E.SZER.INT BLOG

A Scarlet-ügy nyomában - itt az ECJ újabb ítélete a tartalom szűréséről

Az Európai Bíróság ma döntést hozott a Netlog-ügyben, amely a szolgáltatók által alkalmazott tartalomszűrés uniós elveinek további cizellálását hozta.

Itt érdemes felidézni, hogy a Netlogot megelőző, ún. Scarlet/Tiscali-ügyben mit is mondott a bíróság. Ez utóbbi ügyben hozott döntés szerint ellentétes az uniós joggal az, ha a nemzeti bíróság a jogellenes fájlletöltések megelőzése érdekében szűrőrendszer létrehozására kötelezi az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatót. Az ilyen meghagyás nem tartja tiszteletben azt a tilalmat, hogy nem szabható általános nyomonkövetési kötelezettség a szolgáltató számára, és nem tartja tiszteletben azt a követelményt sem, hogy igazságos egyensúly álljon fenn egyrészt a szellemi tulajdonjog védelme, másrészt a vállalkozás szabadsága, a személyes adatok védelméhez való jog és az információk fogadásának és közlésének szabadsága között.

–        az internet‑hozzáférést nyújtó szolgáltató valamennyi ügyfele elektronikus adatátvitelének összességében azonosítsa elsőként a „peer‑to‑peer” forgalomba tartozó fájlokat;

–        e forgalom keretében azonosítsa másodsorban azon fájlokat, amelyek olyan műveket tartalmaznak, amelyekkel kapcsolatban a szellemi tulajdonjog jogosultjai azt állítják, hogy jogokkal rendelkeznek;

–        harmadikként azt határozza meg, hogy e fájlok közül melyeket cserélik jogellenesen, és

–        negyedikként pedig blokkolja az általa jogellenesnek minősített fájlcseréket.

A Bíróság szerint ez végeredményben az ilyen megelőző nyomon követés az érintett, internet‑hozzáférést nyújtó szolgáltató hálózatán lezajlott teljes elektronikus adatátvitel tevőleges megfigyelését követelné meg, és így az kiterjedne az összes továbbítandó információra, és az e hálózatot használó minden ügyfélre. Vagyis az internet‑hozzáférést nyújtó szolgáltatót a vitatott szűrőrendszer létrehozására kötelező meghagyás azt is jelentené, hogy valamennyi ügyfele adatainak összességét tevőlegesen nyomon kövesse annak érdekében, hogy megelőzze a szellemi tulajdonjogoknak valamennyi jövőbeli megsértését. Következésképpen az említett meghagyás az említett, internet‑hozzáférést nyújtó szolgáltatót a 2000/31 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében tiltott általános nyomon követésre kötelezné.

A döntés ismét meghatározó módon alapjogi érvelést tartalmaz, azaz az EB nem speciális szabályok alapján, hanem az alapjogok összemérésével döntött az ügyben, a tagállami hatóságokra hárítva végső soron a kiegyensúlyozott szabályozás terhét. 

Ha megnézzük, mit tilt a Bíróság szerint az EU-jog, következtethetünk arra is, hogy mit tesz lehetővé:

 -     a nemzeti bíróság jogértelmezési lehetősége nem terjed ki a szűrésre, illetve blokkolásra kötelezésre. Az Európai Bíróság lényegében arra a következtetésre jut, hogy ezek az eszközök nem értelmezhetők a jogsértés abbahagyására kötelezés egy módjaként, hanem új szankciónak minősülnek, vagyis egy ilyen eszköz bevezetéséhez jogalkotás, méghozzá EU-szintű jogalkotás szükséges;

-     a nemzeti bíróság jogértelmezési lehetősége konkrét ügyben nem terjed odáig, hogy általában, valamennyi érintett és nem érintett szereplőre tovagyűrűző hatással bíró rendelkezést hozzon, ehhez - jogharmonizáció nélkül is legalább - nemzeti jogalkotói lépés szükséges;

-     a nemzeti jogalkotó is csak az arányosság elvének figyelembevételével vezethet be online tartalomszűrést;

-     a szűrés nem lehet minden elektronikus kommunikációra kiterjedő;

-     a szűrés és blokkolás nem alkalmazható általában, generális prevenciós céllal;

-     ott egyáltalán nem alkalmazható szűrés és blokkolás, ahol nincs jogsértés;

-     a szűrést és blokkolást nem lehet kizárólag az internet-szolgáltató költségére bevezetni.

Vagyis a bíróság a Scarlet-ügyben sem vetette el teljesen a szűrés lehetőségét, csak ennek az egynek a bevezetését tartja a fentiek szerint aránytalannak.

Az újabb, Netlog-ügyhöz tartozó alapügyben a SABAM idézés kibocsátását kérte a brüsszeli elsőfokú bíróság elnökétől a Netloggal szemben (amely egy iwiw, facebook-szerű közösségi tárhelyszolgáltató), és többek között azt kérte, hogy késedelmi naponként 1000 eurós kényszerítő bírság terhe mellett kötelezzék a Netlogot arra, hogy azonnali hatállyal hagyjon fel a SABAM repertoárjába tartozó zeneműveknek és audiovizuális alkotásoknak a nyilvánosság számára engedély nélkül való hozzáférhetővé tételére irányuló bármilyen tevékenységgel. Első fokon sem született döntés, az elsőfokú bíróság azonnal az ECJ-hez fordult. 

