Megjelent az Infokom és Jog új száma

Az Infokommunikáció és Jog folyóirat ehavi számába Kovács András  Legfelsőbb Bírósági bíró írta az első oldalt. A beköszönő apropója egy korábban tartott konferencia, amelyen az új médiaszabályozással kapcsolatos ítélkezési kérdésekről volt szó. Blogunk vonatkozásában talán az ágazati, szakbírókból álló tanácsok felállításának szükségességéről kialakult vitában kifejtett álláspontok (és különösen a bíró komplex megközelítése) lehetnek tanulságosak. 

Rátai Balázs tanulmánya a nyílt forráskódú szellemi közjavakkal kapcsolatos gazdasági-üzleti kérdések elemzésének alapjairól közgazdasági kontextusba helyezi a szerzői jogi szempontból sajátos engedélyezési rend alá tartozó műveket (és egyéb szellemi alkotásokat). A tanulmány folytatás után kiált. 

Bíró János, Szádetzky Tamás és Szőke László cikke a hírközlési szolgáltatók értesítési kötelezettségéről a személyes adatok megsértése esetén szintén izgalmas a "mi szempontunkból is". Tanulságos a cikket olyan szemmel olvasni, hogy miközben tudjuk, az EUB mindent megtesz a személyes adatok védelméért a szerzői jogi jogérvényesítéssel szemben is, ezek a jogok miként kerülnek igen szigorú védelem alá egyéb jogágakban is. (A cikknek az Alkotmánnyal kapcsolatos aktualitása is van.)

A jövő tartalomszolgáltatásainak is eszköze lehet a mobilkereskedelem (mobiltelefonos fizetésen alapuló kereskedelem), amelynek fejlődéséről, a felvetődő műszaki, üzleti, jogi problémákról Kaibinger Tamás cikke szól.

NIncs szerzői jogi aspektusa, de érdekes Bakos Eszter és Krausz Miklós cikke az NMHH döntéseiről az IceT ügy margóján a kiskorúak jogi védelméről a rádiós műsorszolgáltatásokban.

Már csak e blog szerkesztői szempontjából is izgalmas Horváth Linda és Gelányi Anikó cikke "Lájkolni vagy nem lájkolni? A közösségi oldalak használatának munkajogi kérdéseiről" :)

Az ehavi szám végén pedig Tomori Pál megtisztelő, szép recenziója olvasható "Van-e a szerzői jognak immunrendszere?" címmel, ami még számomra is új megvilágításba helyezte a saját könyvem mondanivalóját :)

 Megrendelhető: http://www.hvgorac.hu/sites/portal/infokommunikacio_es_jog@900201_kiadvany.html

 
Címkék: infokommunikáció és jog

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr362897420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.