Iszunk a róka bőrére
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében egy nyolc éve húzódó per sikeres lezárásaként az Artisjus keresetére 2010. november 18-án kötelezte a MOKÉP és a MULTIMIX filmelőállító alpereseket, hogy a gondozásukban DVD-n megjelenő filmek, a „Vuk” és a „Hyppolit, a lakáj” kiadása után fizessék meg a filmekbe foglalt zenék tekintetében is a zeneművek szerzőit megillető többszörözési és terjesztési jogdíjat.
Hasonló a történet, ezért egyesítették a két ügyet. A filmelőállítók a modern hordozók lehetőségeit kihasználva régi filmjeiket 2002-ben DVD-n megjelentetik úgy, hogy a zeneművek szerzőit ezért semmilyen jogdíjban nem részesítik. A jogvita többször megjárja az elsőfokú bíróságot, mivel eljárási hibára és az ítélet hiányos megszövegezésére hivatkozással a másodfokú bíróság az egyébként marasztaló ítéletet kétszer is hatályon kívül helyezi és a bíróságot a per újratárgyalására kötelezi. Végül 2010-ben az ítélőtábla jogerős döntést hoz.
Az elhúzódó per kimenetele kapcsán több lényeges megállapítást tehetünk. Talán a legfontosabb, hogy az alperesek sikertelenül hivatkoztak arra, hogy ők a zeneszerzőkkel „egymás közt” már a film megalkotásakor rendezték volna a későbbi kiadások mechanikai jogdíjait. A felperesi álláspont szerint ilyen megállapodás már csak azért sem születhetett, mert a filmbe foglalt zenék mechanikai jogdíjai közös jogkezelésbe tartoztak (és tartoznak most is), de még ha az alperesek a közös jogkezelés jogalapját kétségbe is vonták, azt természetesen nem tudták igazolni, hogy a szerzőktől esetleges korábbi szerződéses viszonyban ezeket a jogokat megszerezték, és a későbbi kiadásokért a jogdíjat már megfizették volna.
Az ítélőtábla továbbá nem fogadta el azt az alperesi érvelést sem, miszerint a hazai szerzői jogi törvénynek a kiadáskor hatályos rendelkezése ne lett volna a perben alkalmazható, illetve a helyett a Berni Uniós Egyezményt kellett volna közvetlenül értelmezni. A zeneművek szerzőit tehát ilyen érveléssel nem lehetett elzárni attól a lehetőségtől, hogy zeneműveik DVD-n történő kiadásáért az egyesületükön keresztül megkapják a jogdíjaikat.
A döntés precedensértékű, hiszen a hasonlóan jogdíjat megfizetni elmulasztó, vagy a jogdíj alapját vitató filmelőállítókkal/forgalmazókkal szemben a döntésre hivatkozással a jövőben gördülékenyebben követelheti majd a közös jogkezelő a zeneszerzői számára a mechanikai jogdíjakat.
Az ítélet még nincs leírva, így számra egyelőre nem hivatkozhatok.
A bejegyzés trackback címe:
https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr842472236
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Katalin Horváth 2010.11.26. 17:12:10
RE: Iszunk a róka bőrére (?)
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete a nagy érdeklődéssel kísért ún. Vuk perben nem csupán az „Iszunk a róka bőrére” című bejegyzésben foglaltakat tartalmazta.
A pernek ugyanis nem közvetlenül az volt a tárgya, hogy a Berni Uniós Egyezmény (BUE) közvetlenül alkalmazható-e belföldi jogvitában, ezt a perben senki nem állította. A perből viszont kiderült, hogy az Szjt. 19. § (1) bekezdése és az, hogy a zeneművek audiovizuális felvételen történő mechanikai többszörözése kötelező közös jogkezelés alá tartozott volna, a BUÉ-ba, és ennél fogva a TRIPS megállapodásba ütközött, vagyis alkotmányellenes rendelkezés volt. Éppen ezért módosításra került a törvény és 2009. február 1-től nem tartalmaz többé olyan rendelkezést, hogy ez a felhasználás kötelező közös jogkezelés alá tartozna.
