Purcell Kórus, Irie Maffia, Superbutt, Zagar: nem magyar

Az Országgyűlés 2012. június 4-én fogadta el, és alig egy hónappal később, július 3. napján már hatályba is léptette a médiatörvény módosítását. A módosítások érintették az ún. „magyar kvótára" vonatkozó rendelkezéseket is, amelyek eredeti célja az volt, hogy a korábbinál több olyan zenei műsorszám kerüljön a rádiók adásába, amely valamilyen módon kötődik a hazai kultúrához.

A kvótaszabályozás Európa több államában régóta alkalmazott, és bevált módszer a nemzeti kultúra erősítésére. Itthon ilyen jellegű szabályozás – a zenész szakmai minden kezdeményezésre ellenére – egészen 2010-ig nem volt, az akkor sok vita mellett elfogadott médiatörvény azonban bizonyos eredményeket elért azzal, hogy a magyar hangfelvételek arányát minimum 35%-ban határozta meg a rádiók esetében. A komolyabb siker elérését elsősorban két körülmény akadályozta meg: részint a kvóták alkalmazása alól mentességet kaptak a helyi rádiók, másrészt pedig az újonnan elfogadott kvóták lényegében semmilyen változást nem hoztak az országos kereskedelmi rádiók esetében (ők ugyanis épp 35% magyar arányt vállaltak korábban szerződéseikben). A szabályozás így tehát lényegében csupán a közösségi műsorszolgáltatókra határozott meg új kötelezettséget (ezek a szolgáltatók ugyanakkor csekély reklámbevétellel rendelkeznek, ennek megfelelően pedig kevés jogdíjat is fizetnek a szerzőknek, előadóknak) vagyis a médiatörvénytől várt pozitív hatások kódolhatóan nem voltak elérhetőek.

Az eredeti szabályozásnak azonban további gondjai is voltak. Ilyen gyakorlati nehézség volt, hogy a jogszabály esetenként nehezen értelmezhető definíció szerint határozta meg, mely felvételeket kell a kvóták számítása során magyarnak tekinteni. A törvény szerint például magyarnak kellett tekinteni az olyan instrumentális zenei művet, amely – elsősorban szerzője révén – valamely Magyarország által elismert nemzetiség kisebbség Magyarországhoz kapcsolódó kultúrájának részét képezi. A gond ez esetben az, hogy nincs és nem is lehet létrehozni olyan nyilvános, közhiteles katalógust, amely a fenti ismérv alapján besorolhatóvá teszi az egyes műveket. Ezen a helyen ugyanakkor fontos megemlíteni azt is, hogy a szabályozás – helyesen – a magyar kvóta számítása során beszámíthatónak minősítette azokat a felvételeket, amelyek ugyan nem magyarul (vagy valamely kisebbség nyelvén) szólalnak meg, de szerzője, vagy előadója révén mégis kötődik Magyarország kultúrájához.

Miközben a szabályozástól a minőségi magyar zenei kultúra megerősödését várta a jogalkotó, a műsorszolgáltatók már akkor jelezték: bármilyen szélesen is határozták meg a magyar művek listáját, egyszerűen nincs olyan mennyiségű minőségi magyar hangfelvétel, amivel a hallgatókat hosszú távon le lehetne kötni. A rádiók attól féltek, hogy végül a hallgatóság csökkenéséhez vezethet a kvótaszabályozás.

Ezt követően pár hete jelentősen szigorították a kvótaszabályozást, tovább szűkítve a magyarként elfogadható művek listáját. Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy immár csak az felvétel fogadható el magyarként a kvótaszámítás során, amely magyarul (vagy valamely nemzetiség nyelvén) szólal meg. A szerző és az előadóművész „magyarsága" csupán az instrumentális alkotások során vehető figyelembe. Ebből következően nem lehet figyelembe venni olyan kiváló együttesek hangfelvételeit, mint például a kizárólag angol nyelven játszó underground sztár Irie Maffia, az elektronikus színtér egyik kiemelkedő alakja, a Zagar, a ska-t itthon sikerre vivő PASO, vagy a metálos körökben népszerű Superbutt. Az említett előadók nem csak abban közösek, hogy nem magyar nyelven zenélnek, hanem abban is, hogy Magyarországon népszerűek és ennek köszönhetően a rádiók is rendre sugározzák dalaikat, illetve, hogy a nemzetközileg is jegyzik őket.

