Jó-e, ha kartelleznek az elektronikus könyvkiadók?

Az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága vizsgálatot indított az e-book piac egyes szereplői ellen amiatt, mert a legnagyobb kiadók ügynöki modellben akarják értékesíteni az e-bookjaikat. Ebben a modellben nem a közvetítő (a tényleges eladó) határozza meg a fogyasztói árat, hanem a kiadó.

A Bizottság szerint ez a modell sértheti az EU anti-tröszt szabályait, amelyek tiltják a kartelleket és más korlátozó üzleti gyakorlatokat.

A kiadók szerint ez csak visszatérés korábbi internetes kereskedelmi modelljükhöz, amelytől már eltértek és az eltérés korábban nem eredményezett sem nagyobb kínálatot, sem jobb hozzáférést. A kiadók szerint a modell célja az Amazon monopolhelyzete létrejöttének megakadályozása. Jelen pillanatban azonban a fogyasztók is a kiadók ellen vannak, mivel sokallják az árakat és kevesellik az e-bookként hozzáférhető könyvek mennyiségét. Ezt a hozzáállásukat pedig elég egyértelműen ki is fejezik a lostbooksales.com oldalon, ahova azon könyvek címét lehet feltölteni, amelyekre lenne vásárlói igény e-book formátumban, de a kiadók nem adják ki ezeket. Az említett weboldal egyértelmű jelzése annak, hogy a legális piaci hiány szinte automatikusan növeli a feketepiac terjedelmét.

A helyzetről részletes összefoglaló a Guardian-ban olvasható itt:

http://www.guardian.co.uk/books/booksblog/2011/mar/16/hard-times-publishers-eu-raids-ebooks.

 

Breaking News: elmeszelték a Google Books Agreementet!

2011. március 22-én Denny Chin szövetségi bíró végre állást foglalt a Google és az Authors Guild, valamint az Association of American Publishers között 2009 végén köttetett (módosított) "Google Books Settlement Agreement" kapcsán.

Az időközben szövetségi fellebbviteli bíróságra felkerült Chin bíró szerint a megállapodás jóváhagyása de facto monopóliumot eredményezne a Google részére, s a megállapodás egyébként sem volt "fair, adekvát és ésszerű", s ily módon "túl messzire ment". Az előbbi érv összhangban áll az USA Igazságügyi Minisztériuma által kifejtett aggályokkal. S hogy a megállapodás ne lett volna fair, adekvát és ésszerű, következésképp túl messzire ment volna? Erről minden bizonnyal mindenkinek más a véleménye.

Valószínűleg az egyezséget aláíró felek egyike sem igazán örül az események ilyetén alakulásának. A Google bizonyosan nem, hisz a könyvdigitalizálási projekt ily módon veszélybe került (már az Egyesült Államokban is). Valószínű, hogy a szerzők és a kiadók érdekképviseletei is boldogok lettek volna a 125 millió dolláros megállapodás engedélyezésével. Bár a Google nagyhatalmi törekvései sokakat elrémítenek Európában, mégis elképzelhető, hogy a privát könyvdigitalizációs projekteket a jövő részeként elfogadni tűnő (javasoló) Bölcsek Tanácsa is összeül egy munkaebédre (vö. az "Új Reneszánsz" vitairattal itt és itt).

És vajon örül-e valaki Chin véleményének? Igazi versenytársai nincsenek a Google-nek (a Microsoft már régen letett könyvdigitalizálási terveiről, az Amazon potenciálját e téren nem ismerem), így ebből a szemszögből nézve különösebben senkinek nem kedvez a végzés. Az persze sejthető, hogy a Google piaci pozícióinak erősödésétől tartók pozitívan fogadják a fejleményeket. És gondolom a legtöbb olyan szerzői jogosult, akinek fenntartásai voltak az engedély nélküli digitalizálással szemben, ugyancsak fellélegezhetett (legalábbis egy időre).

Visszatérve a kiinduló ponthoz: a Google Books üggyel kapcsolatos további lépések egyelőre bizonytalanok. A 2005-ben indult alapügy felperesei három opció közül választhatnak: (1) folytatják a Google-lel szemben indított pert, (2) elállnak a keresetüktől, (3) esetleg új megállapodást kötnek az alperessel. Ha választani lehet, ez utóbbira tippelnék, mint legvalószínűbb forgatókönyv. Nem csupán azért, mert az eredeti és a módosított megállapodás elkészítésébe már így is rengeteg energiát fektettek a felek, hanem mert maga Chin sem zárta ki annak lehetőségét, hogy egy lényegesen módosított (harmadik) megállapodás ne menne át a bíróság rostáján.Főleg, ha a rendszert a jelenlegi "opt-out" helyett "opt-in" jellegűre formálnák át, utal erre a végzésben (46. oldal) Chin. Fontos persze, hogy alapjaiban tűnik problémásnak az "opt-in" szisztéma követelése az árva művek esetén, amik eleve azért árvák, mert jogosultjaik nem találhatók meg, sőt általában nem is gyakorolják - egyébként kétségtelenül létező - jogaikat. Vagyis maguk a szerzők sem tudják, hogy kérelmezniük kellene, hogy egyes műveik a rendszerbe kerüljenek...