A bejegyzésből azonban kimaradt az a fontos momentum, hogy a Fővárosi Ítélőtábla csupán azért tartotta fenn azon korábbi álláspontját az ügyben, hogy fennáll a DVD filmek esetében is a zenei művekre a kötelező mechanikai közös jogkezelés, mert bár ezt az álláspontot eddig jogerős ítélet nem mondta ki, de korábbi végzésének indokolását nem kívánta kifejezetten megváltoztatni még az időközben bekövetkezett törvénymódosítás ellenére sem.
Ugyanakkor a Fővárosi Ítélőtábla az ítélet kihirdetéskor kifejezetten említette a felülvizsgálat lehetőségét, mint amire szerinte minden valószínűség szerint sor fog kerülni.
Nyilvánvaló, hogy a filmforgalmazók, DVD kiadók fogják eldönteni, hogy akarnak-e felülvizsgálati kérelemmel fordulni a Legfelsőbb Bírósághoz, de az ügyben eljárt jogi képviselők szerint ez mindenképpen indokolt lenne, mert olyan, a szerzői jogi elmélet és gyakorlat alapján is negatívan ható jogi érvelést tartalmaz a Fővárosi Ítélőtábla mostani ítélettel változatlanul fenntartott, még 2006-ban hozott végzésében kifejtett jogi indokolása, hogy pl. a filmalkotás multimédia műnek minősül, a multimédia mű viszont nem kell, hogy egyéni eredeti jellegű alkotás legyen, ezért arra korábban kiterjedt az Szjt. kötelező mechanikai közös jogkezelést előíró szabálya, ily módon pedig az Ítélőtábla egyetértett azzal a felperesi állásponttal, hogy a filmek multimédia típusú feldolgozása, illetve DVD kiadása esetén nem érvényesül sem a szerzők kizárólagos joga, sem a filmelőállítók kizárólagos joga.
A fenti jogértelmezés pedig nyilvánvalóan rossz irányba viszi a joggyakorlatot és az amúgy sem egyértelmű szerzői jogi szabályok alkalmazását.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete a nagy érdeklődéssel kísért ún. Vuk perben nem csupán az „Iszunk a róka bőrére” című bejegyzésben foglaltakat tartalmazta.
A pernek ugyanis nem közvetlenül az volt a tárgya, hogy a Berni Uniós Egyezmény (BUE) közvetlenül alkalmazható-e belföldi jogvitában, ezt a perben senki nem állította. A perből viszont kiderült, hogy az Szjt. 19. § (1) bekezdése és az, hogy a zeneművek audiovizuális felvételen történő mechanikai többszörözése kötelező közös jogkezelés alá tartozott volna, a BUÉ-ba, és ennél fogva a TRIPS megállapodásba ütközött, vagyis alkotmányellenes rendelkezés volt. Éppen ezért módosításra került a törvény és 2009. február 1-től nem tartalmaz többé olyan rendelkezést, hogy ez a felhasználás kötelező közös jogkezelés alá tartozna.
A bejegyzésből azonban kimaradt az a fontos momentum, hogy a Fővárosi Ítélőtábla csupán azért tartotta fenn azon korábbi álláspontját az ügyben, hogy fennáll a DVD filmek esetében is a zenei művekre a kötelező mechanikai közös jogkezelés, mert bár ezt az álláspontot eddig jogerős ítélet nem mondta ki, de korábbi végzésének indokolását nem kívánta kifejezetten megváltoztatni még az időközben bekövetkezett törvénymódosítás ellenére sem.
Ugyanakkor a Fővárosi Ítélőtábla az ítélet kihirdetéskor kifejezetten említette a felülvizsgálat lehetőségét, mint amire szerinte minden valószínűség szerint sor fog kerülni.
Nyilvánvaló, hogy a filmforgalmazók, DVD kiadók fogják eldönteni, hogy akarnak-e felülvizsgálati kérelemmel fordulni a Legfelsőbb Bírósághoz, de az ügyben eljárt jogi képviselők szerint ez mindenképpen indokolt lenne, mert olyan, a szerzői jogi elmélet és gyakorlat alapján is negatívan ható jogi érvelést tartalmaz a Fővárosi Ítélőtábla mostani ítélettel változatlanul fenntartott, még 2006-ban hozott végzésében kifejtett jogi indokolása, hogy pl. a filmalkotás multimédia műnek minősül, a multimédia mű viszont nem kell, hogy egyéni eredeti jellegű alkotás legyen, ezért arra korábban kiterjedt az Szjt. kötelező mechanikai közös jogkezelést előíró szabálya, ily módon pedig az Ítélőtábla egyetértett azzal a felperesi állásponttal, hogy a filmek multimédia típusú feldolgozása, illetve DVD kiadása esetén nem érvényesül sem a szerzők kizárólagos joga, sem a filmelőállítók kizárólagos joga.
