Döntés a UsedSoft-ügyben

Békés Gergő egy korábbi posztjában már megemlékezett a UsedSoft-ügyben kiadott főtanácsnoki véleményről, amelynek azóta folytatásaként megszületett az Európai Bíróság ítélete is, amely újabb lépés a Bíróság jogkimerülés elvét érintő jogfejlesztő tevékenységének, ezúttal már a lehívásra hozzáférhetővé tételből származó műpéldányok érintésével.

Emlékeztetőül:

Az Oracle kliens/szerver módon működő számítógépi programokat fejleszt, amelyeket többek között az internetről való letöltés útján forgalmaz. A vevő a program példányát közvetlenül az Oracle internetes oldaláról tölti le. Az ilyen programra vonatkozó, licencszerződésben biztosított felhasználási jog magában foglalja e program egy példányának valamely szerveren történő tárolásához való jogot és az annak lehetővé tételére vonatkozó jogot, hogy a program példányához legfeljebb 25 felhasználó – a munkaállomásának operatív memóriájába való letöltés útján – hozzáférhessen. A licencszerződések alapján a vevő határozatlan időre, át nem ruházható, a belső szakmai céljaira fenntartott használati jogot szerez a programon. A karbantartási szerződések alapján az Oracle internetes oldaláról az érintett program naprakésszé tett változatai (updates) és a hibák kijavítását lehetővé tévő programok (patches) is letölthetőek.

A UsedSoft nevű német társaság az Oracle vevőitől vásárolt licencek forgalmazásával foglalkozik. A UsedSoftnak a számítógépi programmal még nem rendelkező vevői a „használt” licenc megszerzését követően közvetlenül az Oracle internetes oldaláról töltik le ezt a szoftvert. Azok a vevők, akik már rendelkeznek ezzel a számítógépi programmal kiegészítő jelleggel további felhasználók számára megvásárolhatják a licencet vagy a licenc egy részét. Ebben az esetben a vevők a programot közvetlenül ezen további felhasználók munkaállomásainak operatív memóriájába töltik le.

A vita lényege az volt, hogy a jogkimerülés szabálya alkalmazható-e az ilyen esetekben.

A Bíróság a mai ítéletében azt mondja ki, hogy a terjesztési jog kimerülésének elve nem csak akkor alkalmazandó, ha a jogosult anyagi adathordozón, így CD‑ROM‑on vagy DVD‑n forgalmazza a programjának példányait, hanem akkor is ha azt az internetes oldaláról történő letöltés útján terjeszti.

Ugyanis ha a szerzői jog jogosultja a vevője rendelkezésére bocsátja a számítógépi program egyik – anyagi vagy immateriális – példányát, és egyidejűleg díjfizetés ellenében licencszerződés megkötésével vevője számára határozatlan időtartamra biztosítja az e példány használatára vonatkozó jogot, azzal ez a jogosult eladja ezt a példányt, és kimeríti a terjesztésre vonatkozó kizárólagos jogát. Az ilyen ügylet ugyanis a példány tulajdonjogának átruházásával jár. Ennélfogva a jogosult ezt követően akkor sem tiltakozhat e példány újraeladása ellen, ha a licencszerződés a további átruházást megtiltja.

A Bíróság többek között arra mutat rá, hogy a terjesztési jog kimerülése elvének kizárólag az anyagi adathordozón eladott számítógépi programok példányaira való korlátozása lehetővé tenné, hogy a szerzői jog jogosultja az internetről letöltött példányok újraeladását ellenőrzése alatt tartsa, és minden egyes újraeladás alkalmával újabb díjazást igényeljen, jóllehet az érintett példány első eladása az említett jogosult számára már lehetővé tette, hogy megfelelő díjazásban részesüljön. Az internetről letöltött számítógépi programok példányai újraeladásának ilyen korlátozása meghaladná az érintett szellemi tulajdon sajátos tárgyának megóvásához szükséges mértéket.

Egyébiránt megállapította a Bíróság, hogy a terjesztési jog kimerülése kiterjed a számítógépi programnak a szerzői jog jogosultja által eladott, kijavított és naprakésszé tett példányára is. Ugyanis még ha a karbantartási szerződés határozott időre is szól, az ilyen szerződés alapján kijavított, megváltoztatott vagy kiegészített funkciók szerves részét képezik az eredetileg letöltött példánynak, és azokat a vevő időbeli korlátozás nélkül használhatja.

A Bíróság mindazonáltal hangsúlyozza, hogy ha az első megszerző személy által megszerzett licenc a szükségleteit meghaladó számú felhasználóra vonatkozik, akkor ez a megszerző a terjesztési jog kimerülésére tekintettel nem jogosult arra, hogy a licencet megossza, és annak csak egy részét adja el újra.

Ezenkívül a Bíróság kimondja, hogy a számítógépi program azon anyagi vagy immateriális példányának eredeti megszerzője, amely esetében a szerzői jog jogosultjának terjesztési joga kimerült, a program példányának újraeladása időpontjában a saját számítógépére letöltött példányt köteles használhatatlanná tenni. Amennyiben ugyanis azt tovább használná, megsértené a számítógépi program megalkotójának a programra vonatkozó kizárólagos többszörözési jogát. A kizárólagos terjesztési jogtól eltérően a kizárólagos többszörözési jog nem merül ki az első eladással. Az irányelv mindazonáltal engedélyezi az összes ahhoz szükséges többszörözést, hogy a számítógépi programot az azt jogszerűen megszerző személy a rendeltetési célnak megfelelően használja. Az ilyen többszörözéseket nem lehet szerződésben megtiltani.

A Bíróság ebben az összefüggésben úgy válaszol, hogy ebben az értelemben jogszerű megszerzőnek minősül azon példány összes későbbi megszerzője, amely esetében a szerző jog jogosultjának terjesztési joga kimerült. Ez a megszerző tehát jogosult letölteni a számítógépére azt a példányt, amelyet számára az első megszerző adott el. Az ilyen letöltést a számítógépi program szükséges többszörözésének kell tekinteni, amelynek azt kell lehetővé tennie, hogy a programot az új megszerző a rendeltetési céljának megfelelően használhassa.

Ennélfogva, a felhasználói licenc új megszerzője, így a UsedSoft vevője, az érintett számítógépi program kijavított és naprakésszé tett példányának „jogszerű megszerzőjeként” jogosult letölteni ezt a példányt a szerzői jog jogosultjának internetes oldaláról.

A döntés itt hozzáférhető (magyar változata nincs):

http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf;jsessionid=9ea7d2dc30dbf23b7469a1f14e46a7e1954c5cdd1ea3.e34KaxiLc3qMb40Rch0SaxuKaNr0?text=&docid=124564&pageIndex=0&doclang=EN&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=5224916

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr144626208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.