Nem vitatott, hogy a szűrőrendszer létrehozása azt feltételezné, hogy a tárhelyszolgáltató azonosítsa egyrészt az összes – a szolgáltatásainak valamennyi felhasználója által e szolgáltató szerverein tárolt – fájlt, amelyek olyan műveket tartalmazhatnak, amelyeken a szellemi tulajdonjogok jogosultjai, állításuk szerint, jogokkal rendelkeznek. Másrészről, a tárhelyszolgáltatónak ezt követően meg kell határoznia, hogy e fájlok közül melyek azok, amelyeket jogellenesen tárolnak, és a nyilvánosság számára jogellenesen tesznek hozzáférhetővé, végül pedig meg kell akadályoznia a fájloknak általa jogellenesnek minősített rendelkezésre bocsátását.

A szűrőrendszer létrehozására vonatkozó meghagyás maga után vonná az érintett tárhelyszolgáltatónál tárolt információk teljes egészének vagy döntő többségének a jogosultak érdekében való nyomon követését. Ez a nyomon követés egyébiránt nem lenne időben korlátozott, valamennyi jövőbeli jogsértésre kiterjedne, és nemcsak a létező, hanem az említett rendszer létrehozásakor még meg nem alkotott művek védelmére vonatkozó kötelezettséget is feltételezné. Következésképpen az ilyen meghagyás a Netlog vállalkozási szabadságának súlyos sérelmét vonná maga után, mivel az arra kötelezné a szolgáltatót, hogy bonyolult, költséges és állandó informatikai rendszert hozzon létre, amelynek költsége kizárólag őt terhelné. Ráadásul a bírósági meghagyás hatásai nem korlátozódnának a Netlogra, mivel a szűrőrendszer sértheti e tárhelyszolgáltatók felhasználóinak alapvető jogait is – nevezetesen a személyes adatok védelméhez való jogukat, valamint információk fogadásának és közlésének szabadságát –, amely jogok védelméről az Európai Unió alapjogi chartája is rendelkezik. A bírósági meghagyás ugyanis magában foglalná egyrészt a tárhelyszolgáltató felhasználói által a közösségi hálózaton létrehozott profilokra vonatkozó információk azonosítását, rendszerszerű elemzését és kezelését, noha az e profilokra vonatkozó információk védett személyes adatoknak minősülnek, mivel azok főszabály szerint lehetővé teszik a felhasználók pontos azonosítását. Másrészt a meghagyás a tájékozódás szabadsága sérelmének veszélyével járna, mivel e rendszer valószínűleg nem lenne képes különbséget tenni a jogellenes és a jogszerű tartalom között, így alkalmazása a jogszerű tartalmú adatátvitelt is megakadályozhatná.

Következésképpen a Bíróság úgy válaszol, hogy amennyiben a nemzeti bíróság olyan meghagyást bocsátana ki, amely a tárhelyszolgáltatót e szűrőrendszer létrehozására kötelezi, nem tartaná tiszteletben azt a követelményt, hogy igazságos egyensúly álljon fenn egyrészt a szellemi tulajdonjog védelme, másrészt a vállalkozás szabadsága, a személyes adatok védelméhez való jog, valamint az információk fogadásának és közlésének szabadsága között. A Bíróság arra is emlékeztet, hogy a nemzeti hatóságok és bíróságok feladata, hogy a szerzői jog jogosultjainak védelme érdekében elfogadott intézkedések keretében igazságos egyensúlyt biztosítsanak a szerzői jog jogosultjainak védelme és az ilyen intézkedések által érintett személyek alapvető jogainak védelme között.

Úgy tűnik tehát, hogy a Scarlet-ügyből levont következtetések azzal tovább árnyalhatók, hogy 

- a szűrési feltételek kialakításánál nem csak a végfogyasztók magánszférájára, személyes adataira, véleményszabadságára kell figyelemmel lenni, hanem hangsúlyosan a szolgáltató tágan értelmezett vállalkozási szabadságára is

- a szűrés csak konkrétan megjelölt tartalmak tekintetében lehetséges (nem terjedhet ki az egész repertoárra, különösen nem értelmezhető rugalmasan, beleértve a mindenkor újonnan keletkező alkotásokat, teljesítményeket),

- csak feltételezett jogsértés esetén vezethető be a jelenlegi szabályok alapján.

Nyitva áll a kérdés, hogy a Bizottság a jogérvényesítési irányelv felülvizsgálata során elmozdítja-e az uniós jogot a jelenlegi helyzetből, ahogy több stratégiai dokumentumban is ígérte, a szolgáltatók intenzívebb bevonása útján. Ezek az ügyek mindenesetre hasznosítható következtetéseket tartalmaznak, ha a Bizottság ebbe az irányba akarna elmozdulni.