A következő tárgyalási nap 2011. április 25-ére lett kitűzve. Azt követően minden bizonnyal okosabbak leszünk, és látjuk, hogy egy hónap alatt mire jutnak a felek.

A Chin bíró által kiadott végzés már elérhető a Scribd-en. A fentiekkel kapcsolatos első híreket pedig lásd a New York Times cikkében. (A Google Books oldalán egyelőre egy szó sem esik a fentiekről.)

(A kérdéskörrel kapcsolatos korábbi bejegyzéseket a jelen blog itt és itt lehet elolvasni.)

 
Címkék: google internet könyv usa eu szerzői jog

Te nyuszi! Hát a sapkád?

Visszatérő - és tegyük hozzá, sok tekintetben jogos - kritika a tartalomiparral szemben, hogy az nem képes a fogyasztói igényeket kielégíteni, mivel a népszerű tartalmak gyakran nem érhetőek el online módon a nyilvánosság számára.

 

Az említett kritikára adott volna választ két német médiaóriás, az RTL és a Pro7Sat1 csoport, amikor közös videómegosztó portált hoztak volna létre elsősorban saját tartalmaik számára. Az elképzelés szerint a televíziós programok megnézése után díjat ugyan nem kellett volna fizetni a látogatóknak, de reklámokat helyeztek volna el a műsorok köré. A terv megvalósítását a múlt héten a német versenyhatóság akadályozta meg, mivel álláspontjuk szerint az akadályozta volna a szabad versenyt.

 

A nyilvánosságra hozott sajtóközlemény szerint (előzménye itt) a német versenyhatóságot elsősorban az zavarta, hogy a két vállalkozás nem nyitotta volna meg eléggé a rendszert a többi televíziónak, miközben ez utóbbiak a televíziós reklámokért folytatott versenyben konkurenciájuknak számítanak. A két cég nem engedte volna teljesen szabadon megválasztani például a felvételek minőségét, megjelenési időpontját, vagy időablakát. A vizsgálat során a két televízió ugyan bővítette az együttműködés lehetőségét, a versenyhatóság megítélése szerint ugyanakkor csak a platform teljes - nem csak a televíziókra, hanem az online tartalomszolgáltatók számára történő - megnyitásával lehetett volna elejét venni a verseny korlátozásának. A teljes nyitást azonban az RTL és a Pro7Sat1 nem kívánta, mivel - a megjelent elemzések (pl. itt és itt) szerint - annak hatására a szolgáltatás túlságosan hasonlított volna a YouTube-ra, miközben ők inkább a Hulu-t tekintették mintának.

A döntés nem jogerős, a két televízió egy hónapon belül nyújthatja be fellebbezését.

Úgy tűnik, néhány esetben nem csak a túl kevés, hanem a túl sok sem üdvözítő.

 
Címkék: rtl németország szerzői jog versenyjog pro7sat1

Airfield-ügy (C-431/09., C-432/09.) - főtanácsnoki vélemény

 A Hof van beroep te Brussel (Belgium) által az N.V. Airfield, B.V. Canal Digitaal kontra C.V.B.A. Belgische Vereniging van Auteurs, Componisten en Uitgevers (Sabam), illetve az N.V. Airfield kontra kontra B.V.B.A. Agicoa Belgium alapügyekben 2009. november 2-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmekben a következő két kérdést terjesztette elő:

 1. Ellentétes-e a 93/83 irányelvvel, ha a digitális műholdas televíziós szolgáltatónak be kell szereznie a jogosult engedélyét olyan tevékenység esetében, amely során a műsorsugárzó szervezet a műsorhordozó jeleit állandó közvetítő vagy kódolt műholdas jel segítségével valamely tőle független digitális műholdas televíziós szolgáltató számára szolgáltatja, aki ezeket a jeleket egy vele kapcsolatban álló társaság közreműködésével kódolja és játssza át műholdra, majd ezt követően e jeleket a műsorsugárzó szervezet engedélyével televíziócsatorna-csomag részeként, azaz együttesen sugározzák a műholdas televíziós szolgáltató előfizetői részére, akik a műsorokat a műholdas televíziós szolgáltató által rendelkezésükre bocsátott dekódoló kártya vagy Smart­card segítségével egyidejűleg és változatlanul tekinthetik meg?

