Mivel a papíron kívül az olvasáshoz eddig nem kellett közvetítő eszköz, az ebook-szerű, „digitális irodalmi művek érzékelését segítő szerkezet” jogi minősítéséhez érdemes a vonatkozó szerzői jogi szabályokat áttekinteni.

 

Néhány éve iktatta be a jogalkotó az Szjt.-be azt a közösségi jogi szempontból is tág lehetőséget, hogy a könyvtárak, levéltárak, múzeumok, archívumok és egyetemek (tehát oktatási és kulturális intézmények sora) digitalizálhatja, töltheti fel intranetre, és bocsáthatja digitális olvasásra a gyűjteményébe tartozó műveket (Szjt. 38. § (5) bek.). A törvényt végrehajtó kormányrendelet (117/2004. Ko.r.) tartalmazza mindazt a részletszabályt, amelyet az intézményeknek a jogszerű használat érdekében követnie kell, így olyan biztonságos műszaki megoldást kell alkalmazniuk, amely megakadályozza a gyűjtemény hozzáférhetővé tett elemeinek módosítását, többszörözését (bármely hordozón való rögzítését), illetve az igénybe vevőként meghatározott személyek körén kívülre irányuló közvetítését, ideértve a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételt is. Az ilyen számítógépes terminálokról tehát az anyagokat nem szabad „elmozdítani”: kinyomtatni, internetre feltölteni, vagy másnak elküldeni. Az intézménynek továbbá arra is figyelmeztetnie kell az felhasználókat (olvasókat), hogy a felhasználás csak tudományos kutatás vagy egyéni tanulás céljából történhet – persze ennek az ellenőrzése gyakorlatilag lehetetlen.

 

Az internet korában egy ilyen, intézmények közötti, csak a helyszíni olvasásra kifejlesztett belső háló kissé régimódi megoldásnak tűnhet. Mégis a három lépcsős teszt tükrében még ez a legszélesebb digitális könyvtári szabad felhasználási forma, amelynek alkalmazása eddig lényegében a NAVA pontokkal merült ki.

 

Felvetődik tehát a kérdés, hogy a fenti szakasz értelmében az ebook-olvasó minősülhet-e "az ilyen intézmények helyiségeiben ezzel a céllal üzembe állított számítógépes terminálok képernyő"-jének, amin az olvasók a tartalmakat digitálisan olvashatják. Hangsúlyozandó, hogy a szabad felhasználások szabályai nem értelmezhetők kiterjesztve, tehát a könyvtár is csak a szó szerinti törvényszövegre alapozhat ilyet. Gyakorlatilag az ebook-olvasók maguk is számítógépes egységek, amelyek képernyővel rendelkeznek, és bár lényegében hordozhatók, az intézmény biztosíthatja, hogy ne lehessen őket kivinni az épületből. Továbbá az is szükséges, hogy a könyvtár gondoskodjon a hozzáférhetővé tett digitális tartalmak műszaki védelméről (pl. blokkolja az USB-kimenetet). Amennyiben ezeknek eleget tesz, akkor értelmezésem szerint a szolgáltatás megfeleltethető a 38. § (5) szerinti szabad felhasználásnak.

 

Egy ebook-olvasóval teli „digitális olvasóteremmel” értelmet nyerne az eddig csak a NAVA által kiaknázott lehetőség, továbbá forradalmasítaná a könyvtári szolgáltatásokat. Személy szerint mind olvasóként, mind jogászként is üdvözlöm a kezdeményezést!