A High Court első ítélete a Premier League közvetítési jogait érintő ügyekben

A Football Association Premier League (FAPL) vs. QC Leisure és társai, ill. a Media Protection Services Ltd vs. Karen Murphy között folyamatban lévő ügyekben az Európai Unió Bíróságának (EUB) egyesített ügyekben hozott ítéletét követően a két alapügyben eljáró bíróság, az angol High Court of Justice meghozta az első ítéletet az angol első osztályú labdarúgó bajnokság, a Premier League közvetítési jogait érintő, nagy port felkavart ügyekben. Azonban sem a felperes FAPL, sem az alperes QC Leisure nem lehet teljes mértékben elégedett az ítéletben foglaltakkal.

A bíróság előtt folyó két eljárás – melyekről, ill. az EUB döntéséről Halász Bálinttal közösen írt bejegyzésünkben már beszámoltunk – előzménye, hogy a FAPL, a Premier League mérkőzései közvetítési jogaival rendelkező szervezet, angliai helyi bíróságok előtt eljárásokat kezdeményezett néhány egyesült királyságbeli vállalkozás (pl. a QC Leisure) és – többek között egy magánszemély, Karen Murphy által üzemeltetett - pub ellen, amelyek más EU tagállamokból hoztak be a Premier League mérkőzések megtekintését lehetővé tevő dekódereket, ill. e dekóderekkel élőben sugároztak Premier League meccseket. Ezek a külföldi dekóderek – melyeket egy, az FAPL-lel Görögországban szerződésben álló műsorsugárzó-szervezet hozott forgalomba - jóval olcsóbbak, mint az Egyesült Királyság területén legálisan megvásárolható, az FAPL egyesült királyságbeli partnerei, a Sky és az ESPN által forgalmazott dekóderek. A külföldi dekóderek behozatala, ill. azok használatával mérkőzések sugárzása nyilvánvalóan sértette az FAPL érdekeit az egyes TV-csatornákkal kötött szerződésekben foglalt kizárólagosság megsértése és eseteleges szerzői jogi jogsértések miatt. Az eljáró High Court előzetes döntéshozatalra utalta az ügyeket az EUB-hez a felmerült EU jogi kérdések (szolgáltatásnyújtás szabadsága, szabad verseny és szerzői jog) értelmezése céljából.

Az egyesített ügyekben az EUB ítéletét 2011. október 4-én hozta meg, melynek lényege az alábbiakban foglalható össze: egyrészt az uniós joggal ellentétes a labdarúgó-mérkőzések közvetítésének olyan engedélyezési rendszere, amely a műsorsugárzó-szervezeteknek tagállamonként biztosít területi kizárólagosságot, és amely megtiltja a televíziónézőknek, hogy ezeket a műsorokat dekóder segítségével más tagállamokban nézzék. Másrészt az ítélet kimondja, hogy a labdarúgó-mérkőzések önmagukban nem állnak szerzői jogi védelem alatt, azonban a nyitó képsorok, a főcímzenék, a mérkőzések összefoglalója és a különböző grafikák védett műnek minősülnek, így azok pubokban való közvetítése az Infosoc irányelv (2001/29/EK) értelmében vett „nyilvánossághoz közvetítésnek” minősül, amelyhez a mű szerzőjének engedélye szükséges.

Az EUB ítéletét követően az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező High Court az alapügyek tényállását és a vonatkozó nemzeti jogot köteles az EUB ítéletével összhangban értelmezni. Ez az értelmezés azonban jelentős gyakorlati nehézségeket vethet fel, amelyet jól mutat, hogy az High Court-nak az FAPL vs. QC Leisure és társai ügy február 3-ai ítéletében és az eljáró bíró által kifejtetteket követően a felperes FAPL, valamint az alperes QC Leisure képviselői is elégedetten nyilatkoztak.

Az ügyben eljáró bíró, Kitchin LJ indokolása szerint az alperes vállalkozások jogosultak tevékenységük folytatására – azaz a külföldi dekóderek behozatalára és azokkal mérkőzések sugárzására – oly módon, hogy – amennyiben lehetséges – elkerüljék az FAPL szerzői jogainak megsértését. Mindazonáltal – a vonatkozó angol jogszabály, a Copyright Designs and Patents Act 1988 (CDPA) 72. szakasz (1) bekezdésének értelmezésével kapcsolatban – a bíró azt is kifejtette, hogy a szerzői jogi értelemben vett műveket is tartalmazó mérkőzések felvételének nyilvános helyen, azaz pl. pubokban való sugárzása nem sérti a CDPA előírásait, amennyiben az azt megtekintő közönség nem fizetett a mérkőzés megtekintéséért. Továbbá a bíró hozzáfűzte – ahogy az az EUB ítéletéből is egyértelműen világossá vált –, hogy az FAPL műsorsugárzókkal kötött olyan szerződései, melyek megtiltják az érintett műsorsugárzó-szervezet nemzeti határain kívüli közvetítéseket, jogellenesnek minősülnek. Az FAPL nyilatkozatában kifejtette, hogy – az ítéletben foglaltakra tekintettel – a szerzői jog alapján egyértelműen jogosult a szerzői jogi értelemben műnek tekintett „mérkőzés-alkotórészek” pubok általi, az FAPL engedélye nélkül történő sugárzása esetén fellépésre. Ennek megfelelően – ahogy a nyilatkozatban áll - az FAPL folytatja a jogosulatlan felhasználók elleni harcot.