A fenti jogértelmezés pedig nyilvánvalóan rossz irányba viszi a joggyakorlatot és az amúgy sem egyértelmű szerzői jogi szabályok alkalmazását.
klaudiafodor 2010.11.29. 14:01:02
Nyolc év teljes iratanyagát természetesen nem állt szándékomban ebben a blogbejegyzésben bemutatni, hiszen senki nem olvasta volna el… Tény viszont, hogy a fenti alperesi érvek éveken át ismételték magukat, és véleményem szerint kicsi a valószínűsége annak, hogy egy mind első- mind másodfokot háromszor (!) megjárt perben minden bíróság tévedett volna, amikor arra jutott, hogy a 2009-es jogszabály-módosítást nem lehet a 2002-ben történt felhasználásra visszamenőleg alkalmazni.
Másrészt az is egyértelmű, hogy az ilyen típusú mechanikai jogok kezelése tekintetében a törvény alapján vagy a szerzők megbízásából megszakítás nélkül a közös jogkezelő járt el – vagyis vagy kötelező vagy önkéntes formában a jogdíjat a felhasználások után beszedte, és ma is beszedi. Másként fogalmazva: ha ma indulna a per, a közös jogkezelő a szerzők felhatalmazásából ugyanígy járna el. Így alkotmányellenes helyzetről akkor lehetne beszélni, ha a jogkezelő eljárásának kontinuitásától függetlenül elvonnánk a szerzőket a jogdíjuk érvényesítésének ilyetén lehetőségétől.
Az is nyilvánvalóvá vált a perben, hogy a szerzők, illetve örököseik más módon nem is képesek a jogdíjhoz jutni. Az alperesek nem igazolták, hogy a szerzőnek már szerződéses úton megtérítették volna a mechanikai jogdíjait, és ezért sem tudott a jogvita „szintet lépni”. Összefoglalva: itt nem egy, a filmelőállítóra nézve méltánytalan helyzetről volt szó, amikor a közös jogkezelő követelte a jogdíjat, hanem csupán arról, hogy a felhasználók nem kívántak fizetni. Se így, se úgy.
Végül, ami a hosszú per sikeres kimenetét illeti, a legfontosabb, hogy a szerző nagyon boldog volt, amikor megtudta a jó hírt!
Másrészt az is egyértelmű, hogy az ilyen típusú mechanikai jogok kezelése tekintetében a törvény alapján vagy a szerzők megbízásából megszakítás nélkül a közös jogkezelő járt el – vagyis vagy kötelező vagy önkéntes formában a jogdíjat a felhasználások után beszedte, és ma is beszedi. Másként fogalmazva: ha ma indulna a per, a közös jogkezelő a szerzők felhatalmazásából ugyanígy járna el. Így alkotmányellenes helyzetről akkor lehetne beszélni, ha a jogkezelő eljárásának kontinuitásától függetlenül elvonnánk a szerzőket a jogdíjuk érvényesítésének ilyetén lehetőségétől.
Az is nyilvánvalóvá vált a perben, hogy a szerzők, illetve örököseik más módon nem is képesek a jogdíjhoz jutni. Az alperesek nem igazolták, hogy a szerzőnek már szerződéses úton megtérítették volna a mechanikai jogdíjait, és ezért sem tudott a jogvita „szintet lépni”. Összefoglalva: itt nem egy, a filmelőállítóra nézve méltánytalan helyzetről volt szó, amikor a közös jogkezelő követelte a jogdíjat, hanem csupán arról, hogy a felhasználók nem kívántak fizetni. Se így, se úgy.
Végül, ami a hosszú per sikeres kimenetét illeti, a legfontosabb, hogy a szerző nagyon boldog volt, amikor megtudta a jó hírt!