2. Ellentétes-e a 93/83 irányelvvel, ha a digitális műholdas délyét olyan tevékenység esetében, amely során a műsorsugárzó szervezet a műsorhordozó jeleit tőle független digitális műholdas televíziós szolgáltató utasításai alapján műholdra juttatja, majd ezt követően e jeleket a műsorsugárzó szervezet engedélyével televíziócsatorna-csomag részeként, azaz együttesen sugározzák a műholdas televíziós szolgáltató előfizetői részére, akik a műsorokat a műholdas televíziós szolgáltató által rendelkezésükre bocsátott dekódoló kártya vagy Smartcard segítségével egyidejűleg és változatlanul tekinthetik meg?

A két ügyet az Európai Bíróság 2010. január 6-án egyesítette, így a főtanácsnoki vélemény és a majdani döntés is egységesen fog megszületni a két ügyre vonatkozóan.

A 2011. március 17-én nyilvánosságra hozott főtanácsnoki vélemény konklúziója szerint:

Az irányelv nem zárja ki, hogy egy műholdas csomag szolgáltatója kötelezett legyen a szerzői és szomszédos jogok jogosultja engedélyének hozzájárulását beszerezni olyan cselekmények vonatkozásában, amelyek esetében egy műsorsugárzó szervezet az ő nevében a programját hordozó jeleket olyan feltételek mellett továbbítja, mint amely az alapeljárásban a vita tárgya.

A főtanácsnoki vélemény nem áll rendelkezésre magyarul, sem angolul. A fordítás nem szó szerinti, a blogbejegyzés szerzőjének a német hivatalos szövegből készült, értelmezett fordítása.

 
Címkék: szerzői jog eu hírek európai bíróság

Kalózkodás. Csak árazási probléma?

 

