Angol kutatók az internet díj mellett érvelnek

A London School of Economics and Political Science két kutatója Bart Cammaerts és Bingchun Meng tanulmányt jelentetett meg az online jogsértések és a hangfelvételpiac kölcsönhatásairól. A kutatók kiindulópontja az volt, hogy a 2010-es Digital Economy Act (DEA) szabályrendszere – amely Angliában is bevezette a fokozatos válasz néven ismertté vált eljárást – nem képes a különböző érdekeltek közötti egyensúlyt megőrizni.

A tanulmány első része azon érveket gyűjti össze, amelyekkel a kutatók árnyalni kívánják a zenepiac rossz helyzetére vonatkozó általános megállapításokat. A szerzők a következő körülményekre hívják fel a figyelmet:

a) A jogosultak hibát követnek el, amikor a kár megállapítása során minden letöltést figyelembe vesznek, mivel a letöltők – piaci helyzetben – nem vásárolnának annyi hangfelvételt, mint amennyit letöltenek.
b) A zenefogyasztás jellege alapvetően megváltozott az elmúlt években, a zene egyre kevésbé jelenik meg kész termékként.
c) Módosult a háztartások kultúrára szánt kiadásainak szerkezete is, egyre többet költenek élő előadásokra (a dráguló árak miatt), ebből következően kevesebb marad fizikai hordozókra.
d) Az utóbbi években a zeneipar online bevételei folyamatosan és jelentősen növekedtek.

A tanulmány második részében a kutatók a DEA hibáit sorolják.

a) A DEA téves alapfeltevése, hogy a fájlcsere csak rossz lehet, miközben vannak olyanok, akik alkotásaikat ingyenesen szeretnék ezen a módon eljuttatni a közönséghez, ezen az úton pedig a fájlcsere segíti az innovációt. A fájlcsere pozitív hatását mutatja a kutatók szerin free és open source szoftverek sikere, illetve egy norvég esettanulmány, amelyben egy filmforgalmazó fájlcserével juttatta el a kópiákat a mozikba.
b) Történeti példák (pl. fénymásoló, kazettás magnó) mutatják, hogy az kreatív ipar számos esetben képes bevételt elérni újszerű megoldásokból, ha nem annak megsemmisítésére törekszik.
c) Példákkal igazolható, hogy azok a jogosultak (elsősorban alternatív zenei területen), akik/amelyek aktívan alkalmazzák az új technológiákat, új bevételi módokat értek el.

A fentieket követően a tanulmány szerzői felvetik, hogy szabad felhasználássá kellene nyilvánítani a közösségi online tevékenységet, illetve, hogy be kellene vezetni egy az internet hozzáférés árába illesztett díjat, ami a „másolás jogát” adná az internetezőknek.

 
Címkék: internet szerzői jog fájlcsere jogérvényesítés üreshordozó díj

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr162781250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.