Az alperesek jogi képviselője elárulta, hogy kifejezetten elégedettek a bíróság megállapításaival, amely az alperesekkel szemben felhozott követelések jelentős részét elutasítani látszik. Továbbá az ügyvéd azt is kifejtette, hogy ügyfelei mindenképpen jogosultak a tevékenységük oly módon való folytatására, hogy az ne valósítsa meg az FAPL szerzői jogainak védelmét.

A két tárgyi ügy közül az elsőben hozott ítélet tükrében az FAPL – különösen a középtávú következményekre tekintettel – egyelőre inkább vesztesnek tekinthető. Mindazonáltal az ítélet indokolását olvasva felmerülhet az a kérdés is, hogy milyen módon lehet közvetíteni egy Premier League mérkőzést úgy, hogy a nyitó képsorok, a főcímzenék, a mérkőzések összefoglalói és a különböző grafikák (pl. a visszajátszások esetén megjelenő logó) nem láthatók a pubban a mérkőzések külföldi dekóderekkel való közvetítése során? Ez a tény a képet árnyalva – figyelembe véve a CDPA 72. szakasz (1) bekezdését – az FAPL javára is jelenthet előnyöket abban az esetben, ha a nézők fizetnek a Premier League meccsek nyilvános megtekintéséért. A képet azonban tovább bonyolítja, hogy a Premier League himnuszával kapcsolatban a bíróság elfogadta alperesek azon kötelezettségvállalását, mely szerint a himnusz hangosan nem kerül lejátszásra, ill. azt az ügyfeleik számára sem teszik lehetővé. Fentiekből kiderül az is, hogy a szerzői jogi jogkérdések, ill. a jogsértés és a károkozás terjedelme jelenleg még nem teljesen világos, melyre utal az is, hogy a High Court később ad ki egy a szerzői jogi jogsértés körülményeit és mértékét pontosító nyilatkozatot.

Általánosabban átgondolva a tényállásokat egyébként – tekintettel a másik, Karen Murphy ellen folyó eljárásra is – továbbá kérdéses lehet az is, hogy az Egyesült Királyságban érvényes – a többi EU tagállamhoz képest igencsak magas – előfizetési díjak az EUB által mértékként megszabott „megfelelő díjazás” követelményeit nem lépik-e túl. Ebben a kontextusban azonban az is érdekes szempont, hogy kielégítheti-e a megfelelő díjazás követelményeit az a körülmény, hogy az alperesek fizettek ellenértéket az FAPL műveiért – még ha annak összege jóval alacsonyabb is volt, mintha a vásárlásra az Egyesült Királyságban került volna sor. Továbbá átgondolandó, hogy milyen módon vehető figyelembe a megfelelő díjazás mértékének megítélésekor a pubokban való közvetítés, ha fizet belépőt a néző, ill. ha nem (ha egy adott tagállamban egyáltalán van olyan előírás, mint a CDPA 72. szakasz (1) bekezdése). A megfelelő díjazás, mint „gumiszabály” jelen, ill. egyéb esetlegesen felmerülő tagállami ügyekben való értelmezése döntő jelentőséggel bírhat.

A High Court ítélete elérhető itt: http://www.bailii.org/ew/cases/EWHC/Ch/2012/108.html

Sok hűhó semmiért? Magyarország csatlakozott a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Egyezményhez (ACTA)

2012. január 26-án Magyarország Tokióban az EU-tagállamok többségével és magával az EU-val együtt aláírta a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Egyezményt. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala erről szóló közleménye akkora hírértékkel bírt, hogy gyakorlatilag valamennyi mérvadó on-line újság beszámolt róla, megszólaltatva számos szakembert, érintettet vagy magát érintettnek gondolót. ACTA keresőszóra klikkelve olvasható az origo, az index, a hvg.hu, a napi.hu cikke, az ATV pedig vasárnap esti hírösszefoglalójában foglalkozik a témával. Bár helyesebb lenne azt mondani, a téma egy olyan aspektusával, amellyel maga az ACTA szinte egyáltalán nem, vagy legalábbis csak olyan mértékben, ami az európai viszonyokban nem fog változást eredményezni: a fájlcserére gyakorolt hatásokkal. A hírérték szakmai szemmel éppen emiatt majdnem hogy érthetetlen: ráadásul az utóbbi időszakban Magyarországon sokkal jelentősebb változásokat okozó események történtek a szerzői jog területén, amikor az Országgyűlés elfogadta a legutóbbi törvénymódosítást, de ez mintha elkerülte volna a tényfeltáró újságírók figyelmét. Ott talán még nagyobb szükség lett volna az újságírói kíváncsiságra, a tényekről való objektív beszámolókra.

