A jónép majd úgyis kicselezi...?! HADOPI

A sajtóban sokat szidott francia "fokozatos válasz" megoldás újabb állomáshoz érkezett, de egyelőre még mindig nem tudni, eléri-e célját. A figyelmeztető felszólítások kiküldése elkezdődött, de egyelőre nem abban a mértékben, amelyet terveztek: a jelenlegi 2000-ről most napi 10.000-re emelnék a számot. Hogy eredményes lesz-e mindez, azzal várjunk még néhány hónapot, míg a törvény ellenzői természetesen már most a kudarcot szeretnék világgá kürtölni.

 

Ami a fokozatos válasz megoldást ért kritikát illeti, nem árt megjegyezni, hogy a törvény a végső formájában minden alkotmányossági aggályt eloszlatott, így (1) a jogsértők személyes adatai még büntető eljárás esetén sem juthatnak a szerzői jogosultak tudomására és (2) az internetkapcsolat korlátozásáról vagy megszüntetéséről csak bíróság dönthet.

Szerintem ennél is fontosabb, hogy a francia rendszer nem a szigorúbb büntetések irányába mozdult, épp ellenkezőleg: a jogsértőket két alkalommal is csak figyelmeztetni lehet, és büntetni nem. Ráadásul a jogszerű szolgáltatások támogatása, ösztönzése is fontos része a rendszernek, tehát a figyelmeztetés nem a CD-boltokba terelné a fogyasztókat, hanem a legális online zeneforrásokhoz, amiből Franciaországban jóval több van már most is, mint nálunk.

Minden internetszabályozási témánál olvasható olyan vélemény, hogy a technika lehetővé teheti a fogyasztók számára a szabályok megkerülését. Én mégis azt gondolom, hogy a cél nem elsősorban a legtrükkösebb, legkitartóbb, leghangosabb és legelszántabb megkerülők megbüntetése. Az a bizonyos csöndes többség egyszerűen élvezni akarja a zenéket, filmeket, regényeket, és ha ehhez tisztességes kereteket kap, nem fogja keresgélni a külön utakat.

Ezt támasztja alá egy nemrégen megjelent francia felmérés eredménye, amit a SACEM megrendelésére készítettek: a jogsértő forrásokból zenét letöltő 15 és 24 évesek 84%-a mondja azt, hogy ha felszólítást kapna az új HADOPI hatóságtól, abbahagyná ezt a tevékenységet. Ahogy ezt egy névtelenséget kérő jogsértő mondja: "Nem hagyom abba, amíg fülön nem csípnek."

A lényeg tehát nem a büntetés, hanem a tájékoztatás. Ugyanakkor a tájékoztatás és a legális alternatívák kínálása szükséges, de nem elégséges feltétele a kilábalásnak. (Sajnos) szükség van mellette valamilyen, végső esetben használható szankcionálási lehetőségre is, hogy a jogkövetők ne váljanak lúzerré - és ezt a francia megoldásnál enyhébben, óvatosabban aligha lehet elképzelni.

www.hadopi.fr

http://www.sacem.fr/cms/site/en/home/about-sacem/documentation/the-last-one

 

 
Címkék: felmérés szerzői jog három csapás hadopi sacem

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr312627296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.