A jogszabály módosítás eredménye, hogy az említett zenekarok (és persze tucatnyi másik is) érezhető hátrányba kerülnek akkor, amikor a rádiós szerkesztőknek dönteniük kell az adásba kerülő dalokról. Azt valószínűsítem, hogy az érintettek kevesebb teret fognak kapni innentől kezdve a rádiókban, ennek köszönhetően pedig kiváló magyar szerzők és előadók esnek el jogdíjbevételektől. A másik oldalról megközelítve: ha az említettek továbbra is magas rádiós játszást - és jogdíjat - szeretnének elérni, úgy át kell állniuk a magyar nyelvre. A magyar nyelv – kulturális, művészeti, nyelvtani és más okokból – azonban egyszerűen nem működik bizonyos műfajok esetén. A Purcell kórus például, ha megfeszül sem képes klasszikus zenét magyar nyelven előadni historikus felfogásban. Ráadásul, minél inkább magyar nyelven alkot egy együttes, annál nehezebben jut ki a nemzetközi porondra. Következmény az is, hogy ha eddig nehézséget okozott a rádiós piacon a magyar kvótát minőségi magyar zenével kitölteni, ezt követően még nagyobb gondot fog okozni ez.

Talán a hibák jelentős részét elkerülhette volna a jogalkotó, ha a zenész szakmával egyeztet a témában. Ilyen egyeztetésre persze nem került sor.

 
Címkék: zene magyarország médiatörvény

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr704665706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2012.07.22. 15:18:36

Ha ezeket a zenekarokat azért adták eddig, mert népszerűek voltak, innentől a 65% külföldi között adhatják. Ha azért adták, mert kötelező volt magyart adni, a külföldiek között pedig nem fogják adni, komolyan megkérdőjelezi a nemzetközi színvonalukat.

Nézhetjük úgy, hogy innentől 35% magyarul hangzó zene lesz, a 65%-ot pedig ki lehet tölteni idegen nyelven hangzó magyar és külföldi előadókkal.

Amennyiben valóban népszerűek, le fogják adni őket a külföldi 65% rovására, és így a magyar zene aránya 35% fölé emelkedik.

Albu 2012.07.22. 17:49:19

Ismerős Arcok, Palmetta, Holdviola, Romantikus Erőszak, Fankadeli/Suhancos. Ezek mind gagyik, és már unásig hallottam az összes rádióadón, emiatt gondolom az adás egyharmada némán fog eltelni ezentúl.

walkertexasranger 2012.07.22. 22:23:25

Rádiós vezetőként véleményem szerint maximum 5% magyarzene-arány lenne reálisan kötelezhető.

Hozzáteszem, hogy ez a rádiók célcsoportjától és arculatától is függ. Egy MR2-Petőfi Rádiónak nyilván menne a 35% magyar nyelvű dalokból is, de a mainstream zenei adók ezzel nem tudnak mit kezdeni, főleg azok, amiket a fiatalabb korosztályra pozícionáltak, ebből adódóan frissebb dalokat adnak.

Már így is túlzottan beleszól a médiaszabályozás a rádiós programstruktúrákba, nemzetközi szinten nincs rá példa, hogy ennyi felesleges, értelmetlen, hallgatótaszító elemet kelljen sugározni, mert csak. Mert valakinek ez az érdeke, vagy mert a törvényhozók szerint ez szakmailag így jó.

Rettenetes magyar zenék vannak. Az underground szférában fellelhető egy-két igényes szerzemény, de a magyar popzene katasztrófa. A legtöbb producer nem ismeri a nemzetközi trendeket, aki meg ismeri, az nagyrészt nem képes megfelelő minőséget előállítani. Csak ha sok pénze van, akkor megveszi a VIP csomagot a VIVA TV-n és vele együtt n db tévés játszást és promót.

Negyedévente lehet egy-egy vállalható magyar popdalt találni, mely nem színtiszta elkapcsolási faktor. Ezek zöme is angol nyelvű.

A zenészek sírása miatt most nemcsak a zeneipar van szarban, hanem a rádiós iparág is. Köszönjük!

Jobb zenét kéne csinálni srácok, figyelni kéne, hogy mi megy külföldön, elérni azt a színvonalat és akkor ha 1% lenne a kötelező magyarzene-arány, akkor is tele lennének magyar dalokkal a rádiók.

Így most megint kiskapuzás lesz, csak úgy mondom. A kötelező magyar zene este és hajnalban fog menni, a kiemelt sávokból pedig kiszorul. Ha meg tovább sírtok és a drive timeokban is kötelező lesz a szart játszani, akkor meg előbb utóbb bezárnak a rádiók és még ettől a kevés jogdíjtól is búcsút vehettek.

walkertexasranger 2012.07.22. 22:33:47

"Talán a hibák jelentős részét elkerülhette volna a jogalkotó, ha a zenész szakmával egyeztet a témában. Ilyen egyeztetésre persze nem került sor."