Az ACTA-val kapcsolatban kezdettől fogva igen felfokozott volt a sajtó figyelme, bár a negatív hangok csak arra tudtak irányulni, hogy a nemzetközi tárgyalások nem zajlottak nyilvánosság előtt, sőt: mindaddig, amíg az EU és tagállamai ez ellen nem tettek, a tárgyalások lényegében teljes titokban zajlottak. A nagy titkolózás nem csak azt akadályozta, hogy széleskörű társadalmi diskurzus alakuljon ki az aktuális és lényegében percről percre változó szövegekről, hanem azt is, hogy a különböző lobbicsoportok intenzíven próbálják befolyásolni a szerződés tartalmát. Ennek kétségtelenül vannak előnyei és hátrányai, de azt mindenképp hozzá kell ehhez tenni: a nemzetközi szerződések tárgyalásai nem feltétlenül zajlanak a teljes nyilvánosság előtt, így ennek a követelése a diplomáciai tárgyalások során meglehetősen szokatlan volt.

Ráadásul az Európai Unió és tagállamai kezdettől fogva olyan pozícióval vettek részt a tárgyalásokon, amely tartalmában csak arra terjedt ki, hogy a jelenlegi, hatályban lévő, valamennyi tagállamban alkalmazott acquis tükröződjön az elfogadásra kerülő szabályokban. Ebből a szempontból teljességgel érthetetlen a legutóbbi híradás, miszerint a szlovén nagykövet kifejtette a kormányáétól eltérő álláspontját, ami feltehetően a szlovén diplomáciában is szokatlan gesztus, illetve hogy Lengyelországban egyesek abban reménykednek, hogy az ország esetleg nem ratifikálja az egyezményt. Mindenesetre az, hogy az EU mandátuma a hatályos jogra korlátozódott, amiatt lehetett így, mivel egyrészt az Európai Unióban világviszonylatban jelenleg viszonylag magas a szellemi tulajdoni oltalom szintje, a többi szerződő félre ez nem feltétlenül és nem minden területen igaz. Másrészt igazán nehéz lett volna olyan célok képviselete, amelyeket az EU maga sem valósít meg, illetve amelyben a tagállamok nem értenek egyet. Ráadásul az EU-nak egyébként is általános célkitűzése, hogy a saját jogának „exportját” érje el nemzetközi viszonylatokban, aminek a következménye az, hogy az európai művek Európán kívüli védelme is emelkedik, lényegében az EU-n belüli szintre. Ennek a tárgyalási attitűdnek az az eredménye, hogy a szövegben ma gyakorlatilag nincs olyan rendelkezés, amelynek alapján a jelenlegi uniós és azokon nyugvó nemzeti szabályokhoz hozzá kellene nyúlni. A nemzetközi szerződések esetében ráadásul gyakran nem is az a cél, hogy a saját védelmi rendszerünk erősítését kelljen vállalni: a cél az európai szellemi alkotások nemzetközi védelmének erősítése volt.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne lennének kezdeményezések a szellemi tulajdoni (és azon belül a szerzői jogi) jogérvényesítés erősítésére az Európai Unióban. Zajlik a jogérvényesítési irányelv felülvizsgálata, a Bizottság konzultációt indított az értesítési és eltávolítási eljárások nemzeti szabályozásáról és egyébként is folyik az érintettekkel való általános konzultáció a jogérvényesítésről. Ebből fakadóan jó eséllyel várható az, hogy a szabályozás el fog mozdulni a mai helyzetből: a Bizottság által kitűzött cél a személyes adatok védelméhez való jog figyelembevétele mellett a jogosultak adatszolgáltatási igényének érvényesíthetővé tétele, a szolgáltatók intenzívebb bevonása a jogérvényesítésbe. Ezt azonban nem az ACTA indukálja, hanem a jogérvényesítési irányelvből fakadó felülvizsgálati kötelezettségként van így. Ráadásul a változások korlátait számos európai bírósági döntés határozza meg, gondoljunk itt a ProMusicae- vagy a Tiscali-ügyre.

Persze nem lényegtelen kérdés, hogy mikortól lehet számítani arra, hogy az ACTA a fent említett hatásait ki tudja fejteni. Maga az egyezmény rendelkezik arról, hogy legalább 6 szerződő félnek el kell helyeznie a ratifikációs okmányát Tokióban ahhoz, hogy a szerződés hatályba lépjen. A ratifikációs okmányok letételének előfeltétele, hogy a szerződő felek a saját, belső jogukban kihirdessék a szerződést. Ezt Magyarországon az Országgyűlés végezheti el, a nemzetközi szerződések kihirdetésére vonatkozó, egyszerűsített eljárásban, a Kormány javaslata alapján. Feltételezhető, hogy a Kormány már nem kezdeményez társadalmi vitát a kérdésben: hiszen ha Magyarországon nem hirdetnék ki, az EU önálló ratifikációja eredményeként a szabályok nagy része úgy is mindenképp kötelezővé válna Magyarországon.

Végül meg kell egyezni, hogy az ACTA-val kapcsolatban az első közleményt követően villámgyorsan kialakult polémiát (hadd használjam kivételesen ezt a szót: hisztit) az SZTNH is érzékelte és egy abszolút jól használható, laikusok számára is érthető, korrekt tájékoztatót tett közzé itt. Ez a tájékoztató pedig lehetővé teszi mindenki számára, hogy megtudja, hogy mi is a vita tárgya, hiszen ebből a hírből angolul és magyarul is letölthető a teljes szöveg, így már csak az nem tudja, miről szól az ACTA, aki nem vette a fáradságot ahhoz, hogy elolvassa. 

