett komplett másolt könyveket áruló fénymásolószalonok a könyvek megalkotásának kockázatát nem osztják, csupán a rendszer potyautasaiként csapolják le a kiadók bevételeit. A digitalizált és internetre feltöltött könyvek engedély nélküli terjedése sem jogszerű, valamint az az oktató, aki teljes évfolyamnak másol rendszeresen könyvrészletet, ugyanúgy szerzői jogot sért. Mit lehet e kalózkodások ellen tenni?

 

Több felszólaló rámutatott arra, hogy esetleg meghaladottá vált a jelenlegi könyvkiadói modell. A kereslet ma ugyanis abban áll, hogy a diákok olcsón, gyorsan, sokrétű anyaghoz, több forrásból kívánnak hozzájutni, és egyre inkább online. Egyes nagy jelentőségű vagy speciális tankönyvtől eltekintve nyilvánvalóan megelégednének szerényebb minőségű, puhakötésű, de azonos tartalmú könyvekkel, hiszen a fénymásolási hajlandóságuk azt mutatja, hogy a fénymásolt példányból is tudnak tanulni. Nem a tankönyveiket tartják befektetésnek, hiszen azok pár év alatt elévülnek, hanem a tudást, amit közvetítenek. A felszólalók kiemelték, hogy a kiadóknak választási lehetőséget kellene nyújtani a tökéletes minőségű, de drága, és a silányabb külalakú könyvek között, valamint az online terjesztésre is nagyobb hangsúlyt lehetne fektetni. Lehetőség nyílhatna még a kiadók és a könyvtárak, valamint a kiadók és az egyetemek közti együttműködés ápolására, hiszen utóbbiak infrastruktúrája (pl. a digitális olvasóterem, koncentrált olvasótömeg) számos terjesztési lehetőséget nyújthatna a találékony üzleti szereplőknek is. Ezen túl a szakirodalom online beszerzésére akár közös jogkezelés is elképzelhető lenne, amely a könyvkiadókat bevételhez juttatná.

 

A kiadók a megoldást másban látnák. A szerzői jog szigorítására hívnak föl, mert véleményük szerint az korszerűtlen és nem biztosít nekik elég jogot a jogsértések megállítására. Hangsúlyozva, hogy az ő missziójuk a tudás közvetítése, amitől a többi szereplő is függ (könyv nélkül nincs sem oktatás, se könyvtár…), bevételkiesésük fedezésére visszaállítanák a korábbi rendszerben nyújtott állami támogatást, és pályáznának uniós pénzekre is.

 

A fenti véleményeket nem sikerült közelíteni.

 

Egyéb kommentár nélkül személyesen úgy gondolom, hogy a diákok (legális és illegális) másolási hajlandóságának oka nem egyfajta erkölcsi hanyatlásban, de nem is az oktatási rendszer leromlásában keresendő. A felsőoktatás nemzetközivé válik, legalábbis ez lenne a cél, és bár a szépirodalmat még eredetiben papíron olvassuk, de a tanulmányokhoz szükséges anyagot egyéb optimális csatornán is befogadjuk. A kulturális elitizmust a mai diák nem egy fényeslapú könyvben, hanem a vaskos, naprakész, és egyedileg összeválogatott tudáscsomagban látja – amit ha akar, zsírpapírra nyomtat ki, vagy csak egyszerűen a laptopján olvassa. Ennek és az intézményi együttműködésnek is jó példája, hogy egyes külföldi egyetemeken a kiadókkal megállapodva maga az oktató állít össze ún. readert, ami az adott szemeszter anyagát tartalmazza, és ezt online az egyetemi szerveren elérhetővé teszi, valamint a reader árát az oktatási intézmény gyakran eleve beleszámolja a tandíjba. 

 

Belátható, hogy a diák mást szeretne, mint amit ma a könyvkiadók kínálnak neki. Mégis az is érthető, hogy a minőségi papírnyomású könyvek terjesztéséhez „szokott” kiadóknak nehéz a társadalmi változáshoz alkalmazkodni, mert a teljes korábbi paradigmarendszerüket kellene felborítaniuk, és valami ismeretlennel pótolniuk.