Azért a rádiós szakmával sem ártott volna.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.07.23. 10:06:39

Ti szavaztatok rájuk, nem kell sírni, az lett, amit akartatok.

Holabög Rém 2012.07.23. 11:18:42

@walkertexasranger:
Azt a kérdést senki nem teszi fel, hogy miért kell egyáltalán bármilyen százalékot kötelezően előírni??? Nehogymár egy semjénzsolt mondja meg, hogy mit hallgassak a rádióban!

@Tomi from Space: respect!

@Albu: igazad van, ezek mind gagyik. Mármint tényleg azok. A Holdviola tucatzenét csinál a népdalokból, amivel semmivel sem jobb az egykori Nox-tól. A többiek meg kaptafazenét játszanak. Fankadeli ráadásul rappelni sem tud, nem beszélve egyéb emberi és erkölcsi hiányosságairól.

Csigafattyú 2012.07.23. 23:16:38

@Holabög Rém: Pontosan milyen emberi és erkölcsi hiányosságoktól szenved Fankadeli?

ligetigyuri 2012.07.25. 01:53:41

@walkertexasranger: Engedelmet a szoert...! En sem vagyok elegedett a szabalyozas mikentjevel, meg sok mas dologgal a politikaban... De ha radios vezeto vagy, akkor pontosan tudnod kell, hogy most a helyere kerult valami. A zenei szerkesztod mikor volt utoljara koncerten? Te mikor voltal utoljara koncerten? Hanyszor vettetek a faradtsagot azert, hogy NAPRAKESZ magyar zenet tudjatok jatszani, nem a kiadok altal kuldott gagyi cd-ket (esetleg) vegiglapozni? Oszinten...!!! Ez a szakma (a zenekiadoi is) most visszatert az 50-es evek allapotaihoz, ugyhogy szar vagy nem szar, minden zenesznek koncerteznie kell a betevoert. Ti pedig - mivel nem dugja a seggetek ala tobbet senki a jo zenet - arra kenyszerultok, hogy kimenjetek "terepre", ami egesz eddig a dolgotok lett volna!!! (Ki fedezte fel Elvist, Hollyt, Casht, stb.??? Radiosok!!!! A kiadok miattuk figyeltek fol rajuk!) Tudod ki volt John Peel??? Ha nem, akkor gyorsan nezz utana es ne a magyar zenet fikazd, hanem jarj el szar helyekre koncertekre, internetezz, fedezz fel uj magyar tehetseges zenekarokat (mert sok van!!!) es mindenki jol jar!!! Legyel Te a magyar John Peel, akire majd 20 ev mulva ugy emlekszik a zenesz tarsadalom, mint aki kivezette a magyar zenet a godorbol az elhivatottsagaval, minden fos torveny ellenere, csak a zene szeretete miatt.

A jogdijjal, stb. fenyegetozest, pedig jobb ha elhagyod, mert nem melto egy "radios vezetohoz".

Sirni mindig konnyebb, mint dolgozni! Gyerunk, vegre itt a lehetoseg, hogy egyutt dolgozzunk egy jobb magyar zeneert (igen, kevesebb penzert tobb munkaval), ahol a tehetseg szamit, nem az hogy ki kinek a lekotelezettje epp ugy, mint a gyokerek az orszaghazban!!!

ligetigyuri 2012.07.25. 02:15:22

Bocsanat, de nem birom abbahagyni... Meg ket dolog roviden:

1. Az underground problematika: a Coldplay, Killers, Keane, Muse, es meg sorolhatnam..., hol kezdte??? Az undergroundban!!! De epp attol lettek mainstream, hogy elkezdtek jatszani a radiok is. Ez a korforgas csak Magyarorszagon nem mukodik, epp miattatok, mert kizarolag"biztonsagi jatekot" jatszotok. Be kell vallalni azt, ami "Nektek" tetszik es nem azert jatszani egy zenet, mert "meno" (ertsd: Londonban Top10.) !!! A korforgas az elet rendje: elindul egy zenekar az undergroundban, altalatok megismeri a kozonseg, ha sokaknak tetszik mainstream lesz, aztan elobb-utobb elhal, mert jon a kovetkezo hullam ugyanigy es ez igy megy korbe-korbe, mint az evszakok. Ez lenne a dolgok rendje.