Júniusban újratöltik az audiovizuális egyezményt

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 2012. június 20-a és 26-a között szervezi meg az audiovizuális előadásokról szóló nemzetközi szerződés elfogadása tárgyában ismételten összehívott diplomáciai konferenciát, Pekingben.

A WIPO 12 év után most második alkalommal tesz kísérletet az egyezmény elfogadására, miután 2000-ben a résztvevők nem tudtak megállapodni a jogátruházásról szóló 12. cikk szövegéről. (A 20 érdemi rendelkezés közül 19-ről megszületett a megállapodás már 2000-ben is.)

Az események tavaly gyorsultak fel, amikor – hosszas előkészítés után – a Szerzői és Szomszédos Jogi Állandó Bizottság (SCCR) júniusi ülésén sikerült egy kompromisszumos javaslatot elfogadni. A kritikus cikk szövege – szabad fordításban a következő –

12 cikk
Jogok átruházása

Szerződő felek úgy rendelkezhetnek nemzeti jogukban, hogy amennyiben egy előadóművész engedélyezte előadásának audiovizuális rögzítését, a Szerződés 7-11. cikkeiben meghatározott engedélyezési jogokat az audiovizuális rögzítés előállítója (producere) birtokolja, gyakorolja, vagy a nemzeti jog szabályai szerint megkötött felhasználási szerződésben az előadóművész az előállító számára átruházhatja.

A Szerződő felek az audiovizuális rögzítések tárgyában nemzeti jogukban előírhatják, hogy az említett hozzájárulást vagy szerződést írásba kell foglalni és azt a szerződés mindkét felének vagy meghatalmazottjuknak alá kell írniuk.

A jogok fent meghatározott átruházásától függetlenül, a nemzeti jogok, egyedi, kollektív vagy más megállapodások előírhatják, hogy az előadóművész az előadás minden jelen szerződésben – ideértve annak 10. és 11. cikkeit is – meghatározott felhasználása után jogdíjban vagy megfelelő díjazásban részesüljön.

A diplomáciai konferenciára kidolgozott alapjavaslat szövege letölthető innen.

Megjelent az IFPI 2012-es digitális zenei jelentése

Az IFPI immáron kilencedik éve készíti el és hozza nyilvánosságra a digitális zeneipari jelentését, a Digital Music Report-ot. Íme néhány személyes gondolat a 2012-es DMR-ről.

A DMR idei szlogene: "Expanding Choice - Going Global", vagyis a legális szolgáltatás számának megnövekedése folytán a globális hozzáférés mértéke is erősödik. Nem véletlen épp ezért, hogy a jelentés elején beköszönő Frances Moore igazolt optimizmusról beszél a zeneipar helyzetét illetően. Mind mondja: a digitális zenei bevételek 8%-kal nőttek, az előfizetéses online szolgáltatásokat (Spotify vagy Deezer) 2010-hez képest 2011-ben majd kétszer annyian vették igénybe, s mindemellett a jogérvényesítés hatásfoka is javult, melyet Moore többek között a "six strikes" rendszer bevezetésével, a HADOPI hatékony (?) működésével, illetve a Google-lel való együttműködéssel magyaráz.

Gyorshír: nem kell díjat fizetni az adatvédelmi nyilvántartásba való bejelentkezésért, amíg nem lép hatályba a díjrendelet

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) honlapján megjelent tájékoztatás szerint amíg nem teszik közzé és nem lép hatályba az adatvédelmi nyilvántartásba vételért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról szóló miniszteri rendelet, addig a bejelentésekért nem kell díjat fizet fizetni. A NAIH egyúttal azt is közzétette, hogy az adatvédelmi nyilvántartásba való bejelentkezések tekintetében jelentős ügyhátralékot kell feldolgoznia, így a kérelmek nyolc napon belül történő nyilvántartása vétele előreláthatólag nehézségekbe fog ütközni. Utóbbi esetben, azaz ha a NAIH a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet nem bírálja el nyolc napon belül, az adatkezelés e határidő lejártát követően megkezdhető. Természetesen ebben az esetben is be kell tartani az új adatvédelmi törvény rendelkezéseit, különösen az adatkezelés célja, jogalapja és az adatbiztonságra vonatkozó szabályok tekintetében.

Spanyolország eltörölte az üreshordozó-díjat

2012. január 1-jei hatállyal Spanyolországban megszűnt az üreshordozó-díj, legalábbis a korábban ismert formájában. A spanyol kormány várhatóan a közeljövőben fogja megalkotni azt az új rendszert, amely a szerzői jog jogosultjai számára biztosítja majd a kompenzációt a műveik magáncélú másolása miatt kiesett bevételeik után.

Az Európai Unió azon tagállamaiban, ahol ilyen típusú jogdíjat kell fizetni, számos kritika és támadás éri a fennálló szabályozást. A spanyol fejlemény mérföldkőnek is tekinthető e tekintetben. A változás közvetlen előzménye az Európai Unió Bíróságának az ún. Padawan ügyben hozott ítélete, amelyben a bíróság az üreshordozó-díjakra vonatkozó spanyol szabályozás EU jognak való megfelelését vizsgálta.