Megjelent egy cikk a hwsw.hu-n, amely a „kalózkodás” lehetséges okaival foglalkozik egy kanadai felmérésre hivatkozva:
„A kutatók szerint egész egyszerűen egy globális árazási problémával nézünk szembe, a fejlett országok lakóinak pénztárcájához igazított lemezek és filmek aránytalanul drágák a kevésbé fejlett országokban.”
Vitatkoznom kell ezzel a leegyszerűsített állítással. Ennél ugyanis sokkal komplexebb a probléma.
Mi a "kalózkodás"?
Nézzük először magát a jelenséget, amit meg kívánunk érteni. Ez nem más, mint hogy a közönség tartalomfogyasztási igényeit tömegesen illegális forrásokból elégíti ki. Aki akarja, hívhatja kalózkodásnak, én nem szeretem így hívni, és a szerzői jogi nemzetközi egyezmények is csak a kifejezetten üzletszerű jogsértésekre tartják fenn a fogalmat.
Az árazás az ok?
Nos, nem hiszem, hogy e jelenség megerősödésének az árazás lenne a meghatározó kiváltó oka. A magas ár önmagában nem feltétlenül jelent problémát – itt van például a Ferrari, amelyet az egész világ férfilakosságának 80%-a, legalább kétmilliárd ember szeretne magának, mégis évente csak 6.400-at adnak el belőle. És megy a szekér.
A „kalózkodáshoz” a magas ár mellett nyilván szükség volt az internet megjelenésére is. Ez tette technikailag lehetővé, hogy az eddig fizetség ellenében elérhető tartalmak széles körben ingyenesen is elérhetővé váljanak, szerzői jogi engedélyekkel nem rendelkező forrásokból.
Ezért úgy tűnik, hogy a jelenség megerősödésének kiváltó oka sokkal inkább ez az új technikai lehetőség, és emellett egy jogi/jogérvényesítési ok: sem az új, illegális források üzemeltetői, sem azok fogyasztói nem szembesültek emiatt tömegesen büntetéssel. (Magyarul: kicsi a kockázat.)
A cikkben leírt állítás, miszerint „a kalózkodás árazási probléma” helyesen így hangzana: „a kalózkodás jelenségére adott iparági válasz egyik fontos eleme lehet az árazási modellek adaptálása”.
Kétlem azonban, hogy önmagában az árazás megváltoztatása bárhol is eredményt hozna. Az elmúlt két évtizedben sok úttörő üzleti modell látott napvilágot a tartalomiparban. Olyan megoldás azonban, ahol a jogosultak egyszerűen megváltoztatták árazási modelljüket, és ez önmagában megszüntette volna a „kalózkodást”, előttem nem ismert.
Elég talán néhány zenekar próbálkozását megemlíteni, ahol a letöltésekre „becsületkasszát” vezettek be; a széles tömegek nem álltak a fizetők közé, amit kiválóan mutat, hogy ezek a törekvések a mai napig elszigeteltek maradtak, komoly üzleti szereplők nem tudták erre átállítani üzleti modelljeiket.
Ennek nagyon egyszerű oka van. A 0 Ft mindig olcsóbb, mint az 5 Ft. A közgazdasági racionalitás pedig azt súgja: az emberek mindig a hasznosság alapján döntenek.
Egy gondolatkísérlet
Ha így nézzük a kérdést, egy érdekes gondolatkísérletbe is belevághatunk. Próbáljuk meg forintosítani az ár mellett a fogyasztó számára jelentkező járulékos „költségeket” is. Nézzük, mi határozza meg a hasznosságot a legális és az illegális tartalomszolgáltatások esetén.
Mik az illegális tartalomforrások használatának járulékos költségei?
- internet-előfizetés költsége
- hardverköltség
- kényelmetlenség (az illegalitás miatt általában nem nyújthatnak olyan kényelmes szolgáltatást, mint a legálisak, nem olyan kényelmes a kezelőfelületük, nem nyújtanak kiegészítő szolgáltatásokat, stb.)
- bizonytalanság (bármikor előfordulhat, hogy a fogyasztó kedvenc torrentoldalát bezárják)
-felelős szolgáltató hiánya (ha nem azt kapjuk, amit kértünk, nincs kivel szemben szavatossági igényt érvényesíteni)
- biztonsági kockázatok (nem tudhatod, milyen vírust, stb. töltesz le)
- lebukás és büntetés kockázata
- etikai kérdések (sokaknak talán mégis kényelmetlen ingyen elvenni valamit, amiért tudják, hogy fizetni kellene)
Mik a legális tartalomforrások használatának járulékos költségei?
- internet-előfizetés költsége
- hardverköltség
- kényelmetlenség (igen, sajnos a legális szolgáltatásoknak is megvannak a maguk kényelmetlenségei: az egész DRM-problematikát e pont alatt tárgyalhatjuk: pl. ha nem használhatom a letöltött fájlt bármilyen lejátszón)
- kínálat szűkössége (nem minden jogosult minden tartalma érhető el, sokszor komoly katalógusok hiányoznak a szolgáltatásból)
- a lúzerség érzése (fizetni valamiért, amit mindenki más ingyen szerez be...?!)
Ha így nézzük, akkor mégis igaz a kijelentés: a kalózkodás valóban "árazási" probléma. Csak helyesen kell értenünk, és a fenti járulékos költségeket is „be kell áraznunk”. Ha a tartalomipar megoldást kíván találni, egyértelmű a stratégia: a legális tartalomforrások használatának járulékos költségeit csökkenteni, az illegálisokét növelni kell.
Elvileg hogyan lehet csökkenteni a legális szolgáltatások költségeit?
- az árazás átalakításával (alacsonyabb ár, előfizetés típusú megoldások, reklámbevételekre építés, stb.)
- kényelmesség fokozásával (jobb kezelőfelület, többletszolgáltatások nyújtása, összekapcsolt szolgáltatások nyújtása, stb.)
- teljes kínálat nyújtásával (legyen minden zene, minden film elérhető!)
- a lúzerség érzésének kiváltása (pl. a felelősségérzettel)
Elvileg hogyan lehet növelni az illegális szolgáltatások költségeit?
- a kényelmetlenségek fokozásával/hangsúlyozásával
- a biztonsági kockázatok fokozásával/hangsúlyozásával
- a lebukás kockázatának növelésével/hangsúlyozásával
- az etikai kérdések tisztázásával, hangsúlyozásával.
Ez persze nagyon lélektelen, egyszerűen a logikára építő összefoglalás. A fentiek közül nem minden lépés vállalható, kivitelezhető. Hallhattunk például olyan esetekről, hogy egyes jogtulajdonosok szándékosan vírust csempésztek a fájlcserélő hálózatokba, ami ugyan növeli az illegális szolgáltatás járulékos költségeit, de törvénytelen és etikátlan tett.
Az viszont valószínűsíthető, hogy a sikeres megoldásnak több fenti elemet kell kombinálnia. Nem minden az ár!
 