2. Ha szakember vagy, azt is tudod, kik azok a "radio-plugger"-ek. (bizony, "nyugaton" ma is vannak...) Vegyetek fol egyet, ha a zenei szerkesztotok munkaban megroskadt hajas segge mar nem birja es kuldjetek ot ki a terepre. Barmelyik egyetemista megcsinalja nektek 2 kisfroccsert egy ejszaka. Aztan kerhettek be demokat is, hogy ne szart jatszatok es ti magatok tehettek naggya magyar zeneszeket, mikozben formaljatok a kozizlest es kialakitjatok a magyar mainstream-et. Na...?! Hogy hangzik? ;)

Joe Pass · http://vegyes.blog.hu 2012.08.12. 02:26:20

Ilyet, amit itt nagyon rokonszenvesen leírtál, ligetigyuri, én utoljára Ferótól (Garázs) meg Gesztitől (!) tapasztaltam...

Garda Zsuzsa 2012.08.17. 13:44:04

@walkertexasranger: Elég bonyolult ez a dolog. Aki igényes zenét játszik, elhajtják a kiadók menágerek, hogy nem eladható. Ma M.o-n csak a szar eladható. Nekem is volt olyan formációm, ahol az volt a baj, hogy túl igényes a zene. Túl sok benne a váltás, meg harmónia. Egyszerűbb kell. Csináltunk egyszerűbbet. Akkor az volt a baj, hogy a szöveg túl "okos" - egyszerűbb kell. Csináltunk egyszerűbbet - a szövegíró ekkor már kikötötte, hogy a neve NEM SZEREPELHET sehol, mert ezt ő már nem vállalja. Bizony nekünk is hányingerünk volt már... De erre már nem is reagáltak. Volt, hogy az volt a baj, hogy túl képzett a hangom. Volt, hogy az, hogy túl öreg voltam (28 évesen).
Még mindig sok JÓ magyar muzsika van. De az Hozzátok már nem ér el... :((

Garda Zsuzsa 2012.08.17. 13:47:27

@ligetigyuri: Gyerek, honnan jöttél? Lehet klónozni, vagy ilyesmi? Nem akarsz TE plugger vagymi lenni?! :D Mindenkinek nagyon jót tenne... :)

trilla 2012.08.17. 21:24:29

"Az említett előadók nem csak abban közösek, hogy nem magyar nyelven zenélnek..."
Hogy lehet magyar nyelven zenélni?

ligetigyuri 2012.08.18. 13:29:38

@Gyöngyház: Koszonom az egyetertest es a kedves szavakat. Sajnos tenyleg ugy erzem neha, hogy mas bolygorol szarmazom...

Amugy "plugger" nem vagyok, de egy indie-netradional (shsradio.com) van egy musorom, ahova en talalom meg azokat a magyar zenekarokat, amiket jatszom. Az en izlesem a rosta. ;) (amugy vegzettsegem szerint en is radios vagyok, de sosem dolgoztam a szakmaban, es ezt ott sem tanitjak, hiszen ez a jo zene szereteterol es onzetlen segitsegnyujtasrol (is) szol.

Amitol agyhugykovet kapok, az epp a "radios szakember" hozzaallasa. Amiota a zeneben mozgok, ezekkel talalkozom. Most kepzeljetek el, ahogy a londoni "radios szakember" az itteni mintara azt mondja a Muse zenejere, hogy: "aaa, ilyet meg nem hallottam, Amerikaban nem "meno", nem jatssza senki, ezert en se jatszom. Mi lett volna veluk? De barkivel? Az angol radiok nem szaroznak. Nem varjak meg, hogy valami befut-e Amerikaban! Dehogy is! Ok vallaljak a felelosseget, hogy ha olyan zenet jatszanak, ami - az elozetes elkepzeles ellenere - megsem tetszik a hallgatoknak, csokken a hallgatottsag. Ez egy ipar, befektetes, ahol ez a kockazat.

Es akkor folhozza, hogy "olyat kene minosegben" eloallitani, mint kint... Hat eloszor a sajat hazatajan kene soprogetni... Le lehet koppintani a kinti radiok munkamodszeret - kezdesnek nem rossz.

Vegszokent annyi, hogy 2003-ban a Keane-t egy indie radio (XFM) kezdte el orrba-szajba nyomni, miutan a nagyradiok - felfedezve, hogy az emberek imadjak - azonnal jatszani kezdtek. Erre jott hozzajuk egy nagykiado, ujravettek az egesz elso lemezt es megjelentettek vilagszerte. A sztori folytatasat - remelem - remelem ismeritek...

Szoval igy is lehetne...