Az üreshordozó-díj azt a célt szolgálja, hogy a szerzőknek és egyéb jogosultaknak kompenzációt nyújtson a műveik és egyéb teljesítményeik magáncélú másolása miatti bevételkiesésre tekintettel. Habár az egyes tagállamok nem teljesen ugyanúgy szabályozzák ezt a típusú jogdíjat, általában az üres hordozók gyártója, importőrje vagy első forgalomba hozója köteles azt megfizetni. Szintén eltérő a tagállami szabályozás abban a tekintetben, hogy mely hordozók (CD, DVD lemezek, memóriakártyák, merevlemezek stb.) után és kinek a részére kell fizetni a díjat.

A magáncélú másolás, mint a szabad felhasználás egyik esete, azonban kizárólag természetes személyek által végzett - jellemzően jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgáló - felhasználásokra vonatkozhat. Éppen ezért például azon cégek vagy egyéb szervezetek, akik (digitális) hordozókat használnak fel, nem végezhetnek magáncélú másolást, ezért vitatják annak jogosságát, hogy az általuk megvásárolt hordozók után üreshordozó-díjat kelljen fizetniük. Hasonlóképpen, azon gyártók vagy forgalmazók, akik jellemzően üzleti felhasználásra gyártanak vagy értékesítenek hordozókat, szintén vitatják a díjfizetés jogosságát. A spanyol kormány e vita végére tett pontot, és egy, az Európai Unió Bíróságának útmutatásának megfelelően meghozott spanyol ítéletre is tekintettel hatályon kívül helyezte az üreshordozó-díjra vonatkozó korábbi szabályozást.

Amikor egy szó is számít

A szerzői jogi törvény decemberi módosítása az árva művek felhasználására vonatkozó szabályokat is érintette, azokat (Szjt. 57/A.§ (1)-(7) bekezdések) ugyanis január első napját követően immár az előadóművészi teljesítményekre is alkalmazni kell.

A törvény módosítása valódi, érdemi változást nem hoz a magyar jogrendszerben, mivel az árva művekre vonatkozó szabályokat a 100/2009. (V. 8.) Korm. rendelet 1.§ (2) bekezdése már eddig is alkalmazni rendelte az előadóművészekre, most ezt a szabályt emelte a jogalkotó a törvény szintjére.

A magyar jogalkotó széleskörű egyeztetést követően 2009-ben tette lehetővé, hogy az árva művek a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által kibocsátott engedély alapján hasznosíthatóak legyenek. A jogszabály akkori előkészítői megfelelően érzékelték, hogy az árva művek hasznosításával összefüggő kérdések a szerzői jog egyik slágertémájává válnak később. Igazuk lett, ezt nyilvánvalóan igazolja, hogy az Unió 2011 tavaszán nyilvánosságra hozta az e témában készült irányelv tervezetét. (Tegyük hozzá, ismereteim szerint a gyakorlatban alig-alig kérnek engedélyt a Hivataltól, vagyis a Szjt. által teremtett lehetőséggel szinte egyáltalán nem él a piac.)

Az Szjt. módosítására szükség volt, jogelméleti szempontból ugyanis nem volt helyes megoldás, hogy az árva művekre vonatkozó rendelkezések tárgyi hatályát egy kormányrendelettel terjesztették ki az előadóművészekre. A jogszabály előkészítői ugyanakkor túlzott nagyvonalúsággal fogalmazták meg a módosítást.

A szerzői jogi törvény számos helyen tartalmaz olyan rendelkezést, amely valamely szerzői rendelkezést „megfelelően” alkalmazni rendel egy vagy több más jogosultra is. A „megfelelően” kifejezés alkalmazása nem csak jogi blikkfang, arra utal, hogy a szerzői jog jogosultjai nem minden tekintetben „üzemelnek” azonos módon (például más a védett tárgy, a védelmi idő, a védett vagyoni és személyhez fűződő jogok köre… stb.), a meglévő különbségekre pedig tekintettel kell lenni az utaló rendelkezések esetén is.

Akkor, amikor a jogalkotó elmulasztotta alkalmazni a „megfelelően” kifejezést, szigorú értelmezés mellett lényegében alkalmazhatatlanná tette a rendelkezést. Kár érte, egy kicsit nagyobb figyelemmel jobb eredményt lehetett volna elérni.

Konferencia a szerzői és emberi jogokról Szegeden

Kedves kollégák és blogolvasók! Rendhagyó módon hadd ajánljam valamennyiük szíves figyelmébe a 2012. február 25-én Szegeden megrendezésre kerülő "Copyright and Human Rights in the Information Age: Conflict or Harmonious Co-existence?" című konferenciát.

A TÁMOP által támogatott angol nyelvű rendezvényen azt a felfutóban lévő kérdést (érvelést, vitatémát) fogjuk körbejárni nemzetközi és hazai szereplők segítségével, hogy mennyi realitása, létalapja van annak a fájlcserélés világában megerősödni látszó érvnek, hogy az "internethez való hozzáférés emberi jog", s így az internet-hozzáférés felfüggesztése emberi jogot sérthetne.