Címkék: internet szerzői jog fájlcsere

Feltalálták az ausztrál viaszt?

A fájlcserélés egyelőre megállíthatatlannak tűnik. Ez nem csupán a szerzői művekhez való hozzáférés könnyedsége és ingyenessége miatt igaz, hanem azért is, mert a jelenségben így vagy úgy érintett szereplők (elsősorban a magánszemélyek, a P2P szolgáltatók, az internetszolgáltatók, a szerzői jogosultak és azok érdekképviseletei, valamint az államok) képtelenek közös nevezőre jutni a megoldást illetően. Az egyet nem értés az egyik legnagyobb akadálya a jogsértések elleni hatékony fellépésnek, valamint annak, hogy a fogyasztást ismét (többségében) jogszerű mederbe tereljék. Az AFACT v. iiNet ügy tapasztalataiból okulva az iiNet ISP most egy olyan modellel rukkolt elő, amely megoldást kínálhat a fenti problémára.

Az AFACT v. iiNet ügyben a bíróság kimondta, hogy az ISP nem tartozik felelősséggel az előfizetői által elkövetett szerzői jogsértésekért. Ezzel a fórum rögzítette, hogy alapesetben az ISP nem hasonlítható a P2P szolgáltatókhoz (pl. az Ausztráliában pervesztes KaZaA-hoz). Az iiNet a héten kiadott egy olyan vitairatot, amelyben talán sikerült feltalálnia az "ausztrál viaszt", alternatívát kínálva több olyan problémára is, melyek a fájlcseréléssel szembeni küzdelem jelenlegi világában panaszra adhatott okot. Ilyen például a HADOPI törvény alapján elrendelhető internet-hozzáféréstől való megfosztás, amely feszegeti a szólásszabadság és információhoz jutás szabadságának határait; az ISP-k aktív bevonása a fájlcsere elleni küzdelembe, ami könnyen előidézheti a netes semlegesség csorbulását; avagy a jogérvényesítéssel kapcsolatos terhek megosztása (vagyis ki mit fizessen, és e költségeket kire lehet áthárítani).

Az iiNet vitaanyaga szerint a mozifilmek jogellenes megosztásának legjelentősebb oka az, hogy a tartalmak nem érhetők el ésszerű időn belül digitális formában, és akkor is csak drágán. Az iiNet ráadásul komoly kritikával illeti a filmipart azért, hogy a filmek népszerűsítésére szánt irdatlan összegekkel olyan túlkeresletet generáltak, amelyből fakadó igényeknek nem képesek megfelelni, ezzel is hozzájárulva a kalózkodás kifejlődéséhez. (Mindez egybecseng azzal, amit Bodó Balázs is írt doktori értekezésében.) Mindez főleg annak fényében igaz, hogy bár a zeneipar, az elektronikus könyvek piaca és a szoftvervilág is küzd a fájlcserélés bántalmaival, mégis működőképes és fejlődő digitális alternatívát képesek felkínálni.

Az iiNet most egy olyan új megoldási javaslattal rukkolt elő, amely képesnek tűnik megoldani azt a dilemmát, ami abból fakad, hogy jelenleg nincs olyan eljárás vagy szervezet, amely a jogosultak bíróságon kívüli igényérvényesítésének határt tudna szabni, ezzel is létrehozva egy egyensúlyi állapotot az érdekoldalak között.


A mellékelt ábra az iiNet által javasolt megoldást ismerteti. Eszerint a szerzői jogosultak feladata lenne a jogsértők utáni nyomozás, s a begyűjtött bizonyítékokat egy független szervezetnek kellene eljuttatniuk, amelynek döntenie kell e bizonyítékok meggyőző erejéről. Amennyiben a jogsértés igazoltnak tűnik, a független szervezet az ISP-hez fordul, s a jogsértő személyes adatainak kiadását kezdeményezi. Az így megszerzett adatokkal a független szervezet - és sosem a szerzői jogosult - rendelkezik, és ez alapján értesítést küldhet az érintett fogyasztónak, ismételt jogsértés esetén pedig akár szankciókat is alkalmazhat. Végül - rendkívül fontos elemként - a fogyasztónak világos fellebbezési joga lenne a független szervezethez minden jogsértéssel kapcsolatos gyanúsítás esetén.

Az sem meglepő, hogy az iiNet az eljárás során felmerült költségek legjavát a szerzői jogosultakra terhelné, nem az ISP-kre. A domináns kérdés a költségek viselésével kapcsolatban ugyanis az, hogy "kinek az érdekében áll" az adott részfeladat.

