E.SZER.INT BLOG

Slágerlisták múltja és jövője

A zenénél szubjektívebb élményt aligha találunk. Amiért az egyik ember megőrül, a másik nem bírja elviselni; amit szívesen hallgat az egyik, attól borsódzik a másik háta. Személyek és közösségek identitása épül a zenére – és persze arra, hogy nem értünk egyet benne.

De ha egyszer ennyire szubjektív dolog a muzsika, miért akarjuk mindenáron mérni a sikereket? Vajon értékesebb-e az a zenekar, amelyet többen hallgatnak? És egyáltalán: hol vannak az abszolút mérőszámok? Hogyan vethetünk össze egy elhangzást valamelyik országos kereskedelmi rádióban – és egy eladott lemezt?

 

A hivatalos slágerlisták hosszú ideig megbízható választ adtak erre. A jól működő lemezpiac lehetővé tette, hogy a fogyasztói kereslet mérhető legyen. Az a sikeresebb lemez, amiből több példányt adnak el; ez ilyen egyszerű. És egy olyan piacon, ahol az aranylemez 100 ezer példánynál kerül kiosztásra, ez valósan tükröz preferenciákat, mégpedig szinte kortól, nemtől, lakóhelytől függetlenül. A zenezabáló fiatal és a korosodó bácsi éppúgy megveszi a lemezt, a kazettát, ha tetszik neki, és újból meghallgatná. Ezen a csatornán keresztül tehát univerzálisan kifejezhető volt a tetszés.

A rádiós lista már bajosabb. Míg a lemezboltban a vevőt a szimpátia mozgatja, rádióhallgatáskor nem az a fontos, hogy minden dalt szeressen – hanem hogy egyiket se utálja annyira, hogy elkapcsoljon. A közönséget megosztó, és így a lemezeladásokban sikeres előadók nagy része soha nem tudott és nem tud rádiójátszáshoz jutni.

Mostanra a magyar lemezpiac lényegében összeomlott. Az aranylemez már 5000 példány megvásárlása esetén elérhető, ami jól mutatja a példányszámok visszaesését. A kis elemszám miatt pedig a lista teljesen megbízhatatlan lett. Ráadásul a felmérések szerint a fiatalok jóval kisebb arányban vásárolnak hangfelvételt, mint az idősek (inkább letöltik ingyen az internetről), tehát még ami megmaradt, az is torzít az idősebb generációk javára.

Ha azonban valaki azt hinné, hogy létezhet egyetlen új slágerlista, ami majd átveszi a lemezeladásokra épülő Top 40 helyét ebben az új világban, téved. Pedig sokan gondolják, hogy egy YouTube-megtekintésekre vagy Facebook-megosztásokra építő slágerlista elég lehet. De hogy nem, arra elég egyetlen példát hozni. A YouTube megtekintések listáján előkelő helyen szerepel a Children of Distance nevű magyar hiphop együttes: Emlékezz rám című dalának különböző verziói mára 10 millió fölötti megtekintés fölött járnak. Mindezt úgy, hogy a MAHASZ listán legelőkelőbb helyezésük a Dance Chart 22. helye volt. De kérdezzük körbe ismerőseinket 30 fölött, hányan hallottak róla; pedig kétszázezer követővel a Facebookon az egyik legsikeresebb magyar banda.

Hol vannak már azok a sztárok, akik egy egész országot tartottak lázban, akik valóban minden agyba bemasíroztak…? Talán nem túlzás azt állítani, hogy utoljára a Republic együttes volt képes erre dalaival.

S hogy mi történt aztán? Jött az internet. És hirtelen nagyon sokféle lett a zenei ízlés. Ez egyrészt azt jelenti, hogy nincs többé egyértelmű „nagy siker”. Még a „Most múlik pontosan” és a „Vidéki sanzon”, a 2000-es évek két legismertebb slágere is csak lassan szivárgott be a szélesebb közönség füleibe. Előtte végigjárta az internetes színtereket, ajánlásról ajánlásra bővült a hallgatók köre; s csak végül karolta fel őket a mainstream média.

Szomorkodjunk? Hiszen szinte kihaltak a „kortárs slágerek”. Nem. Inkább örüljünk ennek. Hiszen a régi idők gigasztárjait, a mindenki által dúdolt dalokat csak részben köszönhetjük a jó dalszerzőknek. Az óriási sikerekben a monopolhelyzetben lévő tömegmédia-csatornák oroszlánrészt vállaltak. Nemcsak azért hallgatta mindenki a dalt, mert jó, hanem azért is, mert mindenki hallgatta.

Most, hogy az internet megjelenésével ez a véleménymonopólium megszűnt, sokszínűbb lett a zenei kínálat. A siker a még megmaradt lemezeladások és rádiós játszások mellett a koncertelhangzásokból, a videomegosztók megtekintésszámaiból, a Facebookos követők és megosztók számából, a torrent oldalak letöltésszámából és még ki tudja hány forrásból áll össze.

Igen, ez azt jelenti, hogy ma nehezebb mérni a sikereket. De ez legyen csak a marketingesek baja. Találják ki ők, hogyan tudják megállapítani, a márkájuk célcsoportját ki szólítja meg a legjobban. Mi, rajongók, bátran higgyük azt, hogy a mi kedvencünk a legjobb a világon. Mert tényleg az!

Tóth Péter Benjamin

(megjelenik az Artisjus 2011-es Évkönyvében)