A hivatalos angol felhívóban a konferencia célkitűzését nagyjából így adtam meg: "The conference aims to focus on questions concerning the constant improvement of digital technologies and Internet and how they might contribute to the evolution of a new human right; whether access to Internet is a segment of human rights like access to information, freedom of speech, and therefore has human rights level protection; whether and how interests under human rights and copyrights regimes can coexist with each other; whether the arguments of the file-sharing community establish sufficient basis for protecting users’ activity that involve infringements of copyrights."

A rendezvényen olyan előadók jelezték már részvételi szándékukat, mint Bakos Eszter, Bodó Balázs, Enrico Bonadio, id. Ficsor Mihály, Gyenge Anikó, Molnár István, Tuomas Mylly, Mark Shugurov, Stefan Larsson, Szabó Imre, Tomori Pál, illetve Peter Yu. A névlista tükrében garantált a kritikai szemléletű vita - pro és kontra egyaránt. Valamennyi érdeklődő részvételét örömmel fogadjuk (egy szimpla e-maillel elég a részvételi szándékot jelezni), és előadókat is örömmel várunk még (az előadók absztraktjukat a mezei@juris.u-szeged.hu e-mail címre január 16-ig szíveskedjenek részemre - az alábbi linken elérhető felhívás szerint - eljuttatni). A konferencián való részvétel ingyenes!

Mezei Péter

szervező

E-mail: mezei@juris.u-szeged.hu

(További részletekért kattints ide.)

Még egyszer az Szjt. új szabad felhasználási szabályairól

A szerzői jogi törvény legutóbbi módosításában a többi, nagy horderejű módosítás mellett szinte elbújt az a két (és fél) szabály, amely a szabad felhasználásokról szóló rendelkezések körében vezetett be változtatásokat. A jelen blogbejegyzésben – mivel egy önálló cikk terjedelme a témához talán túl hosszú is lenne – ezeket értékeljük. Békés Gergely kollégánk az elsővel kapcsolatban két poszttal ezt megelőzően már kifejtette az álláspontját, amellyel - nem meglepő módon - az enyém sok ponton egybecseng, észrevételeimet azonban kissé más nézőpontból vizsgálódva teszem meg.

Az első, általam is vizsgált módosítás az Szjt. 36. § (5) bekezdésébe vezetett be új rendelkezést, kimondva, hogy eredeti műalkotások kiállítása vagy műkereskedő közreműködésével történő visszterhes átruházása esetén a műalkotások szabadon többszörözhetők és terjeszthetők az esemény reklámozása céljából, az esemény népszerűsítése által indokolt mértékben és körben, amennyiben az egyéb jövedelemszerzési vagy jövedelemfokozási célt közvetve sem szolgál. Az eredeti műalkotás és a műkereskedő fogalmának meghatározására a 70. § (2) és (3) bekezdését kell alkalmazni.

Ez a szabály abba a koncepcióba illeszkedik, amely a képző- és iparművészeti, valamint fotóművészeti alkotások piacán egy, a műkereskedők számára a jelenleginél szerzői jogi szempontból kedvezőbb környezet kialakítását célozza azáltal, hogy a követőjogi díj, továbbá a fizető köztulajdon mértékét átlagosan 20%-kal csökkenti, bár a szabad felhasználás bevezetésének szükségességére az indokolás semmilyen okot nem hoz fel. (A módosítás ellen az alkotók szervezetei 2011. októberében nyílt levélben fordultak az igazságügyi tárca miniszteréhez, az eredmény fényében lehet mondani, hogy hiába.) Szükséges itt azt megjegyezni, hogy ha kitekintünk a szerzői jogon kívüli helyzetre is, akkor láthatjuk, hogy ez a módosítás az egyébként is drámaian alulfinanszírozott képzőművészettel foglalkozó művészeket újabb bevételektől fosztja meg, ugyanakkor semmilyen számítást, hatáselemzést nem tartalmaz az indokolás abban a tekintetben, hogy ez esetleg kompenzálásra kerülhet-e olyan módon, hogy ez majd úgy meglendíti a műalkotások kereskedelmét, hogy végső soron több alkotást adjanak el a műkereskedőkés így a követőjogdíj bevétel növekedése kiegyenlítené a kiesést. Tartani lehet attól a jelenlegi gazdasági környezetben, hogy erre egy ideig még nem fog sor kerülni. Itt tudni kell azt is, hogy ma a nyilvántartott, megközelítőleg 170 galériából körülbelül 20 fizeti meg egyáltalán a követőjogi díjat (ez nem azt jelenti, hogy ennyi lenne a díj fizetésére kötelezettek száma). Helytállónak tartjuk emiatt Gergő megállapítását, miszerint az Országgyűlés (és tegyük hozzá: a javaslatot benyújtó Kormány) nem igazán szereti a képzőművészeket. Még egy adattal hadd szolgáljunk: 2010-ben összesen 12 millió (!) forintot tudott a jogkezelő szervezet beszedni követőjogi díjként azoktól a galériáktól, amelyeknek egyébként hozzávetőleg 15-16 milliárd (!) forint az éves forgalma. (Talán elfogultság nélkül állítható, hogy nem ez a díj teszi őket tönkre és nem is ennek a pár millió forinttal való csökkentése fogja a galériák működését fellendíteni, ugyanakkor az alkotóművészek számára fontos lett volna a megőrzése.)