A szankcionálásra pedig ugyancsak egyedi ötlettel rukkoltak elő az ausztrálok: a közlekedési szabályszegésekhez hasonló "pontrendszert" lehetne bevezetni különféle fokozatokkal és elévülési idővel. Az internet-hozzáférés felfüggesztését azonban nem találja sem arányosnak, sem szükségesnek az iiNet.

A fenti modell megfontolandó ötleteket tartalmaz. Több olyan eleme van persze a rendszernek, mely magyar környezetben - vagy akár világviszonylatban - másként vagy csak nehezen lenne alkalmazható. (Így például az iiNet említést sem tesz arról, mennyire reális ötlet a szerzői jogosultaktól elvárni egy világszintű ellenőrzést, s hogy ennek milyen kontraszelektív következményei lennének. Például csak egy szintig várható el, hogy a költségek jogosultakra terhelése ne jelenjen meg a szerzői művek vételárában, tovább fokozva az ingyenes és a fizetős jogszerű tartalmak között - feltéve, hogy a jogosultak nem váltanak más üzleti modellekre.)

(A fenti jelentésről a TorrentFreak is készített bejegyzést, amely elérhető az alábbi linken.)

 
Címkék: internet ausztrália szerzői jog fájlcsere jogérvényesítés afact iinet

Ausztria és a rockosított himnusz tanulságos esete

Az osztrák oktatási tárca 2010-ben a képzési reform keretében készített egy rövidfilmet, amelyben híres osztrákok fiatalkori képeit vetítik az osztrák himnusz modern átiratának zenei aláfestésével. A kampány a fiatal tehetségek támogatására hívja fel a figyelmet, hangsúlyozva a nemek közti egyenlőséget. Azonban az osztrák himnusz szövegének szerzői jogi jogutódai a himnusz megkérdezésük nélküli „megfiatalításával” nem értettek egyet, s meg sem álltak a legfelsőbb bíróságig. Egy eset, ahol érezzük, hogy a szerzői jog nem azt szolgálja, amire eredetileg teremtetett.

 
„Heimat bist du großer Söhne und Töchter”, vagyis „a haza a nagyszerű fiaiból és lányaiból áll”- ez az a sor a kedvelt osztrák popénekesnő, Christina Stürmer verziójában, amelyet a jogutódok sérelmeztek, mert szerintük a szöveg „lányokkal” történő kiegészítése, még ha a modern egyenjogúságot hivatott is kifejezni, megbontja az eredeti sorok hexameterét, megakasztja a rímet, tehát összességében csonkítja a mű egységét. Másrészt a minisztérium információs kampányának rövidfilmje a himnusz felhasználásának nem a tipikus, protokolláris módja, hanem egyfajta reklámcélt szolgál, így engedélyköteles felhasználás. Bár a személyhez fűződő jogok sérelmével nem értett egyet, azt kimondta a legfelsőbb bíróság, hogy „a hivatalos használatra megalkotott hivatalos mű” nem bármilyen felhasználása szabad, így még az Osztrák Államnak is szükséges lett volna a jogutódokkal megállapodni, ha a himnusz rockosításával készít kampányfilmet (4Ob171/10s).
 
A döntés véleményem szerint arra is visszavezethető, hogy az osztrák állam a himnusz elfogadásakor nem járt el körültekintően. Amikor a II. világháborúban kompromittálódott Haydn-himnusz helyett 1946-ban pályázatot írtak ki egy Mozart-dallam himnikus versesítésére, nem fektették le egyértelműen sem a pályázatban, sem a későbbi hivatalos megjelentetésben, hogy a műnek milyen felhasználására kap jogot az osztrák állam és az osztrák nép. A bíróság pedig ezt a jogátruházást szűken értelmezte.
 
S bár azt gondolnánk, hogy egy himnusz alapvetően „mindenkié”, a bíróság elutasította, hogy az minden esetben hivatalos iratként lenne szabadon felhasználható. A magyar szabályokból ugyanezt nehezen tudom levezetni. A hivatalos iratkénti felhasználás a magyar jogban funkcióhoz kötött, ami a himnusz esetében szerintem a nemzet jelképezése, tehát ebben a funkciójában szabadon fel lehetne használni, ha egyébként még védett lenne (Szjt. 1. § (4) bek.). Hogy lehetne egy himnusz dallamát, szövegét úgy felhasználni, hogy azzal ne a nemzeti jelképet idézzük fel? Mikor a rádió éjfélkor lejátssza, vagy amikor szilveszterkor felcsendül egy szórakozóhelyen, de még ha egy információs kampányfilmbe is kerül, mindezt ugyanabban a funkciójában teszi.  Véleményem szerint tévedett tehát az osztrák bíróság, amikor a „protokolláris célú felhasználáshoz” (nemzeti ünnepekhez és futballmérkőzésekhez) kötötte a himnusz funkcióját: a himnusz ugyanis minden kontextusban ugyanazt jelenti, ugyanarra szolgál.
 
