Kiváló áttekintő tanulmány a fájlcseréről

Az Amszterdami Egyetem Jogi Karának Információs Jogi Intézetének (IVIR) kutatója, Nico van Eijk áttekintő tanulmányt készített a fájlcseréről az Európai Parlament Jogi Bizottsága felkérésére. A rövid tanulmány kiváló kiindulópontja lehet azoknak, akik épp csak ismerkednek a fájlcsere fogalmával, és a legalapvetőbb jogi  problémákkal.

A tanulmány célja nem az, hogy részletesen elmerüljön a fájlcsere egyes részkérdéseiben, hanem az, hogy gyors, könnyen érthető és világos áttekintést adjon az érdeklődők számára. A szerző ennek megfelelően arra törekedett, hogy a felvillantott kérdéseket röviden, lehetőleg semleges nézőpontból tárgyalja, miközben a végjegyzeteivel és további tanulmányokra való hivatkozással az érdeklődők számára lehetőséget ad a mélyebb kutatásra is. A szerző mindemellett saját véleményét sem rejti véka alá, így az olvasó számára világossá válhat, hogy a professzor mit gondol a fájlcserében résztvevők büntetőjogi fenyegetéséről vagy a közvetítő szolgáltatók felelősségéről.


Prof. Dr Nico van Eijk
(forrás: IVIR)

A tanulmány nem általában foglalkozik a fájlcserével, hanem annak csupán a leggyakrabban alkalmazott három internetes formáját (peer-to-peer, usenet, direct download link) állítja az áttekintés középpontjába. A fogalmak tisztázását követően eligazítást ad letöltés és a feltöltés (megosztás) általános jogi megítéléséről, kellő figyelmet szánva a nemzeti megoldások közti különbségekre is. Ezt követően a jogérvényesítés különböző szintjeire hívja fel a figyelmet a szerző, ennek keretén belül tárgyalja a polgári, büntető és közigazgatási jogérvényesítés alapvető szabályait. A tanulmány következő fejezete a „fokozatos válasz” (graduated response) néven emlegetett megoldást elemzi két európai példán, a francia HADOPI és az angol Digital Economy Act által bevezetett rendszeren keresztül. A tanulmány utolsó fejezet a fájlcsere gazdasági és kulturális hatásairól tesz említést, elsősorban egy holland tanulmány eredményeit felhasználva.

 
· 1 trackback Címkék: szerzői jog fájlcsere jogérvényesítés peer to peer

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr442861458

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Πακέτο διακοπών για Φλωρεντία 2018.11.29. 16:19:52

750 angol középfokú mondat és fordítása (301-350) - Brain Storming nyelvtanulási segédletei

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.