Kalózok a saarbrückeni parlamentben!

Amikor tavaly a Német Kalózpárt helyi szervezete bejutott a berlini tartományi parlamentbe, nem feltétlenül tűnt úgy, hogy e siker gyorsan és könnyen megismételhető lesz.

A 2012. március 25-én Saar-vidéken tartott tartományi választások alkalmával azonban a Piraten Partei Deutschland helyi egysége is sikerrel vette az akadályt, és 35.646 szavazattal, az összes szavazat 7.4 százalékával, negyedik erőként, négy mandátumot szerezve bejutott a saarbrückenben székelő tartományi parlamentbe. (Talán kissé meglepő módon még a Zöldeket is megelőzték, akik csak 5 százalékot értek el.)

A Német Kalózpárt híradása külön kiemeli, hogy az első választók 23 százaléka szavazott a kalózokra. Az eseményről lásd Rick Falkvinge gyors elemzését, aki külön kiemeli, hogy ez a siker a harmadik 2009 óta, épp ezért a Nemzetközi Kalózmozgalom egyelőre nem tekinthető nagy erőnek, persze sokat változhat mindez az elkövetkező időkben.

 
Címkék: németország kalózpárt

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr394341519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.