Hasonlítsuk össze a fenti esetet egy szintén „fiatal” himnusszal bíró ország, Kanada helyzetével! A Nemzetközösség országai tipikusan a brit himnuszt használták, majd függetlenségük jeleként igyekeztek saját himnuszt is kialakítani. A kanadai állam a szöveg (’O Canada) szerzői jogait szimbolikus összegért megvette a jogutódoktól, s törvénybe foglalva mind a dallamot, mind a szöveget egyszerűen public domainné nyilvánította. A common law-országokban ismert Crown Copyright, azaz a „korona szerzői joga” egyébként is lehetővé teszi, hogy egyes állami kezdeményezésre készült szerzői műveket szabadon fel lehessen használni, s ilyen módon olyan művek, mint a himnusz, ténylegesen közkinccsé válhatnak.
 
S hogy mi a helyzet az olyan klasszikus és régi himnuszokkal bíró országokkal, mint Magyarország? A kérdés sokkal egyszerűbb, mivel Kölcsey Ferenc 1838-ban, a zeneszerző Erkel Ferenc pedig 1893-ban halt meg, így a szerzői jogi védelem mind a dallamon mind a szövegen lejárt. Szabad az út tehát az esetleges átdolgozások előtt, egészen a Himnuszt, mint nemzeti jelképet sértő vagy lealacsonyító kifejezések használatáig, amelyet a Btk. büntetni rendel (Btk. 269/A. §; Alk. 75. §) Viszont a nemzeti jelvényt is be lehet mutatni tudományosan, történetileg, és szabad kritizálni is, amíg ez nem éri el a becsmérlést, gyalázkodást, lealacsonyító kifejezések használatát (13/2000. (V. 12.) AB határozat).
 
Összefoglalva: az egyes országok himnuszai is szerzői művek, így azok felhasználásakor azt kell vizsgálni, lejárt-e a védelem idejük, valamint az állam illetve a nép milyen mértékű felhasználási engedélyt szerzett (szerezhetett) a mű felett. Ezen túl a hivatalos iratokra vonatkozó (ugyan értelmezést igénylő) szerzői jogi szabályok is utat nyithatnak a felhasználások előtt. S bár gyanítom, hogy a magyar himnusz még jelentős szövegmódosításokkal sem szolgálhat a nemek közti egyenlőség protezsálására, azért a lehetséges felhasználások tárháza így is igen széles.
  
 
Címkék: ausztria szerzői jog alkotmány bírósági ítélet jogérvényesítés

A Padawan-sztori folytatódik: főtanácsnoki vélemény az Opus-ügyben

 A Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia) által 2009. november 25-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Stichting de Thuiskopie kontra Mijndert van der Lee és társai ügyben a holland bíróság a következő kérdésekkel fordult az Európai Bírósághoz:

1.        A 2001/29/EK irányelv, és különösen annak 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja és (5) bekezdése megad-e olyan szempontokat, amelyek lehetővé teszik azon kérdés megválaszolását, hogy a nemzeti szabályozásban kit kell az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott „méltányos díjazás” kötelezettjének tekinteni? Igenlő válasz esetén melyek ezek a szempontok?

2.        A távollevők között kötött szerződések esetén, ha a vevőnek az eladóétól eltérő tagállamban van a székhelye, az irányelv 5. cikkének (5) bekezdése a nemzeti jog elég széles értelmezését írja-e elő annak lehetővé tételéhez, hogy a távollevők között kötött szerződéssel érintett országok legalább egyikében az 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott „méltányos díjazás” megfizetésére a kereskedő legyen kötelezett?

A tényállás szerint a Németországban letelepedett Opus cég  üres hordozókat árul – többek között – holland nyelvű weboldalakon és Hollandiát célzó weboldalakon. Az itt meghatározott árak nem tartalmaznak jogdíjat. A behozatalra az Opus által meghatározott szállító útján, de a fogyasztó megrendelésére kerül sor és ő minősül importőrnek (behozónak) is. Hollandiában a hordozók nem díjkötelesek, mivel áruk az ott meghatározott minimális érték alatt van. A magáncélú többszörözésért sem Németországban, sem Hollandiában nem történik díjfizetés. A holland bíróság kérelmében kifejti, hogy a birtokba adás Hollandiában történik meg, mivel a fogyasztó felelős a szállításért. Mivel a holland szabályozás szerint az importőr felelős a díj megfizetéséért, ezért a kötelezett a fogyasztó és nem az Opus.

Az ügyben az uniós jogi hátteret az EU Alapjogi Chartájának 17. cikke (2) bekezdése, az EK-szerződés 28. cikke, valamint a 2001/29/EK irányelv 35., 38., 39. preambulumbekezdései (a kivételekre és korlátozásokra vonatkozó preambulumbekezdések), valamint a  (a többszörözésről szóló) 2. és (a kivételekről és korlátozásokról szóló) 5. cikke (2) bekezdése magáncélú felhasználásokról szóló b) pontja, illetve a háromlépcsős tesztet tartalmazó (5) bekezdése adják.

A főtanácsnok 2011. március 10-én hozta nyilvánosságra véleményét. Konklúziója szerint az irányelv vizsgált cikkei alapján a tagállamok nem kötelesek egységes megoldást választani atekintetben, hogy hogyan fizessék meg a méltányos díjazást a jogosultak számára, feltéve hogy a tagállam a kizárólagos többszörözési jog korlátozásának bevezetését választja. Az irányelvi előírások kizárják a nemzeti jogok minden olyan értelmezését, amely nem biztosítja a hordozó más tagállamban lévő fogyasztók számára történő távolsági értékesítését végző személy részéről a méltányos díjazás megfizetését, kivéve ha a társaság már összehasonlítható mértékű kompenzációt fizetett abban a tagállamban, ahol a tranzakció végbement.

TOVÁBB  »
 
Címkék: szerzői jog európai bizottság eu hírek európai bíróság méltányos díjazás főtanácsnoki indítvány magáncélú másolás háromlépcsős teszt üreshordozó díj

Megkezdődött a követő jogi irányelv felülvizsgálata

A Bizottság által ez év tavaszán kibocsátott kérdőív a 2001-ben elfogadott és a tagállamok jelentős részében 2006-ban átültetett, az eredeti műalkotások követő jogi védelméről szóló 2001/84/EK irányelv átültetésének hatásait elemzi.

Az irányelv felülvizsgálatának megindítása viszonylag korainak tűnik, hiszen egyelőre még nem is minden tagállam fejezte be a teljes implementációt, ráadásul ezzel nincsenek is késésben.

Azok a tagállamok ugyanis, amelyek az irányelv elfogadása idején még nem ismerték ezt a jogintézményt, 2006-ban csak az élő szerzők tekintetében voltak kötelesek bevezetni ezt a jogintézményt, és ezt csak 2010-ben kellett volna kiterjeszteniük az összes, még védelem alatt álló alkotó műveire, de ezt - élve az irányelvben adott további kedvezménnyel és hivatkozva a műalkotások piacát is érintő gazdasági világválság hatásaira - valamennyien csak 2012-ben fogják elvégezni. Ilyen módon a belső piac egységesülése még formálisan is évek kérdése.   

(Magyarország nem tartozik a kivételezett országok közé: a követő jogot 1978 óta biztosítja a magyar jog az alkotóknak, az irányelv átültetése 2006. január 1-jével történt meg, az implementációs határidőre.)

A Bizottság egy kérdőívet kis kibocsátott a konzultáció orientálása érdekében. A célcsoport nyitott: bárki részt vehet, ide értve a tagállamokat, az alkotókat, a piaci szereplőket (galériákat, múzeumokat) és a közös jogkezelő szervezeteket.  

A konzultáció dokumentumai itt hozzáférhetők:

http://ec.europa.eu/internal_market/consultations/2011/resale_right_en.htm 

 
Címkék: jog konzultáció európai bizottság követő

Középiskolás felmérés a szerzői jogról

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület középiskolai felmérést készít a szerzői jogról és a hamisításról.

Az online kérdőív készítésével a Testület két célt kíván elérni: részint fel kívánja mérni a középiskolások szerzői jogi ismereteit, másrészt pedig fel kívánja kelteni a fiatalok érdeklődését a téma iránt. A felmérés eredményeit a Testület egy oktatási anyag kialakítására is fel fogja használni.

A kérdőíveket az iskolák április közepéig tölthetik ki. A legaktívabb iskolák a ProArt, az Artisjus és az EJI támogatásával zenei ajándékot kapnak.

További információk a HENT honlapján.

 
Címkék: artisjus felmérés szerzői jog hent szellemi tulajdon nemzeti hivatala
süti beállítások módosítása